40.fejezet

 Pár nappal később...

Harry szemszöge: 

Amióta tudom, hogy Jasmine-éknek gyereke lesz, teljen falra másztam minden óvatlan mozdulattól. Minden családtag tud a dologról, Louis kissé furcsán nézett mikor elmondtam neki. A szeme folyamatosan vizslatott és mintha azt kérdezte volna, Tőled vagy Burtontól? – bár legbelül reméltem, hogy nem ezt gondolja.

Már akkor, mikor átmentem hozzá, akkor megbeszéltük, hogy ma megint találkozunk. Csakhogy én most először, de késni fogok. Túl sokat beszéltem Jasminenel, hogy elég volt neki a mozgás, amit ma megtett, de csak nem akart maradni… Esküszöm, ha Berta nem jön be, odaszíjazom az ágyhoz. Szerencsére ő képes volt ágyban marasztani Jasminet.

Ekkor belököm a fogadó ajtaját akár egy tajtékos ló. Nadrágom alja tiszta csatak, sok pocsolyába léptem bele amíg futottam.

A pult mögött most is Diana áll, én egy gyors biccentéssel letudtam a köszönésemet neki. A lépcsőfokokat felfelé kettesével szedtem, futottam az ajtóig, majd mikor meg akartam állni, elestem. Hangosan puffanva értem földet, a fejemet is bevertem, így csak óvatosan próbáltam felállni. Tápászkodásom közben nyílt ki az ajtó, amitől megijedtem és megint elestem.

- Hát te meg mit csinálsz? – nézett rám furcsállva, hogy a földön ülök.

- Futottam, elestem; megijedtem, elestem. Segítenél? – nyújtottam felé a kezemet, amit ő megragadott és közös erőnknek hála, képes voltam felállni. Egy lépéssel bent is voltam a szobában.

- És minek futottál? Mert nemcsak felfelé siettél, teljesen ki vagy pirulva.

- Későn indultam, mert Jasmine nem volt hajlandó ágyba menni. Aztán ránéztem az órára és futottam.  Egyszerűen fogalmazva, nem akartam elkésni.

- Legközelebb ne siess. Mi lesz, ha elcsap egy lovas kocsi? Na, akkor aztán tényleg késni fogsz…

- Ezt ne, jó? – néztem rá kissé ki szúrósan. Fejét lehajtotta, mégis felsandított rám, mimikáján látszódik, hogy mosolyog. Előre hátra dülöngélt a talpán, akár egy kisfiú. Én elébe léptem, megfogtam a vállat és megállt. Szeme úgy csillogott, mintha ajándékot látna egy kisfiú.

Talán azt a gyermeket látom, akit ő száműzött magából, mikor Lucy meghalt? Hamarabb kellett felnőnie, mint nekem, neki tényleg nem volt gyerekkora. Húgán kívül csak engem volt képes a szívébe fogadni.

- Te egy csoda vagy. – suttogta és a tűz halkan roppant egyet a mondat végén. – Az én csodám. Senkinek nem adlak oda.  – már nem akartam tovább várni, akármilyen kedves szavakat is szól nekem.  Ajkaimat gyengén neki nyomta, mire ő rögtön reagált és irányított. Gyenge volt és erőtlen, mégis sokat mondott.

Éreztem, ahogy lassan apránként meghátrál, én pedig csak nyúltam és nyúltam előre a csókjáért, hogy folytassa, de ő ekkor már nem volt előttem.

Két nagy lépést tett, amivel mögém került és átkarolta a derekamat. Orrával simított végig a fülem körvonalán, majd finoman ajkai közé fogta. Egy gomb a nadrágomon észrevétlen pattant ügyes kezei által. Éreztem ahogy megmosolyogja, hogy gyorsan levegő után kaptam.

Titkon még egy gombom pattant, én pedig hirtelen fordítottam el a fejemet, amitől szája végigszelte az arcomra és épp az enyém mellett állt meg.

- Kívánom a csókodat…

- Akkor csókolj meg! – szóltam s éreztem ahogy hajol előre, hogy újra egyek legyünk. Ez a csók a kulcs a lakatba. Abba a lakatba, amivel a mi közös valóságunkat zárjuk. Viszont most érzelmeink tárházát újra egymásra zúdíthatjuk.

Érzem, ahogy a kevés anyag az ingemből ami eddig a nadrágomban volt, most eltűnik onnan, egyenesen Louis markába. Érzem a legalsó fehér kis gombot megfeszülni, majd sorban felfelé elválni az anyagtól. A kis pöttyök hangosan koppantak a padlón, majd az ezerfelé gurulásuk hangja árasztotta el a szobát.

Mellkasomat már épphogy takarta az ing, Louis ezt ki is használta. Kezét a hasfalamon simította felfelé a mellkasomra, majd az ing alatt megfogta a vállamat.

Megint elvált tőlem, amit nem akartam. Cserébe elkezdte a nyakamat csókolni, szívogatni. Egyik kezét a vállamon tartotta míg a másikkal elindult lefelé. Ameddig a nadrágom nem takart, csak addig simított odalenn. Ekkor pokolba kívántam a maradék három apró gombot. Mikor nadrágon keresztül végigsimított a férfiasságomon, megfeszültem, gyorsan kaptam az apró levegőért.

- Szeretnéd igaz? – kérdezte a nyakamba morogva. Tenyerével kicsit erősebben simított odalenn, minek által kinyögtem a válaszomat.

- Igen! –nyöszörögtem. Éreztem bőrömbe égni a mosolyát. Még egyszer végigsimította az egyre növekvő dudort a vászonanyagon keresztül, majd bőrömön vezetve tovább a tenyerét, az bekúszott a nadrág alá.

