3.fejezet

Louis szemszöge:

A könyvtárszobában ültem a testvéreimmel, és gondolkodtam. Azon gondolkodtam, hogy miért nem kiáltottam rögtön rendőrt, mikor a kis orosz kizsebelt. 15 éves és profi tolvaj. Nem dologházból jött… De akkor miért nem mondta meg a teljes nevét? Lehet, hogy nemes gyereke? De akkor nem értem, miért szökött meg… És nem beszél angolul, de franciául tökéletesen.

- Min gondolkozol annyira Louis? – kérdezte Zayn.

- A cselédfiún. Beszélni kéne vele.

- Mármint…- megnyújtotta a szót, tehát nem rendes beszélgetésre gondol. Nem is csodálom, hiszen ismernek már.

- Is-is. Próbára kéne tenni, hogy mennyit bír. Egyből a mélyvízbe dobni.

- Azt mondtad alig beszél angolul, csak oroszul és franciául. Nem hívhatjuk Jasminet, látszik, hogy szimpatizál vele és nem fogja végignézni, ahogy agyonvered. – mondta Niall.

- Nem gond, majd úgy fogalmazok, hogy megértse. – vigyorodtam el.

- Meg akarod keresni? – nézett rám Liam.

- Igen. Kíváncsi vagyok, milyen kifogást fog találni a monoklijára.  Jöttök? – bólintottak és felálltunk. Kiléptünk a könyvtárszobából és szótlanul indultunk el.  Először az étkezőbe mentünk, de még nem kezdtek el teríteni. Elindultunk a hallon keresztül, hogy felmenjünk a lépcsőn és szerencsémre pont ő jött lefelé a lépcsőn. Megeresztettem egy fél vigyort és a szemébe néztem. Szeme a rémülettől csillant meg. Megálltam vele szemben. – Gyere velünk. – úgy látszik megértette, mert mikor elindultam előtte, ő is jött velünk. Fent kinyitottam az ajtómat és bementem. Ő jött be utoljára, így mikor belépett becsuktam az ajtót.

- Mit szerjet az úrfij?

- Csak egy kicsit beszélgetni. – igyekeztem megrémíteni. A lehető legjobban sikerült, mert mikor előre léptem, ő hátrált. – Beszélj nekem a családodról. – lassan a falnak hátrál.

- Va- Van két hugjom és a szülejm is él.

 

- Nemesi család vagytok?

- Net. – pofon vágtam. Meg sem rezzent.

- Nekem ne hazudj! Ha nem vagy dologházi, miért nem mondod meg a vezetékneved?! Nem ismerünk oroszokat, nyugodtan megmondhatod.

- Én otets angliyskiy.

- Kid angol?

- Hogy mondják angliyskiy a szülöjk, úrfij? –a hangja meghunyászkodó volt, de arca semmit nem árult el.

- Apa a férfi, anya a nő. – mondtam neki érzelemmentesen

- Da, az apá. Az apá angliyskiy.

- Ő nemes?

- Net!

- Elszöktél?

- Net. Apá küld el, állj be dolgoz és keres magadra. Job élet küld el. – érdekes családkép. Nemes apa, orosz pór anya és testvérek. Mégis miért kell nekik a pénz?

- Apádat kitagadták?

- Tessek? Net értek.

- Nagyapád elküldte apádat azzal, hogy nem akarja látni?

- Da.

- Hogy hívják apádat? – kérdeztem rá. Szemét lesütötte és néma maradt. Megint megpofoztam. – Mi a neve?!

- Laurence. – mikor kimondta a nevet, a szemembe nézett. Ha 

hazudik is, akkor profi módon teszi. Az arca meg sem rezzent. – Miért net kiált piacon?

- Fiúk, kifelé!

- De… - Liam próbálkozott, de megint rájuk ordítottam.

- Azt mondtam, kifelé! – amit becsukódott az ajtó, a srácot nekivágtam a falnak. – Tudod, nem látszol erősnek. Hogy bírsz el 40 kilót?

- Sok fa kell cipel.

- Lássuk, mennyire vagy erős. Üss meg! – rávigyorogtam. Szeme 

rémületet tükrözött, arca megfagyott. Szemei fel-le járnak az arcomon, de a szemembe nem néz. – Gyerünk ruszki, mert különben agyon verlek. – mocorog, de csak a kezeit rejti a háta mögé. Fejét lehajtja. – Nézz rám! – egyből felnéz.

- Verjen az úrfij ha akar, de net ütök. – bátran beszél. Máskor nem cicóznék ennyit, csak ütném és ütném már rég, de őt valamiért nem tudom. Valami más van benne, amiért nem hogy nem akarom, hanem nem is merem megütni. Csak nézni őt…

Méghogy nem tűnik olyannak aki elvisz akár 40 kilót? De, nagyon is, sőt akár többet is kinézek belőle. Magas, 15 esztendős létére, bár engem nem nőtt túl. Régi ruháim kicsit felszülnek a karján, s ettől meglátszanak benne az erős karok. Ha megütött volna, lehet hogy egy ütésétől a padlóra kerülök.

Ellököm őt oldalra, amitől a földre esik.

