8.fejezet

Harry szemszöge:

Tegnap este mikor kivittem minden szobába a kellő adag fát, elmentem Mahidevran elé aki megdöbbenve fogadott. Természetesen csináltam a feladatomat úgy, ahogy kellett, megterítettem, megvacsoráztam én is. Persze az egész előtt gyorsan lefürösztöttek, hogy ne rondítson bele az izzadság szaga a család vacsorájába.

Ma reggel éreztem, hogy kicsit húz a karom, de nem a feszítő izomláz kínzott, annak csak töredéke. Úgy tűnik, még nem satnyultam el az utcán töltött idő alatt sem.

Míg a család reggelizett, mind kihúzva álltunk a fal mellett.  Az egész család az úrfi születésnapjával volt elfoglalva, amíg én a gondolataimba mélyedtem. Ha jövő héten megkapom a 10 pennyt, akkor 4-et fogok eltenni magam javára, egyet elküldök Thomasanak és 4-et haza Szentpétervárra, a maradék egy pedig a postaköltségre remélhetőleg elég lesz.

Próbálom gondolatilag összeszedni magamat, hogy az első levelem egy év után olyan dolgok kerüljenek majd, amik érdemesek is arra. Abban biztos vagyok, hogy először a húgaimnak írom le, hogy sajnálom, hogy szó nélkül mentem el, és hogy nem lehetek velük… Aztán elmesélhetem, hogy kikkel találkoztam, és hogy hol élek most… Ha szűkösen írok, talán elfér egy lapra. Majd megkérem Jasminet hogy adjon egy sima lapot és borítékot, mert venni nem tudok és már kedden fel akarom adni a levelet.

***

Mathieu természetesen délelőtt is megtalált, kisebb-nagyobb ügyes-bajos dolgokkal. Többek között olyanokkal, hogy miket gondolnak rólam a többiek. Mathieu tényleg információforrás, tehát vigyázni kell mit mondasz neki.

Elmesélte a többiek történetét. Velem együtt tizenháromból, öten származunk máshonnét. Ő Franciaországból, én Oroszországból, egy lány, valami Estel, ő Svédországból jött, egy Trey nevű, Írországból, és még egy nő, bizonyos Emma, Olaszországból. Mahidevran azért nem számít, mert itt született és itt nőtt fel.  A többiek mind tiszta angol vérből származnak, egy kis csorba sincs a vérükben és ettől érzik magukat nagyobbaknak.

Mathieu említette, hogy valami féle tiszteletet elnyertem ezzel a kis szembeszállásommal Mahidevran ellen. Ezzel szemben, le is néznek érte a „tisztavérűek” , mert a „felsőbbeknek fejet kell hajtani „ magatartás náluk a normális.

- Él is feledem mondanih neke’! Mah á csálád nem vácsorázik itten és ezéh kimenőt kápunk esteré. Ván kedved éljönni vélém égy pábbá? – csak pár percnyi gondolkodás után értettem meg, hogy azt kérdezi, hogy megyek-e vele inni.

- Net. Net szerjetek alkohol.

- Akkóh mi á jó fénét csináhsz itten, há nem jösszh?

- Gondolkod. Van mirő’! – velünk szemben jött az egyik angol szolgálólány, kissé feltartott állal, egyenes háttal.

- Harry, Zayn úrfi vár a könyvtárban. Mathieu, téged Mahidevran asszony hívat a szobájába, mert feladata van számodra. – cincogta vékony hangon a lány, majd ha lehet, még jobban kihúzta magát és elsétált mellettünk.

- Ő vóth Brigitte. Rég ótá itt ván ésh hálk hángjá miátt mindénki mulyánák tártjá. Te viszont kívánj szérencsét az assonyho! – mondta elsavanyodott arccal.

- Net búsulj, csjak nem rossz…- rám nézett értetlen arccal. – Annyjira.

- Igázád lehet. – ezzel elindult a lépcsőn.

- Vár! Hol van könyvtjár?

- Á náppáli méllet ván. Onnán nyílik egy ájtó á szobábá. – ezzel hátat fordítva nekem, elindult tovább a második emeletre.

Én nem túl nagy léptekkel, viszonylag lassan indultam el a könyvtárszobába. Már valahol a zsigereimben érzem, hogy ez nem jól fog elsülni. Ha adhatok Jasmine szavára, ami teljesen biztos, akkor ennek csak is rossz kimenetele lehet. Jobb esetben egy-két pofon csattan majd… Minden esetre, amíg senki nem ismeri azt az énemet, ami tegnap este sajnos felszínre tört, addig meg kell zabolázzam magam.

A lehető legijedtebb és legmulyább arckifejezést igyekeztem magamra ölteni, miközben bekopogtam.

- Tessék! – hallatszott ki Zayn úrfi hangja. Óvatosan kis résre nyitottam az ajtót, halkan becsusszantam, majd visszazártam az ajtót.

- Mit szerjet az úrfij? – hajoltam meg kicsit, hangomba igyekeztem némi remegést vinni. A fiú a kezében lévő könyvet figyelte még egy pár percig, engem otthagyva a nyomaszó csendben. Mulya kölyökhöz méltóan nem kérdeztem megint. Egyszer csak becsapta a könyvet és a kis asztalra dobta, ami elcsúszott annak a közepéig.

- Beszélni akarok veled, de előbb azt akarom, hogy hozz ide egy könyvet. – hangja unott volt, akár az első estén Louisé. – Hozd ide Shakespeare, Ahogy tetszik könyvét. Az S betűnél megtalálod a szerzőt. A német változatot hozd! – vetette oda, azzal elkezdte a tenyerét fixírozni.  