Halk nyöszörgésbe kezdtem, mikor hideg keze találkozott a forró testrészemmel. Gyengéden rámarkolt, majd kezét útnak indította fel és le. Már ezekért a gyengéd mozdulatokért a hajához kaptam a kezemmel. Ő csak folytatta a feladatát, nem tudtam kizökkenteni a dolgából.

Testével teljesen nekem nyomult. Mikor megéreztem a keménységet a nadrágjában, már nem csak nyöszörögtem, egy apró nyögés is elhagyta a számat. Ez a pillanat felér minden kínokkal teli veszekedés kárpótlásával.

Most, ebben a pillanatban a keze kicsúszott a nadrágomból, ajkai elengedtek, testével elhátrált. Még megdöbbenni sem volt időm, olyan gyorsan fordított meg, majd férkőzött hozzám és megcsókolt.

- Ugorj! – adta az utasítást, aztán szinte tépni kezdte az ajkamat. Én pedig engedelmeskedtem neki, elrugaszkodtam a talajtól ő pedig magához húzva elkapott. Elvitt az ágy melletti falig és teljesen odaszorított.

Combjaimba markolva tartott, körmeit a nadrágon keresztül is éreztem. Úgy kapaszkodott az ajkaimba, mintha ez tartaná életben, tépte őket , marcangolta. Új volt ez az érzés, hogy semmiféle gyöngédség nincs a mozdulataiban, de ez egyszerűen még inkább felpezsdítette a vérem.

Lábaimmal átkulcsoltam a derekát így is közelebb vonva magamhoz. Mellkasával az enyémnek szorítkozott, kezeit az oldalamra simította, már csak a szorítsa tartott. Ahogy körmei belém fúródtak, én fájdalmasan és élvezettel telve nyögtem. Ezek után, mire számíthatok még…?

***

Aprókat pillogok, arra kelek, hogy fázik a lábam. Körbe nézek, a tűz nem is pislákol, az ablakban a függönyt a szél mozgatja. Magam mellé pillantok és Louis nyugodtan alvó arcára nézek. Aprókat szuszog, ami engem megnyugvással tölt el.  

Óvatosan felállok, hogy a holdfénnyel telített szobában megkeressem a nadrágomat. Körben a szobában nem nehéz megtalálnom, pont a gomb nélküli ingem mellett hever. Lassan felveszem, és négy gombot be is gombolok.

Lassan odalépek az ablakhoz, hogy becsukjam azt, majd mikor halkan elengedem, csak egy suhanást látok. Valaki magához szorít arcomra szorítva egy furcsa szagú kendő. Az ember aki magfogott, könnyű szerrel fogta le mind a két kezemet.

- Lélegezz nagyokat és ne ficánkolj! Akkor mindkettőnknek könnyebb… - suttogta a fülembe egy karcos hang, de én pont ellenkezőleg tettem. Magamban tartottam a levegőt amit utoljára szívtam. De álmosodni kezdtem, rúgkapálásom is alább hagyott, aztán már akarva akaratlanul is vettem levegőt. – Jófiú… - szólt a hang. Próbáltam küzdeni, ébren maradni, de nem sikerült. Magával ragadott az álom.

***

- Leslie, lassan három óra, fel kéne locsolni őket! – szólt egy lágy női hang.

- Melissa, tudom mit csinálok! Ne nyafogj állandóan, vagy esküszöm, kérek magamnak egy másik lélekgyűjtőt! – szólt egy erős férfihang. Azé aki engem elkábított. A szemem nehéz volt, meg akartam mozdítani a kezemet, de meg volt kötözve. Próbáltam beszélni, tátogni, de a számban is volt valami, éreztem a fejem mögött volt megkötve.

- Jó, jó! Csendben leszek! Morc király Less. – szólt újra a nő, gondolom ő Melissa. – Hé, a göndör mozog! – szólt újra. Éreztem egy erős markot ami a hajamnál fogva hátrarántja a fejemet. Próbáltam pislogni, egy nagyon aprót sikerült is. Kissé hunyorogva kinyitottam a szememet. Felettem egy szőke férfi állt, szemei feketék akár az ében.

- Na jó, locsold fel őket, az nem árthat. Már én is kezdem unni… - szólt Less. Két perccel később egy csobbanást hallottam, majd hörgést. Minden bizonnyal Louist locsolták fel.

Most pedig rajtam volt a sor, engem ért a hideg víz, minek hatására kipattant a szemem. Előttem Louis ült, kezei és lábai a székéhez kötve, én sem nézhettem ki másképp, csak az én szám be volt kötve.

- Helló fiúk, üdvözlünk titeket a való életben! – szólt a nő, Louis pedig csak zihált tovább. – Egy patkány azt cincogta nekünk, hogy mocskos dolgokat műveltek ti ketten. Mi pedig eljöttünk, hogy pokolra juttassunk benneteket érte! Jó móka lesz, meglássátok! – szólt és én Louis kétségbeesett tekintetével találkoztam. Annyit tátogott:  Szeretlek, bármi is lesz...

Sziasztok! Lehet utálni, amiért itt hagytam abba de ez van. Aki nem tudja, strandolni voltam ma, fél ötkor keltem és fél órája jöttem haza, szóval itt az indok amiért nem a szokásos időben jött. Nos remélem várjátok a fejleményeket, viszont azt még én sem tudom, hogyan oldom meg :P 

Rövidebb lett mint a szokásos, de azért remélem tetszett!