Másnap este...
Harry szemszöge:
Már tegnap este
beköltöztünk az új házba. Nagy, több szobával, mint egy palota. Kaptunk pár
szolgálót is, de ők eléggé barátságtalan emberek.
Jasmine tegnap
megijesztett. Burton mondta, mit csinált tegnap Zayn. Nem értettem pontosan mit
hadart össze-vissza a fiú, de gondoltam, majd Jasmine-től megkérdezem. Este már
nem akartam zaklatni, ma reggel pedig fel sem ébredt. Hagytam is aludni, jobb
lesz vele úgy beszélni, hogy teljesen kipihente magát.
Ma este pedig
mind a ketten elhagyjuk a házat éjszakára. Még egy éjjel Louissal, ettől boldog
vagyok! Lassan telt el az az egy hónap.
Egy halk
nyögést hallok az előtérben. A lépcső korlátját Jasmine kezei szorongatják.
Hiába aludta keresztül a fél nappalt, úgy néz ki, mint aki össze akar esni a
fáradtságtól. Lassan lépkedett lefelé a lépcsőkön és a feltételezett fáradtság
ellenére minden mozdulata kecses volt.
- Beszélnünk
kell. – szólt halkan. – Menjünk a dolgozó szobába… - mondta és elindult, kissé
kihúzva magát. Elé mentem és kinyitottam neki az ajtót, amin csak mosolyogva
rázta a fejét. Be is csuktam utána a hatalmas faszerkezetet, majd kétszer
zártam kulcsra az ajtót. Rossz szokásommá vált ezt tenni.
Ő elsétált az
egyik székig, majd óvatosan helyet foglalt. Én az aszal tetejére ültem, akár
egy kisgyerek.
- Jól vagy?
Soká aludtál…
- Persze, csak
fáj a fejem. Más módszert kellett volna választanom a távoltartására. – mondta,
szája mosolygott, szemeit lehunyta.
- Mit is tett
pontosan Zayn? Burton beszámolója, túl gyors volt nekem.
- Teljesen
megőrült, esküszöm, mintha megszállta volna Louis gonosz fele. Leginkább így
lehetne leírni viselkedését. Akaratos volt, agresszív, és ahogy láttam, saját
gondolatai szerint manipulatív is.
Először össze vissza beszélt arról, hogy milyen ember is vagy te,
elhordott mindennek. Aztán mondhatni szerelmet vallott és megcsókolt. Mesélt
arról, mit érzett, milyennek látott a múltban. És ez még csak a legkellemesebb
része volt!
- Miket mondott
még? – kíváncsiskodtam, mintha nem arra készülne, hogy elmondja.
- Rákérdeztem,
akar-e még mondani valamit. Azt mondta, mondjam el, hogy hova játok ti ketten.
Természetesen nem mondtam el neki. Elmondta az okát is, miért kérdezte. Egy
csókot kért a kérdésem válaszáért. Azt mondta, fel akarja égetni a helyet, hogy
ott haljatok meg mind a ketten. Aztán lefejeltem, hogy ne kelljen megtennem
újra és elrohantam. Azóta fáj a fejem.
- Szerinted
komolyan gondolta? Vagy csak a sok alkohol mondatta ki vele a szíve vágyait?
- Ahogy akkor
este kinézett, egyből azt mondanám, az alkohol. De mivel ismerem Zaynt,
majdhogynem tizenöt esztendeje, tudom, hogy képes lenne megtenni. Hidd el
Harry, ha megtudja hová jártok, egy óvatlan pillanat és arra ébredtek, hogy
lángol körülöttetek minden! Én pedig ezt akarnám a legkevésbé. Ha ma gyalog
szándékozol menni, minden árnyékot nézz meg és inkább tégy haszontalannak
gondolt óvintézkedést, minthogy tudjon követni.
- Majd
vigyázok. És te hogy jutsz el gyalog a ti helyetekhez?
- Nincs az
olyan messze. Ellenben a segítséged jól jönne. Kellene a ruháidból pár darab. Nincs
mibe öltöznöm, a régieket visszacsempésztem Niallnek. Persze ha nincs
ellenedre. – szólt halkan, talán kissé szégyenkezve egy kicsit.
- Persze.
Felkísérlek, próbáld fel őket. Egyebet ne segítsek? Hat órakor gondoltam hogy
elindulok. Addig a segítségedre állok.
