6.fejezet

Niki<3! Csak neked, de most megmondom: Három naponta hozok csak részeket! A következő 04.16.-án lesz ! Köszönöm a kommenteket!

Louis szemszöge:
Amikor megütött, hirtelen nem kaptam levegőt. Azt hittem ott fulladok meg a földön, de egy idő után levegőhöz jutottam.

Nem volt jó ötlet kiüttetni magam vele… Nem akarom tudni, milyen, ha nem fogja vissza magát…

De a családjára nagyon érzékeny. Tipikus pór. Minden szolga szerint csak a szeretet fontos, nem a pénz. Nem fogok szólni apámnak… Ez a fiú túl értékes ahhoz, hogy elküldjék innen.

El kell ismernem, életemben többször néztem rá férfira olyan szemmel, mint nőre, és nem szégyellem magam érte! Úgy tűnik, a kis orosz is ilyen. A szolgák közül semelyik nem nyerte még el a tetszésemet. Talán ő azért, mert van bátorsága velem úgy beszélni, mintha közülük való lennék.

A külsője pedig valami lehetetlenül szép. Vonásai egyszerűek és lágyak, mégis van valami benne, amire nem tudok szavakat találni. A szemei olyanok, mint a zöld zafírkövek. Ha dühös, szikrát hánynak, ha megszeppent, hetykén csillognak. Egyszerű fitos kis orra is elbűvölően fest, nemhogy még a dús rózsaszínes ajkai… Le kéne festeni ezt az arcot!

De mégis, ha vonásai megbolondítanak, képes vagyok nézni ahogy szenved. Tényleg undorító egy alak vagyok, jól mondta. Ha én most beleszeretek ebbe az ártatlan kölyökbe, akkor nem fogok megállni. Ha szeretek valakit, az viszont kell szeressen! Ha bele is pusztulok, megszerzem magamnak ezt a fiút!

Másnap

Harry szemszöge:

Mikor reggel Mathieu megtalált, együtt indultunk el lefelé.

- Mit ákhár thőle’ Mahidevran assony?- kérdezte.

- Az est Louis úrfij hívat enge’. A vége lett, hógy gyómron vág őt. – mondtam egyhangúan, felidézve az emléket.

- Téh megőrülthé’! Há ezt áz úr megtud, neked véghe! – teljesen kiborult. A többi szolgáló is felfigyelt ránk.

Befogtam a száját és villámokat szórtam a szememmel. Eközben leértünk a konyhába.

- Nem érdeke’ Máthejő! Ha megj is ölnek ezé’ net érdek! Aki csaljádom sérti, velem szjámol. Ha szerjencsém, már este megfullad a szobában az féreg!

- Oly’ erőshet ütötél? – nézett rám nagy szemekkel.

- Sajnos csjak a gyomrát ütöttem, de így sjem kapo’ levegő.

- Há ezt megúszodh élvé, ván egy őrangyalo’! – ezzel ültünk le a székekre a tányérral és a repedt bögrékkel. A reggeli ugyan az, mint a vacsora, de nem bántam. Ha egy életen át csak ezt enném, az sem lenne baj!

Éppen hogy kiittam a bögre tartalmát, megérkezett az a hárpia.

- Gyerünk semmirekellők felfelé! Hozzátok elő azt ami kell a reggelihez. Harry! – miközben a többiek elindultak felfelé, én odamentem a nőhöz, nem éppen kicsattanó jókedvel.

- Da asszjonyom?

- Mit akart este az úrfi? – kérdezte. Nekem már úgyis befellegzett, ha megutáltatom magamat Mahidevrannal, ha nem… Most tényleg a szívemből jött a válasz.

- Azjért hív engjem az úrfij, mert velem van dolog! Ezért nem beszélt vele’ ittjen mindenki elő’ mert csjak az ő és az én dolog. – a nő tekintetében szikra gyúlt. Úgy tűnik kihúztam a gyufát. A többi 12 szolgáló megállt, még a szakács is.

Nem féltem az asszony szemébe nézni. A csendben csak a nagyon visszafojtott hangú női suttogások, majd a teáskanna észveszejtően hangos sipítása szelte át a csendet.

- Rendben fiam, úgyis mindenki azt hajtja, hogy milyen erős a kis orosz, hát lássuk! Most rögtön kimész a fészerhez, baltát ragadsz, és feldarabolod az udvaron álló rönköket! Amint megvagy vele, szépen viszel minden egyes szobába, ahol kandalló van. Addig be nem teszed a lábadat a házba, amíg fel nincs darabolva minden fa. Ha kell, kint maradsz a fagyos éjszakában, de mindet feldarabolod. Addig enni nem kapsz, amíg a feladatodat nem végezted! – a szolgálók felmorajlottak, míg az asszony csak derékra tett kézzel állt. Magamban mosolyogtam rajtuk.

Láttam a rakást az úrfi erkélyéről, nem lesz sok munkám vele. Ha az ebédet ki is kell hagyjam, a vacsorára már bent leszek.

- A többieknek megtiltok bárminemű segítséget! Ha ételt visznek neki, az húsz furkósbot, ha leváltják őt, harminc. Oda sem mehettek hozzá, amíg dolgozik. Most induljatok teríteni! Majd meglátjuk, hogy milyen erős az új kölyök. – ezzel otthagyott mindenkit és előre törtetett.

Amikor én is feljutottam, kimentem a ház ajtaján, egyenesen a hátsókertbe indultam a nyirkos füvön. Télhez képest, nem esik a hó és nem is olyan hideg az idő, mint otthon lenne…

A fészer az egyik fa mellet van, amellett pedig egy 1,5 m magas rakás, de oldalt alig van meg 0,5 méter széles.  Egy pokróccal van letakarva, hogy ne legyen annyira nedves.

