37.fejezet

Másnap este...

Harry szemszöge:

 

Már tegnap este beköltöztünk az új házba. Nagy, több szobával, mint egy palota. Kaptunk pár szolgálót is, de ők eléggé barátságtalan emberek.

Jasmine tegnap megijesztett. Burton mondta, mit csinált tegnap Zayn. Nem értettem pontosan mit hadart össze-vissza a fiú, de gondoltam, majd Jasmine-től megkérdezem. Este már nem akartam zaklatni, ma reggel pedig fel sem ébredt. Hagytam is aludni, jobb lesz vele úgy beszélni, hogy teljesen kipihente magát.

Ma este pedig mind a ketten elhagyjuk a házat éjszakára. Még egy éjjel Louissal, ettől boldog vagyok! Lassan telt el az az egy hónap.

Egy halk nyögést hallok az előtérben. A lépcső korlátját Jasmine kezei szorongatják. Hiába aludta keresztül a fél nappalt, úgy néz ki, mint aki össze akar esni a fáradtságtól. Lassan lépkedett lefelé a lépcsőkön és a feltételezett fáradtság ellenére minden mozdulata kecses volt.

- Beszélnünk kell. – szólt halkan. – Menjünk a dolgozó szobába… - mondta és elindult, kissé kihúzva magát. Elé mentem és kinyitottam neki az ajtót, amin csak mosolyogva rázta a fejét. Be is csuktam utána a hatalmas faszerkezetet, majd kétszer zártam kulcsra az ajtót. Rossz szokásommá vált ezt tenni.

Ő elsétált az egyik székig, majd óvatosan helyet foglalt. Én az aszal tetejére ültem, akár egy kisgyerek.

- Jól vagy? Soká aludtál…

- Persze, csak fáj a fejem. Más módszert kellett volna választanom a távoltartására. – mondta, szája mosolygott, szemeit lehunyta.

- Mit is tett pontosan Zayn? Burton beszámolója, túl gyors volt nekem.

- Teljesen megőrült, esküszöm, mintha megszállta volna Louis gonosz fele. Leginkább így lehetne leírni viselkedését. Akaratos volt, agresszív, és ahogy láttam, saját gondolatai szerint manipulatív is.  Először össze vissza beszélt arról, hogy milyen ember is vagy te, elhordott mindennek. Aztán mondhatni szerelmet vallott és megcsókolt. Mesélt arról, mit érzett, milyennek látott a múltban. És ez még csak a legkellemesebb része volt!

- Miket mondott még? – kíváncsiskodtam, mintha nem arra készülne, hogy elmondja.

- Rákérdeztem, akar-e még mondani valamit. Azt mondta, mondjam el, hogy hova játok ti ketten. Természetesen nem mondtam el neki. Elmondta az okát is, miért kérdezte. Egy csókot kért a kérdésem válaszáért. Azt mondta, fel akarja égetni a helyet, hogy ott haljatok meg mind a ketten. Aztán lefejeltem, hogy ne kelljen megtennem újra és elrohantam. Azóta fáj a fejem.

- Szerinted komolyan gondolta? Vagy csak a sok alkohol mondatta ki vele a szíve vágyait?

- Ahogy akkor este kinézett, egyből azt mondanám, az alkohol. De mivel ismerem Zaynt, majdhogynem tizenöt esztendeje, tudom, hogy képes lenne megtenni. Hidd el Harry, ha megtudja hová jártok, egy óvatlan pillanat és arra ébredtek, hogy lángol körülöttetek minden! Én pedig ezt akarnám a legkevésbé. Ha ma gyalog szándékozol menni, minden árnyékot nézz meg és inkább tégy haszontalannak gondolt óvintézkedést, minthogy tudjon követni.

- Majd vigyázok. És te hogy jutsz el gyalog a ti helyetekhez?