- Kérlek, ne
úgy beszélj velem, mint valami perszóna úrnővel. Ne csinálj úgy mint a szolgák,
mostmár háziúr vagy!
- Sosem akartam
az lenni… De gyere, akkor felkísérlek. – szólta és kezemet nyújtottam felé.
Lassan indultam el, gondolva arra, hogy nem akar annyira rohanni.
***
Már csak két
percem van odaérni. Elkésni nem fogok, már látom a fogadót hirdető táblát.
Otthon
segítettem Jasminenek. Bár kissé bővek rá a ruháim és cipőm is sokkal nagyobb
mint kellene, azt mondta elfogadja. Aztán elővettem az utcaruhámat, amit oly
soká őrizgettem, hogy emlékeztessen arra, honnét is jöttem. Vitatkoztunk egy
kicsit, hogy miért adom neki oda azt, amit eddig becsben tartottam, de a végén
sikerült meggyőznöm.
Ebben a
pillanatban toppanok be az ajtón, az előtér teljesen üres, csak a pult mögött
áll a tálcás kislány, Diana, aki közben egész nagylánnyá nőtt. Haja kicsit
kócos, de mosolya mint mindig kedves. Mosolyogva lépek oda a pulthoz.
- Louis
megérkezett? – kérdeztem halkan a kihalt helységben.
- Most is a
13-asban. – bólintott a kishölgy és leugrott a sámliról, amin állt, hogy
felérje a pultot. Kisétált mögüle majd megnézett. Kérdések fogalmazódtak meg a
szemében, de számítottam rá, hogy nem teszi majd fel őket. Apró, rágott körmű
kezecskéjével intett, hogy hajoljak le. é megtettem, majd a fülemhez hajolt,
hogy oda súgja a mondandóját. – Tomlinson uram kért hogy várj pár percet. Aztat
mondta, ha időbe jössz, marasztaljalak, amíg ő le nem jön. – szólt, majd hátrébb
lépett.
Sosem kértem, hogy
ne magázzon, magától tegezett és én nem
szóltam érte. Minek is tettem volna, kedves kislány ő és nem vagyok akkora
nagyúr, hogy az összes ember térdre kell boruljon előttem.
Beszélgettünk
egy kicsit. Azt mondta, még mindig tetszik neki a hajam. Meg hogy nem érti,
hogy miképp változott meg így Tomlinson
uram. Mesélte, hogy mielőtt velem idejött volna, teljesen más volt, ha
találkozott vele, mindig rettegve kellett eltűnjön az árnyékban. Mondta még,
hogy akikkel előttem jött ide, nem voltak csendben. A tizenhármas szoba
rettegett volt, mindig ordítás zaja szűrődött ki onnan. Megköszönte, hogy ilyet
tettem Louissal. Azt szólta még, hogy kezdi megkedvelni őt, de ebben a
pillanatban meg is jelent a lépcsőnél a komor arcú Louis.
- Gyere. -
mondta, mikor megtalált tekintetével és vonásai is lágyabbak lettek.
Megvárt a
lépcső aljban, majd mikor odaértem, megfogta a csuklómat, biccentett egyet
Dianának és elkezdett húzni.
- Most máshova
megyünk először. Csak tedd, amit mondok és bízz bennem, rendben? – suttogta és
ez bennem nem keltett sok bizalmat. Őszintén megrettentem kicsit.
Odafönn tényleg
nem a szobába vitt, hanem a fürdőbe. A szobában minden szabad felületen gyertya
volt elhelyezve, kivéve a padlón, mert ott rózsák szirmai voltak szerte szórva.
Kissé
csodálkozva és furcsállva néztem a kreálmányát, mire ő csak egy egyszerű
mosolyával válaszolt nekem. Én épp körbenézni készültem, mikor mögém lépett,
megfogta a vállamat és a fülemnek nyomta az ajkait.
- Úgy
gondoltam, most kicsit változatosabbá teszem az estét. Hogy ne csak a
szeretkezés legyen a mindenünk, ne csak arról szóljunk. Most beülünk ketten a
vízbe, ejtőzünk egy kicsit, csak aztán mennénk át a szobába. Milyen ötletnek
tartod…? Hmm? – hangja felborzolta minden idegszálamat, teljesen lúdbőrös
lettem.
- Az ötlet
tökéletes…
- Akkor
vetkőzz. Aki előbb végez, az lesz hátul. – suttogta, majd ellépett tőlem és már
gombolkozott is.
