Jasmine szemszöge:
Az egész nap
annyira csodálatos volt! Hiába nem Burton volt az, akinek igent mondtam, ez a
nap mégis oly tökéletes! Edgar beszéde… Nos, amit ő viccesnek szánt… Inkább a
kínjukban nevettek az emberek. És az a nő akit felkért táncolni, te jó ég!
Harryt Louis
váltotta. Beszéltünk a pár percben sok mindenről, úgy ahogy az elmúlt napokban.
Ellenben most érződött rajta, hogy ha nem is nagyon, de azért megadta a módját
az ünneplésnek.
Őt Burton
váltotta. Vörös tincsei kuszák voltak, mint mindig, szemei csillogtak,
kavarogtak mint a tó sötét, koszos vize. Szeplői úgy ugráltak, ahogy arca
felvette a formákat beszéd közben.
- Biztos nem
akar tőled semmit a férjed? –
kérdezte az utolsó szót undorodva kiejtve.
- Semmit az ég
adta világon. Szerelme van. Ismerem is mindkettejüket annyira, hogy tudjam, nem
tennének semmi olyat, ami ellenünk van. Főképp nem Harry. Ő a légynek sem
ártana!
- Ha egy rossz
mozdulatot is tesz feléd… Sosem akarlak más kezei között látni! Így is végig
kellett néznem, ahogy az oltáron ő csókol meg helyettem…
- És ezt az ő
szeretője is átélte. Pár csóknak tűnő szájra-puszi semmi. Még ez a legjobb
megoldás.
- Én is meg
akarlak csókolni! – mosolygott pimaszul. Fene sem tudja, miért áll jól neki egy egyszerű mosoly.
- Holnap.
Holnap mindent megteszünk, ami eddig kimaradt! – mondtam s észrevétlen
megsimítottam a karját. A zene egy picit elhalkult, új szólam vette kezdetét. Ő
elengedett, majd mosolyogva biccentett.
Én most
igyekeztem eltűnni a tömegből, nehogy még egy kérőm akadjon. Az étterem hátsó
udvarába érkeztem, teljesen kihalt volt. Árnyékok terültek szét. A kerítés, a
fa és az ódon épület hatalmas fekete takarót terített a kert egy részére.
Csak álltam
valahol a holdfényben és az égboltot figyeltem. Ahogy apró szürke felhők úsztak
el a hold előtt, igen festői látvány volt. Egy szomorúfűz görnyedt egy pad
fölé, az ágak szonettje apró csíkokra hasonlított. A lehűlt levegő gyengéden
telepedett a vállamra.
Ebben a
minutumban egy jeges érintés is a vállamon maradt, bár épp ellenkezőleg, erősen
ragadott meg az ismeretlen karja. Erőteljesen rántott hátra, egyenesen a
házfalnak tolt. Már két karral szorított, tökéletesen kivehető volt a
férfialak.
Próbálkoztam
mocorogni, kivenni ki az, de egyszerűen túl sötét volt. Mikor sikerült végleg
leszorítania, pár percen át hallgattuk a szél hangos zúgását, majd megszólalt.
- Miért épp ő…?
– kérdezte és feje előre bukott.
- Zayn?
- Miért ahhoz a
kis mocsadékhoz! Még Burton Imvert mellett is szívesebben látnálak! Te pedig
pont kifogod ezt a féreg Stylest!
- Miket
beszélsz te Zayn? Te részeg vagy!
- Az elmúlik,
de az orosz egy életre az marad, ami! Átkozott kis piszok…!
- Ne beszélj
így! Egyáltalán mi okod van őt ócsárolni? Ezerszer jobb ember nálad!
- Persze, aki a
saját nemét szereti az csakis jó ember lehet igaz? Szeretlek Jasmine, meg
akarlak védeni! Ki tudja mit rejteget a világ elől ezen kívül!
- Elvette az
eszedet az alkohol! Azt sem tudod mit beszélsz! Méghogy Harry…! És hogy te
szeretnél engem? Azt kétlem! – mondtam védekezésképpen, de tényleg végtelenül
lehetetlennek tartottam, hogy ő engem szeressen.
Lehajtott
fejjel mormogott valamit, majd felnézett rám és… megcsókolt! Részegen is jobban
le tudott fogni, mint gondoltam. Rugdalództam, tapostam a lábát de nem
használt, csak nem akart tőlem elhátrálni. Egyszerűen nem hagyott ellenkezni,
szabadulni, csak mikor ő úgy gondolta, hogy elég, akkor hajolt el tőlem.
- Hidd el! Már
olyan régóta el akartam mondani!
- Idióta vagy!
Ha akarnám sem lehetne! Nem érdekel mióta szeretsz, meghallgatlak és aztán
ajánlom hogy eltűnj! Most pedig engedj el! – morogtam idegesen. Annak ellenére,
hogy az egykori bajtársam megcsókolt, nem gyűlöltem meg őt. Azért sem mert
szeretett. Egyszerűen őt nem tudtam gyűlölni!
Elengedett, én
pedig félre álltam a faltól és elkezdtem leporolni magamat. Meghallgatom aztán
elmegyek. Akármiket is állít majd, nem vitatkozok, akárkit ránt bele, nem védem
meg őket. Reggelre úgyis elfeledi minden szavát.
- Tizennégy
esztendő. Ennyit vártam, gyűjtöttem a bátorságot hogy megtegyem, amit az előbb.