- Nincs az olyan messze. Ellenben a segítséged jól jönne. Kellene a ruháidból pár darab. Nincs mibe öltöznöm, a régieket visszacsempésztem Niallnek. Persze ha nincs ellenedre. – szólt halkan, talán kissé szégyenkezve egy kicsit.

- Persze. Felkísérlek, próbáld fel őket. Egyebet ne segítsek? Hat órakor gondoltam hogy elindulok. Addig a segítségedre állok.

- Kérlek, ne úgy beszélj velem, mint valami perszóna úrnővel. Ne csinálj úgy mint a szolgák, mostmár háziúr vagy!

- Sosem akartam az lenni… De gyere, akkor felkísérlek. – szólta és kezemet nyújtottam felé. Lassan indultam el, gondolva arra, hogy nem akar annyira rohanni.

***

Már csak két percem van odaérni. Elkésni nem fogok, már látom a fogadót hirdető táblát.

Otthon segítettem Jasminenek. Bár kissé bővek rá a ruháim és cipőm is sokkal nagyobb mint kellene, azt mondta elfogadja. Aztán elővettem az utcaruhámat, amit oly soká őrizgettem, hogy emlékeztessen arra, honnét is jöttem. Vitatkoztunk egy kicsit, hogy miért adom neki oda azt, amit eddig becsben tartottam, de a végén sikerült meggyőznöm.

Ebben a pillanatban toppanok be az ajtón, az előtér teljesen üres, csak a pult mögött áll a tálcás kislány, Diana, aki közben egész nagylánnyá nőtt. Haja kicsit kócos, de mosolya mint mindig kedves. Mosolyogva lépek oda a pulthoz.

- Louis megérkezett? – kérdeztem halkan a kihalt helységben.

- Most is a 13-asban. – bólintott a kishölgy és leugrott a sámliról, amin állt, hogy felérje a pultot. Kisétált mögüle majd megnézett. Kérdések fogalmazódtak meg a szemében, de számítottam rá, hogy nem teszi majd fel őket. Apró, rágott körmű kezecskéjével intett, hogy hajoljak le. é megtettem, majd a fülemhez hajolt, hogy oda súgja a mondandóját. – Tomlinson uram kért hogy várj pár percet. Aztat mondta, ha időbe jössz, marasztaljalak, amíg ő le nem jön. – szólt, majd hátrébb lépett.

Sosem kértem, hogy ne magázzon, magától tegezett és  én nem szóltam érte. Minek is tettem volna, kedves kislány ő és nem vagyok akkora nagyúr, hogy az összes ember térdre kell boruljon előttem.

Beszélgettünk egy kicsit. Azt mondta, még mindig tetszik neki a hajam. Meg hogy nem érti, hogy miképp változott meg így Tomlinson uram. Mesélte, hogy mielőtt velem idejött volna, teljesen más volt, ha találkozott vele, mindig rettegve kellett eltűnjön az árnyékban. Mondta még, hogy akikkel előttem jött ide, nem voltak csendben. A tizenhármas szoba rettegett volt, mindig ordítás zaja szűrődött ki onnan. Megköszönte, hogy ilyet tettem Louissal. Azt szólta még, hogy kezdi megkedvelni őt, de ebben a pillanatban meg is jelent a lépcsőnél a komor arcú Louis.

- Gyere. - mondta, mikor megtalált tekintetével és vonásai is lágyabbak lettek.

Megvárt a lépcső aljban, majd mikor odaértem, megfogta a csuklómat, biccentett egyet Dianának és elkezdett húzni.

- Most máshova megyünk először. Csak tedd, amit mondok és bízz bennem, rendben? – suttogta és ez bennem nem keltett sok bizalmat. Őszintén megrettentem kicsit.

Odafönn tényleg nem a szobába vitt, hanem a fürdőbe. A szobában minden szabad felületen gyertya volt elhelyezve, kivéve a padlón, mert ott rózsák szirmai voltak szerte szórva.

Kissé csodálkozva és furcsállva néztem a kreálmányát, mire ő csak egy egyszerű mosolyával válaszolt nekem. Én épp körbenézni készültem, mikor mögém lépett, megfogta a vállamat és a fülemnek nyomta az ajkait.

