Louis szemszöge:
Éppen a könyvtárba tartottam, s hangokat
hallottam bentről. Két is merős hangot… Zaynét és Harryét.
- Sajnálok! Net akjar! Kicsjúszott számon! –
ez Harry hangja volt, valahol irtó magasban szárnyalva. Halkan benyitottam a
helyiségbe, pont akkor, mikor Zayn megütötte őt. A szívem összeszorult, de
vártam. Motyogott valamit Zaynnek,
miután földre esett.
Nem értem! Zayn olyan erőset nem képes ütni,
hogy ő földre kerüljön tőle… De csak egy pillanatig nem figyeltem, az említett
már emelte a lábát, hogy rúghasson.
- Zayn… - ő rám nézett, de a földön fekvő fiú
nem. Ő magában a pokolba kívánhat engem.
- Louis megmentett, légy hálás érte! –
mordult rá. A fürtös fiú most nézett rám. Arcán néhány csíkban könny
csordogált, ajka remegett. Egy pillanatra meglepett, aztán megkomolyodtam.
- Harry, menj ki, kettesben van beszédem
Zaynel. – mondtam. A fiú felállt, nyögve meghajolt és elköszönt.
Gyilkos pillantással meredtem Zaynre.
- Ez mi volt? – meredtem rá továbbra is.
- A kölyök megsértett és feleselt. Egy kis
illemtan órát tartottam neki, mikor közbeszóltál… - vetette elém a szavakat.
Olyan mértékben lettem mérges rá, mint még soha. Ezt ő is észrevette és a
falnak hátrált, mikor közeledtem.
Szemét amint tudta elkapta rólam, de végül a
falnak szorítottam.
- Nézz a szemembe! – parancsoltam rá, nem
épen lágy hangon. – Most nagyon figyelj! Te, Liam és Niall egy ujjal sem
érhettek a kölyökhöz! Ő az enyém, én fogok dönteni a sorsáról, hogy mikor mit
érdemel…
- Ne kezd el apánkat játszani!
- Tessék? – kérdezetem vissza meglepetten.
- Jól hallhattad! – megragadtam, és
nekicsaptam a falnak.
- Na most tényleg , nagyon, nagyon figyelj
rám! Eddig hagytam hogy úgy beszélj velem, mintha lenne köztünk akár egy
csepp rokonság is, de ebből elég! Nem
fogsz úgy beszélni velem, mint a kutyaütő szolgákkal. Nem tudhatod, hogy mikor
érsz el egy pontot, ahol elszakad a cérna nálam és akkor nem lesz jó vége a
dolognak. Most pedig csendben végighallgatsz! Megértetted?! – megrázta a fejét,
hogy igen.
- Akármit is tesz a fiú, az én dolgom
kiszabni a büntetését, tehát ti nem tesztek semmit, ha feldühít titeket.
Különben… - itt elengedtem, és annál a pontnál ütöttem meg őt, ahol ő Harryt,
csak kicsikét több erővel. – ugyan azt kapjátok vissza tőlem! Gondolom azt nem
akarod? – térdre rogyva csóválta a fejét. – Add csak tovább a többieknek! Aki
egy ujjal is hozzá ér, az megkapja a magáét!
***
2
nappal később
Még a
kis Lilianám is a legszebb ruháját vette fel, mert jön vacsorára az öreg
Styles. Én megbeszéltem a dolgokat Mahidevrannal, majd Harryt is elkaptam
terítés előtt.
-
Ajánlom, hogy betartsd azt, amiben megegyeztünk. Mahidevran már mindent megtett
és nem számít rád sem pakolásnál, sem vacsorán. Az este miértjét pedig magadban
tartod!
- Da.
– dühösen az arcomba fújta a levegőt. Még mindig orrol rám azért amit mondtam?
Ha tudná, hogy mennyire megbántam… De majd egyszer, valamikor a közeljövőben
kárpótolom ezért. Ha ügyes lesz, talán már ma este…
-
Mehet úrfij? Máhíjdevrán mérges, ha kések! – vetette elém a szavakat, akár
kutyának a csontot.
- Menj
csak! – mondtam. Ő elindult, én pedig háttal nekidőltem a falnak. Lecsúsztam
ülésbe és gondolkodtam.