És pont az esküvőd napján tettem meg. Szebb lett volna az oltárnál, de így is
jó… - ezen a mondaton legbelül elképedtem. Kívül csak annyi mutatkozott, hogy
karba tettem a kezemet. – Amióta ismerlek azóta vagyok oda érted! Csodálva
figyelem minden mozdulatodat, mikor Tomlinsonékhoz kerültünk, folyton megbújtam
a könyves szekrények mögött. Azt bámultam, miképp fut végig az ujjad a könyvek
gerincén, vágyakozva néztem ahogy nyújtózkodsz fel a könyvért, legbelül
segíteni akartam levenni. De te megoldottad. A lábtámlára álltál okosan és úgy
vetted le a könyvet. Sokat hallgattam ahogy dudorászol, ismerős volt. Talán még
azelőttről, hogy találkoztam a fiúkkal, nem tudom. Egyszerűen idegesített a
tudat, hogy nem védhetlek meg a
szellőtől is, nem ölelhetlek át amikor akarlak! Mikor a férjed elment tőlünk, egyik este elhatároztam, hogy kiderítem
igaz-e amit Louis állított, hogy összejársz az Imvert fiúval. És így volt.
Láttalak férfiruhában és meg kell mondanom neked, még az is tökéletesen mutatott
rajtad. Viszont aznap este kissé megtörtem. A lényeg az, hogy most megtettem.
És ezerszer újra ezt tenném! Nem akarom, hogy egy olyan emberrel légy egy
légtérben, aki a saját nemét, a férfiakat szereti!
- Ő csak Louist
szereti… - csúszott i a számon, mire furcsán nézett rám.
- Te tudtál
róla?
- Igen, végig.
És ez az egész nem Harry hibája, Louis erőltetett rá mindent, amíg szerelmes
nem lett. Ismered már őt régóta, tudod hogy mindent megszerez amit akar. S bár
az én szememben sem egy gyönyörű dolog amit tesznek, de Harry miatt elfogadom.
Mert jó barátom és most ennek a házasságnak köszönhetem, hogy jobban alakul
minden, mint bárki mással. Burt-höz sosem adtak volna feleségül, de Harry mellett
elmehetek vele! Most pedig elmegyek. Elmondtál mindent amit akartál?
- Nem. Mond
meg, hova járnak együtt. Tudni akarom!
- Minek ütöd
ebbe az orrodat? Az ő dolguk mind! Miért érdekel egyáltalán? Elmennél melléjük
harmadiknak?! – kérdeztem idegesen. Pontosan tudtam, hogy nem kedveskedni akar
majd nekik.
- Persze hogy
nem! De szívesen elmondom, ha kapok még egy csókot! – mondta vigyorogva.
- Ha elmondtad,
megkapod. – egyeztem bele,mert tudtam most hogy tudok majd bújni az ígéret
alól.
- Fel akarom
égetni a helyet, pontosan akkor, mikor ők is ott vannak! Édes álmaik közepette
akarom, hogy meghaljanak! Keljenek arra egymás karjaiból, hogy ég körülöttük
minden. Kapjon lángra a hajuk, ordítsanak ahogy a lángok nyaldossák a mezítelen
testüket. Kerüljenek pokolra mielőbb! Csak mond el hol a hely és
megszabadítalak egy szörnyű embertől.
- Neked elment
a maradék eszed is! – mondtam, majd elindultam befelé. Ő megragadta a
csuklómat, arcán tenyérbe mászó vigyor ült. Tudtam mit akar. Szembe álltam vele,
s mikor ő elkezdett felém hajolni, egyszerűen lefejeltem, olyan erősen,
amennyire csak tudtam. Aztán pedig szédülve, de szaladtam befelé. Nem érdekelt
mi lesz vele, de a közelében nem maradhatok. Inkább bent kerestem meg Burtont.
Amint
meglátta, hogy kissé kótyagos vagyok, rá is kérdezett az okára. Röviden, halkan
elmondtam neki miket csinált Zayn és visszafogtam, hogy ne menjen ki és verje
agyon a félájult fiút. Mert ezt is kinéztem volna belőle. A szemei szikrákat
szórtak, mikor visszafogtam. Mondtam, hogy inkább szerezzen vizet. Megfájdult a
fejem s nem tudtam mit tenni ellene.
Ő pedig elment.
Hozott vizet, és leült mellém, figyelt rám, hogy minden rendben legyen, ne
ájuljak el. Egy idő után megjelent Harry is, Louissal sugdolózott valamit, majd
ide jött. Burt félrehúzta, nem hallottam mit beszéltek. Ez az este már csak
arról szólt, hogy eltűnjünk észrevétlenül…
Sziasztok! Nos, ez most jóval rövidebb lett, mint szokott, de azért remélem még jó! :)
5 megjegyzés:
*-* Zayn egy rohadék ..a kis féreg..Mit érdekli őt,hogy Louis és Harry szeretik egymást?Nyomorult..Csak mert neki nem lehet Jasmine tönkre akarja tenni Larry-t..Megöltél :) Siess a köviveeel <3
Istenem : o *---------* Csak arra vagyok kíváncsi a legjobban,hogy mi fog történni majd Lou-val és Harry-vel a végén :) Könyörgöm,szép Larry befejezése legyen! xx
Oh ez nagyon jóóóóóóóó Zayn az eben adta az "I'm részeg vagyok és szeretleket"(xDDDD) nah elég a hülyeségemből gyorsan kövit :DD
http://badbadthingsblog.blogspot.hu/ Meglepi nálam!:)
szia :D Ách imádom a blogodat!!!♥valami zseniális ♥ezentúl olvasni fogom már fel is iratkoztam:D nézz be te is hozzám http://dark-forces-the-new-life.blogspot.sk/ kérlek olvad el a törim és a tetszik komizz! ♥ köszönöm :D +siess kövivel nagyon várom!!! :D
Megjegyzés küldése