- Úgy gondoltam, most kicsit változatosabbá teszem az estét. Hogy ne csak a szeretkezés legyen a mindenünk, ne csak arról szóljunk. Most beülünk ketten a vízbe, ejtőzünk egy kicsit, csak aztán mennénk át a szobába. Milyen ötletnek tartod…? Hmm? – hangja felborzolta minden idegszálamat, teljesen lúdbőrös lettem.

- Az ötlet tökéletes…

- Akkor vetkőzz. Aki előbb végez, az lesz hátul. – suttogta, majd ellépett tőlem és már gombolkozott is.

- Nem kell sietned. Leszek én elöl… Tudod, hogy szégyenlős vagyok! – mondtam kissé pirulva. Louis megint mosolygott.

- Akkor majd becsukom a szemem. – ezzel az inge már a szirmokon hevert.  Ajkamba harapva néztem végig rajta, majd a szemébe néztem. Én épp a felsőmmel bajlódtam, mikor megragadta a tekintetével az enyémet. Tovább ügyetlenkedtem a gombokkal, míg ő ügyesen szedett szét kettőt a nadrágján. Szája gyengéd mosolyra húzódott össze, majd közelebb lépett.

Levette a merev ujjaimat a gombokról és saját gyors kezeivel helyettesítette őket. Ujjai egy szempillantás alatt szétszedték a kis akadályokat, amik segítettek takarni a felsőtestemet. Louis két kezét a derekamról a hátamra simította, majd fentebb a mellkasomra. Lassan csúszott felfelé a vállamra, ott elkezdte lefelé csúsztatni az inget. Belőlem a közelsége miatt remegve futott ki a levegő. Mikor az én felsőm is a szirmokkal behintett padlóra került, hátrébb állt.

- A nadrágoddal már neked kell végezned. – mondta, majd kikapcsolta a maradék három gombját és gond nélkül letolta a nadrágot. Bárcsak nekem is ilyen könnyen menne! – Én bemászom. Majd becsukom a szememet! – gúnyolt ki, de tényleg így tett. Belépett a vízzel teli kádba, leült, nekidőlt a peremnek és eltakarta a szemét a két kezével. Most igyekeztem úgy tenni, mintha egyedül lennék a szobában. Csak néha pillantottam rá, de tényleg állta a szavát, nem nézett.

Mikor végeztem. óvatosan bemásztam elé a kádba háttal neki. Éreztem ahogy a kezei megfogják a víz alatt lévő oldalamat. Éreztem, hogy gyengén húzni kezd és én mentem az érintése után. Amikor megállt én is megálltam. Egészen a lábai közé húzott, de kezei nem hagyták el a testemet. Lassan, cirógatva haladt felfelé, kiért vízből, mire megállt a vállamon. Kicsit azt is húzta, addig, amíg engedelmesen a mellkasának nem dőltem a hátammal.

- Lazulj el Harry! Minden izmod feszül! Senki nincs itt rajtunk kívül!

- Tudom csak… Szokatlan még ez a helyzet! – szóltam és éreztem ahogy ajkai újra a fülemet simulnak. Erre a lassú mégis kellemes mozdulatra beharaptam az alsóajkamat.

- Nekem is, legalább annyira mint neked. De talán segíthetek rajtad… - suttogta, amire én megborzongtam. Fülem mögé csókolt és onnan indult el lefelé a nyakamon, majd a vállamon ált meg. Kezeit összekulcsolta a hasam előtt és én úgy érzem, zsibbadok.

Arcát kissé a nyakamba dörgölte, én pedig mélyen belélegeztem a meleg levegőt. Louis egyik kezét felvezette a mellkasomra, tovább a nyakamra, majd megfogta az államat és kissé a feje felé fordította. 

- Meg akarlak csókolni… - szólt olyan halkan, hogyha a víz mozog, még az is elnyomja az apró hangot.

