41.fejezet

Louis szemszöge:

Ziháltam, mert a féltem. Dühös voltam az óvatlanságomért és ficánkoltam, hátha kiszabadulok innét. De ahogy próbálkoztam a kötél a húsomba vágódott egyre jobban. Vékony kis spárgakötéllel kötöztek meg. Jó módszer, hogy ne mocorogjak.

- Kívántok még mondani valamit, mielőtt elkezdjük? – kérdezte egyhangúan a férfi, miközben a kandallóban lobogó tűzbe tartott egy szivart. A nő elment mellettem s egy egyszerű mozdulattal lerántotta Harry szájáról a kendőt. Ő kiolvashatatlan arckifejezéssel nézett a férfira, akivel szemkontaktust találtak.

- Ostav'te yeye v pokoye! YA vse sdelayu, chtoby zhit'! – Harry hangja teljesen más volt, ahogy újra hallottam anyanyelvén beszélni. Hangja karcosabb volt és mélyebb. És sokkal rémisztőbb is.

- Szóval bármit… Die. Oni oba. YA mogu delat', chto khochu. Ez ellen nem tehetsz semmit. – szólt érzelemmentesen a férfi.  Nem értettem sokat, sőt, szinte semmit. Annyit hogy halál és vele. Én kétségbeesve bámultam Harryre, aki komoly arccal gondolkodott a válaszán, a férfivel való farkasszemezést meg nem szakítva. A nő mellette csak vigyorgott.

- Tol'ko ne bol'no yemu seychas! Pozhaluysta, dayte mne!

- Nem! – szólt nyugodtan a férfi.

- Zamuchit' do smerti, ya terplyu! No on ne mozhet prikosnut'sya ko mne! – Harry hangja kezdett kétségbeesetté válni. Tudni akarom, miről van szó.

- Így is fogunk tenni… - szólt a férfi, majd mellém állt. Arcomba fújta a füstöt én pedig köhögtem. Egyszer csak annyit éreztem, hogy kitép egy szálat a hajamból. Ránéztem és láttam hogy elővesz egy fehér kendőt. Puhán belefekteti az egyetlen szálat, majd visszateszi azt a mellénye zsebébe. – Egyetlen haja szála sem görbül majd. Legalábbis ez az egy biztosan nem. Melissa, tedd vissza a kendőt. – szólt és a nő már ugrott is.

Barna kezei megállapodtak a fehér kendő elején, és megpróbálta Harry szájába nyomni. De nem sikerült, mert ő állandóan harapni akart. Addig ment neki, amíg a nő fifikásabban nem próbálta…

 A kendőt Harry állára tette, háta mögött állt így mikor hátul felhúzta az anyagot, oldalt meg tudta fogni és húzta hátrafelé. Hátul kibontotta a csomót és most szorosabbra vette, mint amilyen volt.

Kezeit összeütögette, mintha a koszt törölné le róla.

- Mire kell a kendő? – kérdeztem óvatosan. A nő elém lépett, én csak nyeltem egyet. Tényleg féltem, jobban, mint bármikor máskor.

- Hangtompítás. Hogy ne hallatszódjon olyan hangosan ha ordít. – vetette elém csak úgy félvállról a nő.

- Melissa, ne éld bele magad annyira. Csak hozd ide a szikét a tokból. – szólt a férfi, majd elindult Harry felé, hogy jobban megnézze magának, ő pedig komolyan nézett rám. Én nem tudtam így nézni őt. Féltem és féltettem. Azt tátogtam felé: Megmentelek!, de ő megrázta a fejét, hogy ne. Ahogy mozgattam a kezemet, úgy vágott egyre jobban a csuklómba a spárga.

A nő, akit ezek szerint Melissának hívtak, most kecses mozdulatokkal szedte egymás után a lábát, kezében egy apró, de annál élesebb tárgy villant fémes fénnyel. Cibáltam a kezeimet, de az anyag nem engedett, sőt, felsebezte a csuklóm.

A férfi átvette a szerszámot, megforgatta, s közben belemarkolt Harry hajába és úgy forgatta a fejét, hogy ő pont rá nézzen.