Egy húzással lerántom a pokrócot, majd bemegyek a fészerbe a baltáért. A fa alatt van letéve egy vaskos rönk. Ráhelyezem az első kis fadarabot, belevágom a fejszét, majd másodszorra is felemelem, az égetnivaló a baltán van. Erősen odavágom, majd a fa kettéhasad. A kis félfákat is elfelezem, majd arrább dobom.

Már készen vagyok a háromnegyedével. Időközben a nap is kisütött. Kénytelen voltam levetni a felsőmet, hogy ne izzadjam össze, meg úgyis csak akadályozott az a szűk vacak. Talán már dél is elmúlhatott, de valahogy nem veszem észre az idő múlását…

Olyan mintha otthon lennék, csak a hó, apám bő ruhái és parancsszavai hiányoznak. És persze Olga és Szvetlána nevetése, ahogy a dombon szánkóznak, vagy hóembert építenek. Ezek a dolgok hiányoznak a legjobban… Meg anyu főztje is… Igaz, általában a krumplifőzelék és a paradicsomos káposzta váltották egymást, de akkor is, amit anya készít, az mindig más. Itt lehet akármi a koszt, nem kapunk mellé egy szívmelengető anyai mosolyt.

- Szia Harry. – Jasmine sétált elém. Gyönyörű égkék ruhában volt, hozzáillő cipőben, hullámos barna haja, most a vállára omlott. Szemet gyönyörködtető látványt nyújtott.

- Jo napot Jasmine kisasszjony.

- Átváltsunk franciára?

- Ha lehetne. – kértem, miközben lecsaptam a baltával.

- Beszéltem Mathieuval. Elmondta azt, ami reggel történt, hogy miért vagy itt.

- Mathieu is jó barátja?

- Mondhatni, információforrás. És Louis is felvetette a kérdést, hogy miért hiányzol a sorból.

- És nem beszélt apátoknak a tegnap estéről? – fel sem néztem, úgy szeleteltem fel sorra a fákat.

- Nem. És nem is tűnt úgy, mintha beszélni akarna. Miért, mi történt? Megütött?

- Fordítva kisasszony.

- Megütötted? Hát ez… - az arcára néztem. Nagy, barna szemei villogtak. Észre sem vettem, hogy a bőre barnább pár árnyalattal, mint a család többi tagjának, csak most, a gyenge napfényben - … Csak a miértjét mond el.

- Udvarias gesztusommal megpróbáltam a szeme elé tárni, hogy nem a szívem csücske azaz ember, aki leendőbeli utcalánynak, és fattyúnak nevezi a húgaimat. De csak gyomron vágtam. Igyekeztem visszafogni magam.

- Hát… Erre nem mondok semmit, amíg apám elé nem kerül az ügy… De, hogy vagy kész ilyen gyorsan? Akit utoljára kiküldtek, 3 óra után kidőlt.

- Még nem vagyok kész. Csak jól bírom a munkát. Talán említettem, hogy otthon is így dolgoztunk apámal.

- Igen, mondtad, csak ki ment a fejemből. És hogy bírod a hideget? Én majd meg fagyok!

- Ilyen ruhában, egyhelyben ácsorogva, nem is csoda.  Felveszed a zakót? Talán melegít egy kicsit.

- Nem kell köszönöm.  – hátranézett az ablakra, majd felkuncogott.

- Mi olyan vicces? – kérdetem.

-  Semmi, csak Tina… Tudod, tegnap vacsora előtt azzal szaladt be a szobámba, hogy milyen kedves az új szolgálófiú. Teljesen ki volt pirulva. Elkezdett kérdezgetni, hogy hány éves vagy, hogy kerültél ide… Egyszóval mindent akar tudni. Teljesen beléd szerelmesedett.  Már reggel óta az ablakban szobrozik és figyeli, hogy hogyan vágod a fát. Amikor meglátta, hogy leveszed a fölsődet, odakéretett egy széket az ablakához. Ha felnézel most is megláthatod őt, a második erkélyablakban, bal oldalt.  – én belevágtam a fejszét a rönkbe, megtöröltem a homlokomat, majd felnéztem. A szőkésbarna hajú kislány tényleg ott ült. Ijedten behúzta a függönyt, majd mikor kicsit kikukucskált a függöny mögül, én meghajoltam, majd mosolyogtam. Elengedte a függönyt, majd egy óvatos kézmozdulattal intett egyet, de az arca fagyott volt.

- Nagyon aranyos kislány.

- Aranyosnak aranyos, csak a nyakadon fog lógni. Igen idegesítő tud lenni.

- Tudok bánni a kislányokkal. Olga, a húgom is ennyi idős volt, mikor otthagytam őket. Emlékszem, éjszaka kellet elinduljak, mert Szvetlána annyira ragaszkodott hozzám, hogy nem engedett volna el. Szörnyű volt nézni, hogy a párnámat öleli helyettem. Bele sem merek gondolni, hogy milyen szomorú lehetett… - megint e kezembe fogtam a baltát.

- Azt sem tudod mi van velük? Nem is írtál nekik? Azt mondtad, hogy kijártad az iskolákat.

- Azzal nem is lenne gond, képes lennék oldalakat írni nekik csak arról, hogy mennyire hiányoznak, de nem volt pénzem. Most már a levelemmel küldöm majd a pénzt… De ne beszéljünk rólam. Inkább menj be, mielőtt megfázol.

- Unalmas a társaságom?

- Dehogy! Csak nem akarom, hogy valami nagy baj legyen belőle.

- Akkor, viszlát Harry.

- Do svidoniya Jasmine kisasszjony.