- Tedd meg! Égek a vágytól…

- Ez esetben még türtőztetem magam egy kicsit… - szólt kicsit hangosabban és éreztem a mosolyát a bőrömön.  Ajkai elnyíltak és gyengéden megkarcolt a fogaival, míg a kezét minden irányba járatta. Hasamon, mellkasomon és lábaimon, vállamon, a hátamon a gerincem nyomán… Én pedig ültem egyhelyben, mint egy márványszobor, még szemem sem rebbent.

Két pontot nem érintett semmiképp a testemen. Az arcomat és a meleg vízben forrongó ágyékomat. Pedig vágytam megváltó kezeit és ajkait mindkét helyen. Addig simított, csókolt, harapott és szívott, amíg meg nem szólaltam.

- Kérlek… - erre a szavamra, mintha sóbálvánnyá vált volna. Csak ajkait éreztem, amint újra mosolyra húzódnak.

- Mit szeretnél? – duruzsolta a fülem mellett. A vízben ázó kezeimet a combjaira tettem, amitől újra merev lett minden porcikája.  Egy pillanat múlva éreztem ahogy orrát végighúzza az állam vonalán, aztán egyik kezével kicsit elforgatja a fejemet. Már lehunytam a szememet és csak rá vártam. Először csak cirógatta a számat az övével, csak akkor csókolt meg rendesen, mikor morogtam egy kicsit.

***

Hasamon fekszem elterülve az ágyon. Tapogatózom egy kicsit, majd feltápászkodom. Az első kérdés ami megfogalmazódik bennem az az, hogy hol van Louis?A hátamra fordulok és kinézek az ablakon. Már bőven éjszaka van, hisz az ég most sötét mint ez ében.

A takaró teljes mértékben rám van csavarodva, egy porcikám sincs szabadon, mégis fázom. A tűz épp csak pislákol, de a fénye megmutatja nekem a széken alvó Louis-t. Csak nadrágja van rajta, feje a vállán pihen, aprókat szuszog.

Sikeresen letekertem magamról a takarót, aztán pedig derekamra tekertem, akár egy törülközőt, felálltam és a tűzhöz mentem, hogy rakjak rá egy kicsit. Miután kicsit megpiszkáltam a vassal, visszamentem az ágyhoz a másik takaróért és egy kispárnáért. Azt Louisra szándékoztam teríteni, mert ahogy láttam, tiszta lúdbőr volt és a párnát a feje alá rakni, mert biztosra vettem, hogy ez egy eléggé kényelmetlen póz.

Odavihettem volna az ágyhoz, de nem tettem, mert félő volt hogy felébred a karjaimban. Így feküdtem vissza aludni, kicsit sem várva a reggelt. Mert amikor elhagyjuk a szobát, már nem tehetjük meg, hogy csókot váltunk, mert odakint mind a ketten olyan nevet hordunk a hátunkon, ami ezt nem engedi. Tomlinson és Styles. Sosem élhetünk majd úgy, ahogy akarunk, nem járhatunk az utcán boldogan, kéz a kézben… Nem csak a nemünk és nevünk tart minket rabláncon, hanem ez a kor is.

Ha nem mondta még ezer ember azt, hogy a szerelemnek nincs határ, hát akkor egy sem! De hát miért nem élhetnek így az emberek? Szerelmesen, avval akivel akarnak. Tudom, hogyha nem is ma vagy holnap, de még egyszer eljön az a kor, ahol minden ember úgy él ahogy akar.

Abban a korban nem fogják megszabni, hogy mit szabad látni, hogy mit kell elfelejteni, kivel élhetsz és halhatsz. Abban a korban a magunkfajták is szabadok lesznek, nem rabszolgák akiket a társadalom gonoszabb embernek gondol, mint a gyilkosokat…

Sziasztok! Bocsi a hibákért, ha találtatok, de nem volt időm átolvasni, így is ezer felé áll a fejem! Kösz a megértést!