- Látom szépen megsebzett már valaki előttem. Az tény és való, hogy az silányabb penge volt, de az is biztos hogy jobban fog fájni. – szólt a férfi, miközben erősebben markolt a hajába. Biztos a Zayn által ejtett sebre gondol… Láttam, ahogy közelebb emeli a pengét az arához és Harry lehunyta a szemét. Nem szorította, csak mintha épp aludni készülne.

Én összeszorítottam a szememet, nem akartam ezt látni! De Harry ordítását nem hallottam, így mertem hunyorogni. Arca újra engem nézett, a szeme alatt egy rövid csíkból fér futott ki.

A férfi most megfogta a hátrakötött kezét és afelé tartotta a szikét.

- Ne merjen megint hozzáérni! – kiáltottam rá. Harry hátra vetette a fejét, de én mereven néztem a férfire. Ő lassan kiegyenesedett, de kerülte a tekintetemet. Elkezdett felém jönni és a nő felé  nyújtotta a szikét aki vigyorogva vette át.

Mikor mellettem volt, leguggolt, hogy a feje egy szinten legyen e fülemmel. Szemébe néztem és elkapott a félelem. Azt mondták a régiek, hogy a szem a lélek tükre… Az ő szeméből áradt az öröm, a fekete íriszekben mintha csillagok táncoltak volna.

- Most nézd meg jól Harryt, mert így már sosem találkoztok. – szólt és én félve néztem Harryre. Ő csak Pillogott, nem csinált semmit. – Kezdheted.

- Ne érj hozzá! – kiáltottam, és szinte ugráltam a széken. Nem érdekelt a húsomba vágó béklyó, úgy kapálóztam hogy feldőlt velem a szék. A férfi csak megfogta a támlát, annál fogva emelt fel.

- Fogd be a szádat öcsi! Addig örülj, amíg nem kerülsz sorra te is! – dörrent a férfi. Ezalatt egy tompa ordítás hallatszott. Harry karját metszette a szike, olyan mélyen, hogy az egész elmerült a karjában. Talán olyan mélyen volt, hogy már az izmait vágta…

- Inkább engem! Hagyjátok őt!

- Ó nem, nem fogjuk. Te végig fogod nézni, ahogy ő kínlódik. Azért hogy te ne halj meg túl korán. Mert ez is lehet, hogy őt előbb viszi el a Nagy Kaszás. – morogta a nekem a férfi. A szivarjából már csak egy kevés maradt, azt a nőnek nyújtotta. Az leszívott még egy kicsit, és Harry mellkasán nyomta el a maradványt.

Ordítását elnyomta a kendő, mégis, olyannak hatott, mintha zengene belé a ház. A csikk egy egyenes mozdulattal a tűzre lett dobva, a fekete nyom pedig Harry tökéletes testén éktelenkedett.

- Nézd csak meg, Louis Tomlinson, miért szenved ez a fiú! Tudod az okát? – kérdezett a férfi, de én csak Harryt néztem aggódva. Míg én rettegtem, az ő tekintete nyugtató volt. Pedig mindenütt sajoghatott mindene. – Nem tudod?

- Mert ti kínozzátok! –köptem neki a választ.

- De miért kell kínozzuk? – kérdezte és ezzel idegesített. Nem szakítottam meg a szemkontaktust, végig Harryt néztem, aki megint egy  tompított ordítást hallatott. – Mert romlott a lelke. Megrontottad őt Louis! Volt neki elég bűne, de talán még megbocsátották volna az égiek! De ezt már nem…

- Elég! Elég! Elég! – kiáltottam, de a férfi most másképp próbálta. Más hangon szólalt meg, Harryén.

- Miért tetted ezt velem? Én ezt nem akartam! Csak élni akartam s ezt elvetted tőlem! – a hang, ami a fülemben talált menedéket, teljesen megkülönböztethetetlen volt az eredetitől. – Örültem, hogy otthagylak te undorító kis féreg! Meg fogsz ölni Louis! Ez a te hibád! Nem akarok meghalni! A szerelmed átok…

- Fogd be a szád! – kiáltottam rá a férfire, mostmár úgy, hogy rá is néztem.