- Nem kell
sietned. Leszek én elöl… Tudod, hogy szégyenlős vagyok! – mondtam kissé
pirulva. Louis megint mosolygott.
- Akkor majd
becsukom a szemem. – ezzel az inge már a szirmokon hevert. Ajkamba harapva néztem végig rajta, majd a
szemébe néztem. Én épp a felsőmmel bajlódtam, mikor megragadta a tekintetével
az enyémet. Tovább ügyetlenkedtem a gombokkal, míg ő ügyesen szedett szét kettőt
a nadrágján. Szája gyengéd mosolyra húzódott össze, majd közelebb lépett.
Levette a merev
ujjaimat a gombokról és saját gyors kezeivel helyettesítette őket. Ujjai egy
szempillantás alatt szétszedték a kis akadályokat, amik segítettek takarni a
felsőtestemet. Louis két kezét a derekamról a hátamra simította, majd fentebb a
mellkasomra. Lassan csúszott felfelé a vállamra, ott elkezdte lefelé csúsztatni
az inget. Belőlem a közelsége miatt remegve futott ki a levegő. Mikor az én
felsőm is a szirmokkal behintett padlóra került, hátrébb állt.
- A nadrágoddal
már neked kell végezned. – mondta, majd kikapcsolta a maradék három gombját és
gond nélkül letolta a nadrágot. Bárcsak
nekem is ilyen könnyen menne! – Én bemászom. Majd becsukom a szememet! –
gúnyolt ki, de tényleg így tett. Belépett a vízzel teli kádba, leült, nekidőlt
a peremnek és eltakarta a szemét a két kezével. Most igyekeztem úgy tenni,
mintha egyedül lennék a szobában. Csak néha pillantottam rá, de tényleg állta a
szavát, nem nézett.
Mikor végeztem.
óvatosan bemásztam elé a kádba háttal neki. Éreztem ahogy a kezei megfogják a
víz alatt lévő oldalamat. Éreztem, hogy gyengén húzni kezd és én mentem az
érintése után. Amikor megállt én is megálltam. Egészen a lábai közé húzott, de
kezei nem hagyták el a testemet. Lassan, cirógatva haladt felfelé, kiért
vízből, mire megállt a vállamon. Kicsit azt is húzta, addig, amíg engedelmesen
a mellkasának nem dőltem a hátammal.
- Lazulj el
Harry! Minden izmod feszül! Senki nincs itt rajtunk kívül!
- Tudom csak…
Szokatlan még ez a helyzet! – szóltam és éreztem ahogy ajkai újra a fülemet
simulnak. Erre a lassú mégis kellemes mozdulatra beharaptam az alsóajkamat.
- Nekem is,
legalább annyira mint neked. De talán segíthetek rajtad… - suttogta, amire én
megborzongtam. Fülem mögé csókolt és onnan indult el lefelé a nyakamon, majd a
vállamon ált meg. Kezeit összekulcsolta a hasam előtt és én úgy érzem,
zsibbadok.
Arcát kissé a
nyakamba dörgölte, én pedig mélyen belélegeztem a meleg levegőt. Louis egyik
kezét felvezette a mellkasomra, tovább a nyakamra, majd megfogta az államat és
kissé a feje felé fordította.
- Meg akarlak
csókolni… - szólt olyan halkan, hogyha a víz mozog, még az is elnyomja az apró
hangot.
- Tedd meg!
Égek a vágytól…
- Ez esetben
még türtőztetem magam egy kicsit… - szólt kicsit hangosabban és éreztem a
mosolyát a bőrömön. Ajkai elnyíltak és
gyengéden megkarcolt a fogaival, míg a kezét minden irányba járatta. Hasamon,
mellkasomon és lábaimon, vállamon, a hátamon a gerincem nyomán… Én pedig ültem
egyhelyben, mint egy márványszobor, még szemem sem rebbent.
Két pontot nem
érintett semmiképp a testemen. Az arcomat és a meleg vízben forrongó ágyékomat.
Pedig vágytam megváltó kezeit és ajkait mindkét helyen. Addig simított,
csókolt, harapott és szívott, amíg meg nem szólaltam.
- Kérlek… -
erre a szavamra, mintha sóbálvánnyá vált volna. Csak ajkait éreztem, amint újra
mosolyra húzódnak.
- Mit
szeretnél? – duruzsolta a fülem mellett. A vízben ázó kezeimet a combjaira
tettem, amitől újra merev lett minden porcikája. Egy pillanat múlva éreztem ahogy orrát
végighúzza az állam vonalán, aztán egyik kezével kicsit elforgatja a fejemet.