- Tünés! Menj és szólj a testvéreimnek, hogy jöjjenek vissza.  – erre feláll, kicsit meghajol és rám pillant.

- Do svidoniya Louis úrfij. – ezzel kilép az ajtón és becsukja. Miért tűrt? Mindegyik szolga legalább megpróbált ellökni, de ő nem. Ő visszafogta magát és minden gond nélkül tűrt.

Ez a gyerek, nagyon hasonlít Mr. Stylesra, arra a vén kriplire, aki most apámmal tárgyal bankügyekben… Láttam gyermekkori festményt arról a férfiról, mikor meghívott minket vendégségbe, de ez nem lehet annak a sarja. A fiára még inkább hasonlít, de azt nem Laurencnek hívták. Azt hiszem, S-el kezdődött a neve. Steven? Nem. Stephen? Nem! Talán Stephan… Igen, Stephan volt a neve.

Az is valami orosz nővel lépett le, mert annyira szerette… Undorítóan nyálas. A szerelemért eldobni a vagyont, a gazdag életet? Kinek kell a pór lét és a család, ha ott a sok pénz, amit az apja ád? – a gondolatmenetemet egy kopogás szakajtotta meg.

- Szabad! –kiáltottam ki. A testvéreim mind együtt jöttek be a szobába.

- Louis, nekem nem úgy tűnt fel a fiú, mint akit annyira megvertél! – tette az okos észrevételt Niall.

- Igen, de ezt most nem kell firtatni. Az érdekelne viszont, hogy ti nem látjátok-e úgy, hogy a kis ruszki nagyon hasonlít valakire.

 - Kire gondolsz? – nézett rám Zayn.

-Apánk ügyfelére, arra a kripli Stylesra, de a fiára jobban.

- Ebben van valami. De honnan veszed hogy éppen ő lenne az unokája?

- Nem biztos, csak a kérdéseimre való válaszai 90%-ban megegyeznek a férfi élettörténetével.  A hős szerelmes nemes fiú elhagyja az országot egy orosz szolgáért és Oroszországban élnek tovább. A nemes papa ezért a tettért kitagadja, de nem érdekli. Csak egy valami tér el, a név. Ha jól emlékszem , és szerintem jól emlékszem, akkor az öregnek a fiát nem Laurencenek hívták, hanem Stephannak.

- Így igaz, de ez téged mit érdekel? – kérdezett rá Liam.

- Csak annyira érdekes lesz, hogy pár nap múlva az öreg idejön vacsorára és ha netán megismeri a kis oroszban a fiát, akkor baj lesz. És nem hiszem, hogy a fiú tartani fogja a száját. Ha az öreg úgy reagálja le, hogy hogyan mertük szolgának fogadni az unokáját, akkor abból botrány lesz, hiszen az öreg nagyon nagy befolyással bír Londonban, mi több, egész Angliára befolyással van a véleménye! Ha rossz véleménnyel van apánkról, akkor szinte biztos, hogy az kihat a munkájára és a leendőbeli ügyfelek véleményére.

- És mit akarsz tenni? – nézett rám érdeklődően Niall.

- A magam módszereivel elérem, hogy csak a vacsora alatt legyen jelen, aztán szívódjon fel. Ha nem lenne kedve hozzá, egyszerűen megverem, vagy, ha nagyobb probléma lenne az ügyből, a fiú véletlenül kizuhan az erkélyen…

- Louis, ettől még apánk sem védhet meg! Ez már gyilkosság lenne, amit te sem úszol meg bitófa vagy guillotine nélkül. – indulatoskodott Zayn, és a többiek bólogatva nyilvánítottak ki egyetértésüket. 

- Ó, apám, hogy is ne védene meg? Tudjátok, hogy édestestvérként tekintek rátok és nagyon remélem, hogy nem veszitek sértésnek, de én vagyok a legidősebb vérszerinti fia, aki tovább viszi a nevet! Értem bármit megtenne! És ki mondta, hogy a világ tudni fogja, hogy én lököm ki? Este megkérem, hogy hozzon egy csésze teát a konyháról, aztán kilépek vele a teraszra, majd egy hirtelen mozdulattal lelököm.  Várok pár pillanatot, majd jajveszékelve rohanok ki a szobából, hogy a szolga kiesett az ablakon. Persze egy kis teát öntök az ingemre, mintha meglepettségemben kiöntöttem volna.

- És ő hogy került ki a teraszra? – kérdezte Niall. Úgy látszik, belenyugodott.

- Csak ki akart nézni a kertre a teraszról, és én kedves úrfiként megengedtem. Apánk nekem fog hinni, és a rendőrök az ő szavának nem hinném, hogy ellent mernek mondani.

- De mi nem falazunk neked, azt most letisztázzuk! – jelentette Liam.

- Nem kell mondani semmi hazudságot. Egy ordítás a szobám felől és a jajveszékelő én. Hiszen ti mást nem is segítetek, csak annyi kell, hogy tartsátok a szátokat.

- Te nem vagy normális, esküszöm.– csóválta a fejét Niall.

- Rendben, ezt eddig is tudtátok rólam. Ha nincs egyéb hozzáfűznivalótok, elmehettek, ennyit akartam. – és ők nagyon nagy nemtetszést mutatva tervemre, de távoztak.