Ezt az
érzést akartam egész életemben! Epekedni valaki után, aki minden porcikámat
gyűlöli. Ebben van kihívás. Meg fogom szerezni, testestül, lelkestül. Ő azaz
ember, akinél nem találhatok jobbat,
hiszen a lelke még vad, nem törte be egyetlen ember sem, nem teljesít bármit,
amit mondok.
Már
nagyon kíváncsi vagyok, milyen érzés olyan embert csókolni és ölelni akit
szeretek. Ha csak egy pillanatra is, de ezt meg fogom tapasztalni, ma este!
Mert ma megteszem! Nem húzom az időt, hiszen már így is majd fel robbanok.
***
Ez az
ember valami szörnyű! Egész este ócska vicceket mesél, családi történeteket fűz
minden fogáshoz… De mégis, Harry elvonta erről a figyelmem és nem unatkoztam.
-… Hát
én azt hittem megszárítja magát! – erre mindenki felnevetett, bár abban biztos
vagyok, hogy mind arra várunk, hogy a vacsora véget érjen. Ez volt már vagy a
100.-ik ilye vicc.
-
Köszönjük Mr. Styles, ez is egy igazán jó vicc volt, mint az előzőek – erre
megforgattam a szemem. -, de ideje felhozakodnom azzal, hogy tárgyaljunk. Lenne
szíves átfáradni velem a dolgozószobába? Ha van kedve, elfogyaszthatunk egy
brandy-t vagy szívhatunk egy szivart, amíg az üzletről beszélünk.
-
Legyen Kevin fiam, de hova ez a nagy sietség? Időnk mint a tenger, de ha
ennyire fontos neked, menjünk hát! - bólintott az öreg. Felálltunk az asztaltól
és mindenki más felé ment. A szemem elől, Harry tűnt el legelsőnek.
***
Óvatosan
kopogtattam be a szoba ajtaján, mikor megláttam hogy még ég nála az olajlámpás.
-
Tessjék! – kiáltotta ki Harry. Mikor
becsuktam az ajtót, megkerestem őt a gyenge fényben. Nem volt nehéz megtalálni
őt ebben a kis ficaknyi szobában. Az ágy széléhez volt kuporodva a sarokban, a
falnak támaszkodva.
-
Leülhetek? – mutattam az ágyra.
- Da!
Bár inkjább én kéne felájja’, mer magja itten van.
- Ez a
te szobád, itt te szabod meg, hogy mit csinálsz. – vontam meg a vállamat, majd
leültem eléggé közel hozzá. Közel tudtam
férkőzni hozzá, mert térde fel volt húzva, kezével kulcsolta át.
Arca értetlen
grimaszt mutatva meredt felém.
- Mjit
akjar az úrfij?
-
Beszélgetni. – erre a fejét a térdére hajtotta úgy, hogy ne lássam az arcát.
Mikor beszélt, a hangja tompa volt.
-
Mjiko’ maguk beszélget vele’, én kapok mindig üt vagy fenyeget. Miért net
mondják: Ok njélkü’ akar megver? Még az is jobb mint hjiteget.
- Most
igazán beszélni akarok veled, méghozzá a könyvtáras esetről. Mi történt akkor?
- Zayn
úrfij kért egy könyv, Ahjogy tjetszjik , és
én oda vitte’. Azt mjond ez net az, pedig tjudtam, mert olvas azt. Erre mondok
rosszat neki, ezért ver engem.
- Én
is valahogy így tudom. De engem más érdekel. Zayn nem tud olyan erőset ütni,
hogy akárki is földre kerüljön tőle. Talán egy nő, vagy valami kis satnya ember, mint Mathieu. És láttam hogy sírtál, ne tagadd!
- Ha
most meg akjar üt, tegye, de net mondjok semmi. –jelentette ki bátran.
- Nem
értelek. Velem feleselsz, velük alázatosan viselkedsz, behódolsz. Nekem miért
nem hódolsz be?
- Mert
magja net érdeme’ aljázat! Láccik nem
volt utcán pár óránál több. Akkor ismerne egy fő szabáj!
- Csak
nem a nem tudod, kiben bízhatsz? – vontam fel a szemöldököm. Felkapta a fejét
és nagy szemekkel nézett rám. – Vannak titkok a családban, amiről csak páran
tudnak… De ez valami olyat jelenthet, hogy bennem megbízol.
