2013. július 8., hétfő

34.fejezet


Harry szemszöge: 

Mikor felkeltem, éjszaka volt. Be voltam takarva, cipőm az ágy mellett, a hajam teljesen gubancos. Könnyeim az arcomra száradtak és érzem, ahogy feszül a nyomukban a bőröm. Teljesen mezítláb felállok az ágyról és kisétálok az erkélyemre. Csupasz lábbal lépek ki a hideg kőre, amitől a talpamban egyszerre érzem a tűz égetését és a jég hidegét. Egyszerűen nem tudta felkelteni az érdeklődésemet a fájdalomérzet.

Mondhatnám azt, hogy eltörpül a szívem fájdalma mellett, de nem. Már megtanultam beletörődni. Tudom, hogyan kell csak a pillanatot érezni. Egész délután sírtam, talán lázas is lettem, ezért esik ennyire jól a hideg. De miért pazaroljak könnyeket? Ha tényleg komolyan gondolta a szavait, ez úgysem hozza vissza.

Egy mély lélegzetet vettem a csípősen hideg levegőből, majd megkapaszkodtam a vastag kőkorlátban. Először a jobb, majd bal lábamat lendítettem. Veszélyes játékot játszok, de most erre van szükségem. Itt ülök a párkányon, kitárom a kezemet és lehunyom a szemem. Mintha szállnék, akár egy madár. Még akkor sem kapaszkodom meg, mikor erősebben lökött meg a szél, sőt élveztem is a hideg cirógatást.

Akartam, hogy egy kéz érintsen, vágytam a karokat a derekamon, áhítottam az ajkakat, amik a fülembe suttognak. Az övéit akartam és senki másét. De már nem vagyok biztos magamban. Nem vagyok biztos a szerelmemben. Csak egy hajszál választ el attól, hogy ne szeressem őt, de ezt nem tudom elvágni. Pedig annyiszor akartam, hogy vége legyen mindennek! Csak élni akartam, anélkül, hogy Louis körül forogna mindenem! De mindig visszafogja valami a kezem, hogy elvágjam ezt a szálat.

Miért?

Mert még bízol benne, hogy szeret! – szólt bennem egy hang. – Azt reméled, hogy fehér lovas hintóval jön majd érted, egy csokor virággal a kezében ront be a szobádba és térdepelve könyörög a bocsánatodért! Ismerd el, hogy ezt akarod!­ – kiáltozott a hang.

- Igen, ezt akarom! – mondtam halkan magam elé, lábaimmal előre hátra kalimpáltam, akár egy kislány a magas székről.

De ezt nem engedheted! Nem bocsájthatsz meg mindent! Mondj neki nemet! Bizonyítsa be, hogy szeret téged! Mutasson olyat, amilyet még nem láttál. Ne csak engedj, tűrj és várj! Mutassa meg, mi marad ki az életedből nélküle, hogy mire képes a szerelmedért, mi lenne vele nélküled!

- Még az sem biztos, hogy visszajön! Miért gondoljuk ezt? Erre vágynék legbelül? Hogy mutasson valamit? Mert úgy érzem, ő többet adott nekem, mint én neki… - beszéltem magamnak. Ha máskor is így folytatom, elmegyógyintézetbe zárnak!

Mit adott neked? Amint visszajöttél, az ágyába rántott volna. Mit gondolsz, fog tőled mást akarni? Ágyas leszel, háremének egyik tagja. Bizonyítson csak!

- Majd én eldöntöm, hogy mit akarok, ha egyáltalán eljön! – zártam volna le a vitát, de a hang még visszaszólt.

Én te vagyok, ugyan azt akarjuk! Úgyis az lesz, amit én akarok, mert egyek vagyunk.

- Azt még meglátjuk! – mondtam, majd elkezdtem visszamászni. Bent a szobában becsuktam az ablakot. Rendesen átfújt a szél, de vár rám a meleg takaró és az álmaim világa. Ott azt tehetek, amit akarok!