Ahogy végigfutottam a sok könyves szekrényen, mindegyiken kis táblácskák voltak. Szememmel végigfutottam rajta, s elindultam az „Sa-Te” jelölésű sorokhoz.

Csodálva futtattam végig a tekintetem a sok gerincen, amiken egyszerű betűkkel ráírva a sok költő és író, novelláikkal, meséikkel és darabjaikkal. De nekem valahol középen kellett keresgélnem. Shakespeare neve ismerősen csengett a fülemben, több darabját is megpróbáltam elolvasni, amikor Németországban egy könyvkereskedő adott szállást. Kissé háborodott volt az elméje az úrnak, de hagyta hogy néha felvigyek a padlásra egy könyvet, ha sokat segítettem.

Belekezdtem ott a Rómeó és Júliába, A velenczei kalmárba, a Julius Caesarba, de egyik sem kapott meg annyira, hogy eljussak a III. felvonáson túlra… Kivéve egy! És hihetetlen módon ez az Ahogy tetszik ! Németül olvastam el, bár egy részét nem értettem, de szeretem. Sajnos a végét még most sem tudom, mert sajna nem tudtam befejezni.

Ujjamat végigfuttattam a sok nyelven kinyomtatott példányokon, végül levettem a megfelelőt – William Shakespeare, Wie es euch gefällt – és elindultam a szoba közepén várakozó úrfihoz.

- Itt va’ a könyvje úfij! – nyújtottam felé. Hangom reménykedő volt. Reménykedtem abban, hogy elhiszi, hogy megrémiszt. Elvette, megnézte és visszaadta.

- Ez nem az! – jelentette ki jelentéktelen hangon.

- De ez az! – szálltam vitába vele. Rám nézett, dühösen.

- Ez A velenczei kalmár! Én az Ahogy tetszik-et kértem! – mondta dühösen.

- Tjudok kicsjit német és olvastam könyvj. Tjudom ez az. Ez kedvenc az írótó’!

- Ha olvastad, biztos megmaradt belőle valami! – ezt elvárásként mondta, tehát egy idézést kér… Hát megkapja!

- Ötjödik felvonjás, másjodik szjín: Aber oh! Was für eine elende Sache durch die Augen der anderen für das Glück zu sehen! De oh! Mily keserv dolo‘ más szeméve‘ néz a boldogság. – idéztem fel a rövid mondatot.

- Ügyes, tényleg abból idéztél, de ez a könyv akkor sem az. – csóválta meg a fejét.

- Akjor tanuljo‘ német az úrfij. – erre hirtelen felállt. Arcomra erőlettem egy hirtelen kreált félelmet,  majd hátráltam. Ő csak jött utánam. Néha hátranéztem, hogy nem lökök-e fel semmit.

- Mit mondtál? – ezt halkan, nyugodt hangnemben kérdezte, de a szemei… - Had hallom még egyszer! Visszaszívni már nem tudod! – erre csak megcsóváltam a fejem. A fal véget vetett a hátrálásnak. A földre meredtem, némán. Úgy látszik Tara tanításait jól használom, ahogy Tymmoét is. – Gyerünk!

- Úrfij tanuljo’ meg német… - próbáltam olyanra venni a hangom, mint a Brigitte nevű lányé volt.

- Úgy látom, kissé sokat gondolsz magadról! Hogy gondoltad, hogy nekem ilyet mondasz?! – rám ordított, én pedig csak egy pillanatra tekintettem rá, majd el is kaptam a fejem. Igyekeztem a félelem legnagyobb látszatát kelteni. Most jön a hisztérikus kérlelés. A hatásér cserébe előhívok pár könnycseppet a szemembe.

- Sajnálok! Net akart’! Kicsjúszott számon! – hangom valahol a szoprán női énekes és a kutya nyüszítése közé vékonyítottam. Ránéztem, hogy lássa az arcomat.

- Akkor teszünk róla, hogy többet ne csússzon! – ajkait összepréselte, majd ököllel vágott az oldalamba. Nem volt benne erő, legalábbis több erősebb ütést is kaptam már oda, ezt nem nevezhetném annak.

Oldalamhoz kapva rogytam térdre, majd engedtem egy cseppet kibuggyanni a szememből, így néztem rá újra.

- Net akar!  Sajnál… - mondtam halkan, miközben az arcát fürkésztem. Ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, azt hitte ennyivel legyőzött. Lábát emelte, hogy még belém rúghasson, de nem tudott, mert megszólították.

- Zayn… - ez azé az undorító alaké volt. Az úrfi hátranézett „testvérére” majd vissza rám.

- Louis most megmentett, légy hálás érte!

- Harry, menj ki, kettesben van beszédem Zaynel. – Louis arcán hitetlenség tükröződött egy pillanatra, de ez rögtön elszállt. Én szerepemhez híven óvatosan felálltam, majd kiballagtam a szobából, de előtte megfordultam.

- Do svidonyia! – köszöntem el, kicsit meghajolva, majd szisszentem is egyet, hogy hatásosabb legyek. Amint bezárult mögöttem az ajtó, újra egyenesen jártam, kicsit megtöröltem a szememet, majd elindultam Mahidevránhoz, hogy hátha akad valami feladat számomra…

Sziasztok! Nos, csak annyit akarok mondani, hogy hétfőn elég akciódúr fejezet várható. Annyit előzetesben, hogy megtudjátok, mi lesz Zayn és Louis között a könyvtárban. Annyit mondhatok, hogy a szerelméért Louis bármit megtesz...