-
Kicsi se! Már egyetlen pilljantásbó’ lát, magja rókalelkű. Ilyenbe’ ép eszjű net bíz!
-
Manipulálsz, igaz?
-
Ennyjire érdeklem?
- Csak
ki akarlak ismerni. Áruld el a titkodat!
-
Akkor cserjébe magja is valjami titok.
-
Megegyeztünk! –vágtam rá. Két legyet kapok el egy csapásra.
-
Tudja, a test egy nagy báb, amjit az ész mozogtat. Csak tanul kell a bábozás, hogy jó legyjen a
színdarjab. Ha megtjanul átérez érzelmek, tud beszélni a báb. Ha átél érzelmek,
tud mozgat báb. Vagy egyszerű’ tapasztal nékü’ megtanu’ hogy kell mozgat és
beszéltet.
- Te
melyik vagy?
- Ez
is az is. De a szembe’ mutatkozjó érzelmek nagyon nehéz tanul. Olvasni könnyű,
csal nehéz. Csal felismerni lehetetle’.
-
Neked ez is megy?
-Mindent
el tudjok játsz. De maga is mondja titka!
- Nem
mondtad, hogy mondjam. Én inkább megmutatnám.
De emeld fel a fejed, hogy lássam az arcod. És csukd be a szemed! – a
szívem nagyot dobbant, amikor mit sem sejtve megtette. Máskor csak erőszakosan
nekimentem volna az ajkaknak, de ő most más… Őt nem akarom letámadni, bár a
vége ugyan az lesz, ellök majd, de nem érdekel…
Várjunk
csak! Én most hezitálok! Ha sokáig gondolkozok, elvesztem… De most valamiért
nem merem megtenni!
-
Úrfij kinyjithat szemem? – kérdezte ártatlanul. Már nem is olyan mintha
elutasító lenne, nincs megvetés a hangjában.
- Még
ne! – közel hajoltam hozzá, olyan közel, hogy levegőt sem mertem venni, nehogy
észre vegye, hogy ott vagyok pár centire tőle és a gyönyörű ajkaitól.
Nem
tettem mást, csak előrébb hajoltam és máris összenyomódtak az ajkaink. Sajnos
csak ennyi volt, mindössze 10 másodpercig tartott az egész, amíg észre nem
vette, fel nem eszmélt, és el nem lökött. Olyan erővel lökött el magától, hogy
keresztülesve az ágyon, az ajtó és a közte lévő résbe zuhantam.
- Chto on sdelal ?! – lábait letette az ágy
mellé, belemarkolt hajába, miközben rágörnyedt a térdére. Semmit nem értettem
ebből, de a hangjában lévő felháborodás arra utalt, hogy nagyon nem tetszik ez
neki. - Pochemu? Pochemu ya?! Bog! Vylezatʹ! – hangja hisztérikussá vált. Nem
láttam arcát, most kezeibe temette azt.
- Nem értem!
- Idti! Idti el!
-
Menjek ki?
- DA!
– mikor rám emelte az arcát… Szeméből könnyek folytak, arca vörös volt. Ajkai
remegtek. A többi kölyök csak bőgni kezdett, de ők nem érdekeltek. Harry
viszont… Sírni látni, maga volt a pokol. Nem akartam ezt kiváltani belőle, de
az eddigi idő alatt kialakult énem akaratosabb a szeretgetni vágyó, kedves énnél. – VYLEZAT’!
Tünyjön e’! – ordította. Jobbnak láttam tenni amit kér.
Felálltam és kimentem a szobából. Megálltam az ajtóban, majd hallgatóztam. Sírása átment ordításba. Mikor abbamaradt és csak súrlódás hangját hallottam, benyitottam.
Harry
eltűnt a szobából…
5 megjegyzés:
nagyon jó,imádom:)))
ourt:OOOOOOOO URAMMMMMMMM!!!!!!! ÁÁÁÁÁÁ najó most nem tudom kifejezni magam JAJ TE.....:OOOOOOOOO hát tudod, hogy IMÁDOM!!!!!
Ui: Niky <3 voltam
Nagyon jó lett hugi!! :DD
~Szandi
Nagyon...jó nem n-nem olvastam még ilyet de... nagyon különleges és teljesen új...szokatlan de tetszik nagyon. Az igazat megvallva nem, szeretem az ilyent amikor Ők összejönnek de az most egy kivétel..
Megjegyzés küldése