Már lehunytam a szememet és csak rá vártam. Először csak cirógatta a számat az
övével, csak akkor csókolt meg rendesen, mikor morogtam egy kicsit.
***
Hasamon fekszem
elterülve az ágyon. Tapogatózom egy kicsit, majd feltápászkodom. Az első kérdés
ami megfogalmazódik bennem az az, hogy hol
van Louis?A hátamra fordulok és kinézek az ablakon. Már bőven éjszaka van,
hisz az ég most sötét mint ez ében.
A takaró teljes
mértékben rám van csavarodva, egy porcikám sincs szabadon, mégis fázom. A tűz
épp csak pislákol, de a fénye megmutatja nekem a széken alvó Louis-t. Csak
nadrágja van rajta, feje a vállán pihen, aprókat szuszog.
Sikeresen
letekertem magamról a takarót, aztán pedig derekamra tekertem, akár egy
törülközőt, felálltam és a tűzhöz mentem, hogy rakjak rá egy kicsit. Miután
kicsit megpiszkáltam a vassal, visszamentem az ágyhoz a másik takaróért és egy
kispárnáért. Azt Louisra szándékoztam teríteni, mert ahogy láttam, tiszta
lúdbőr volt és a párnát a feje alá rakni, mert biztosra vettem, hogy ez egy
eléggé kényelmetlen póz.
Odavihettem
volna az ágyhoz, de nem tettem, mert félő volt hogy felébred a karjaimban. Így
feküdtem vissza aludni, kicsit sem várva a reggelt. Mert amikor elhagyjuk a
szobát, már nem tehetjük meg, hogy csókot váltunk, mert odakint mind a ketten
olyan nevet hordunk a hátunkon, ami ezt nem engedi. Tomlinson és Styles. Sosem
élhetünk majd úgy, ahogy akarunk, nem járhatunk az utcán boldogan, kéz a
kézben… Nem csak a nemünk és nevünk tart minket rabláncon, hanem ez a kor is.
Ha nem mondta
még ezer ember azt, hogy a szerelemnek nincs határ, hát akkor egy sem! De hát
miért nem élhetnek így az emberek? Szerelmesen, avval akivel akarnak. Tudom,
hogyha nem is ma vagy holnap, de még egyszer eljön az a kor, ahol minden ember
úgy él ahogy akar.
Abban a korban
nem fogják megszabni, hogy mit szabad látni, hogy mit kell elfelejteni, kivel
élhetsz és halhatsz. Abban a korban a magunkfajták is szabadok lesznek, nem
rabszolgák akiket a társadalom gonoszabb embernek gondol, mint a gyilkosokat…
Sziasztok! Bocsi a hibákért, ha találtatok, de nem volt időm átolvasni, így is ezer felé áll a fejem! Kösz a megértést!
4 megjegyzés:
Wáóó ez is nagyon jóóóóóó lett de édik juj már nagyon várom a kövit :))
Egyszerűen számomra akkora egy szellemi megnyugvás az,hogy az esküvő után is együtt lehetnek,hogy az leírhatatlan <3 Köszönöm,hogy ennyire jól írsz! :) A végén pedig könyörgöm,maradjanak együtt! xx
Imádom, annyira aranyosak együtt! :D
Várom a folytatást! :D
Kedves RoseGirl!
Az igazság az, hogy először féltem beleolvasni a blogodba! Nem tudom, hogy miért, de engem ez a kor egyszerűen nem vonzott. Aztán nekiálltam -mivel megígértem- és az első fejezetek után azt kell hogy mondjam, kellemes csalódás ért! A szereplők egyszerűen a szívemhez nőttek és nem nagyon szívesen válnék meg tőlük.
Ahogy te is fogalmaztál nálam- annyira örülök, hogy végre találtam egy igényesen megírt blogot, ami nem csak tőmondatokból áll. Mostanában egyre nagyobb trend ez az összecsapott blog. Mindenki csak elismerésre vágyik, anélkül, hogy kiérdemelné azt. Te komolyan kiérdemelted az enyémet! Majdnem két év alatt rengeteg blogot olvastam, és hidd el, ez nálam nagy dolognak számít. Annyira szépen ki van dolgozva az egész, hogy ha szeretnék se tudnék belekötni- de nem is akarok! Továbbra is jó munkát, és sok sikert!
Lily xx
Megjegyzés küldése