- Fogd be te! – szólt vissza. A torkából Harry hangja szólt, tényleg. Megőrültem! – Nézz rám! Szerinted miért hagytam magamat? Tudtam, hogy őrült vagy, féltem tőled! Minden szeretlek azzal a céllal hagyta el a számat, hogy ne tegyél valami őrültséget velem, ha nem mondom! Hisz nagyon jó színész vagyok, ezt a kezdetektől tudod! Eljátszott könnyek az életemért! – mondta és én ösztönösen az kendőbe ordító Harryre néztem. Mikor a nő mögé állt, kezében a szikével, belemarkolt a hajába, hogy felemelje a fejét. A szemébe néztem.

Dermedten néztem Harryt, aki csak felsandított rám. Nem akartam hinni az átkozott szavaknak, de nem tehettem mást. Meg kellett kérdeznem…

- Így gondolod? – kérdeztem rá és a szoba teljesen megfagyott. A szeme alatti vágásnál a könnyei és a vére összefolytak.

Erőtlenül rázta a fejét, de nekem ennyi elég volt, hogy elhiggyem.

- Nem igaz, sosem szerettelek! Még most is félek tőled!

- Hiába minden szó, ha a fül nem hallja meg! – szóltam nyugodtan.

- Te magad sem hiszed, hogy tényleg nem így gondolta. – szólt immáron saját hangján a férfi. – Azt gondolod legbelül, hogy miért nem szeretett? Vagy csak elhiszed, hogy gyűlöl téged. Hisz téged mindenki gyűlöl! A húgaid félnek tőled, a szeretőd fél tőled, mindenki a környezetedben retteg. A szüleid titkon gyűlölnek, amiért megölted Lucinda-t! Azt kívánják, bárcsak te álltál volna a tó közepén! – szólt a férfi és éreztem, hogy belül mindenem kristályossá fagy. De kívül igyekeztem semmit nem mutatni.

- Nem érdekel hogy gondolod! Ez nem az én véleményem!

- Less, ez már unalmas! Gyújtsuk lángra a házat és menjünk! – szólt a nő és megindult a tűz felé. Az egyik szék egyik lábára fásli volt tekerve. Ezt gyújtotta meg, majd körbe indult a szobában. Amikor itt már a sok holmit narancssárga lángok emésztették, elindult az előtérben is.

Két perc múlva, köhögtem a füsttől. Less, levette Harryről az anyagot és eldobta. A nő hamar visszaért és közénk tette a lángoló fáklyát. Harry szinte már kábult volt teljesen, de én még úgy ahogy éltem.

- Nemsokára találkozunk kedveseim! – szólt Melissa és kiugrott az ablakon. Less szótlanul követte, én pedig eszeveszettül próbálkoztam kiszabadulni, de a kötél még mindig nem engedett.

- Louis hagyd! – szólt Harry és végeláthatatlan köhögésbe kezdett. – Mindjárt vége!

- Nem adhatod fel! Nem szeretném, hogy meghalj! – mondtam és az én torkomat is erősen fojtogatta a füst. – Szeretlek és nem akarom, hogy elmenj!

- Te is jössz velem! Együtt mindenütt! Szeretlek… - mondta és egyre inkább előre hajolt. Nem köhögött, nem mozgott a teste sem.

Meghalt! Ez vár rám is… Nem fogok már küzdeni, hiszen nincsen kiért küzdenem. Minden ember, aki fontos volt nekem, már elment..

- Még egymásra találunk majd… Szabadon… - szóltam, és éreztem, hogy magába kerít a kábaság. Nem köhécseltem, nem próbáltam meg kapálózni. Testemet néhol már marta a tűz, de a ezt már aligha éreztem. Most jött el a pillanat, hogy véget érjen az életem és örökre elaludjak…

 

Sziasztok! Nos, kijelenthetem, hogy vége van a történetnek, de még nem teljesen. Három nap múlva a már régen megígért +1 fejezet fog következni. Nem árulok el semmit, de találgatni szabad! :)