 ***

Reggel kénytelen voltam egy alább nem hagyó kopogtatásra kelni. Nem akartam látni senkit, éhes sem voltam. Mégis megszólaltam.

- Szabad! – mondtam olyan hangosan, hogy az ajtónál álló meghallja. Még megfordultam, nem akartam látni a zavarómat, akkor meg pláne nem, ha ő Louis.

Az ajtóm halkan megnyikordult, léptek zaja hallatszott a deszkás padlón. Az ajtó megnyikordult újra, minden bizonnyal bezárta. A léptek egyre hangosabbak lettek, majd megálltak.  Az ágy besüppedt mögöttem, egy kéz elkezdte kisimítani a hajat az arcomból. Oly gyengéd volt, mintha édesanyám csinálná.

- Hajlandó vagy meghallgatni egy idiótát? – kérdezte halkan.

- Meghallgatni hajlandó vagyok, de nem biztos, hogy hiszek is neki! – mondtam rezzenéstelenül előre meredve.

- Legelőször is, sajnálom. Mondhatnám, hogy elborult az agyam, de nem teszem, mondhatnám, hogy haragudtam, de minek, hisz ezeket tudod. Hibáztam, olyanokat mondtam, amiket nem kellett volna. De tegnap Jasmine elmondott mindent. Elmondta a terveteket, hogy mi volt itt délután és úgy éreztem, képes lenne keresztben lenyelni engem. Azt kívántam, bárcsak nyílna ketté a föld és tűnnék el a szeme elől. Amikor visszamondta a neked szólt szavaimat, elszégyelltem magamat, el tudtam volna süllyedni... – mondta kissé álmatag hangon.

- Ez minden? – néztem előre mereven.

- Ismersz, sosem tudtam jól kifejezni magamat. Csak azt akarom, hogy bocsáss meg!

- Látod, a hozzáállásoddal van a baj! Mindig csak akarom, akarom és akarom! Soha nem egy szeretném, kívánom, kérem. Te csak akarni tudsz!

- Így igaz, mert nekem azt tanították, hogyha kérem, nem biztos, hogy megkapom…

- És az akarom? Mennyivel otrombább? De igen, egy játékszerrel minek szépen beszélni? Úgyis teljesen mindegy neki! Valld be, hogy így gondolod!

- Dehogy gondolom! Az eltelt nem egész egy napban azért vertem a fejemet a falnak, mert ezeket a szavakat a fejedhez vágtam. Csak azt szeretném, hogy szeress tovább! – mondta én pedig még jobban megmerevedtem. Gondolkodóba estem. Tényleg ezt akarná?

Dehogy akarja, csak mondja! Hazug minden szava! Nem hihetünk neki ilyen könnyen!- szólt a belső hang, én pedig igazat adtam neki. Miért higgyek elsőre minden szavának?

- Kérlek menj el! – mondtam halkan. Simogató keze megállt, majd elvette az arcomról. Ezek után matatás zaja hangzott.

- Csak egyvalamit szeretnék még. Éjfélkor, majd gyere ki az erkélyedre, rendben?

- Majd meglátom. – válaszoltam neki félvállról. Még láttam, ahogy karja keresztülnyúl rajtam és letesz elém egy apró kék dobozt. Ezután egyszerűen felállt, léptei halk nyikorgást keltettek a padlón, majd az ajtó nyikordult. Még hallottam, hogy motyog valamit, de nem értettem, Az ajtóm halk kattanással jelezte, hogy bezárult.

Biztos voltam, hogy elment ezért kezembe vettem az apró dobozt és kinyitottam. Egy gyönyörű kékeslila virág foglalt helyet a fekete anyaggal kibélelt nyughelyén.  Orchidea, vajon honnét tudta…? Ez a kedvencem!  Senki sem tudja rajtam kívül…



A kezembe vettem az apró növényt, hogy megcsodálhassam minden egyes vonását, hogy hogyan vetül rá árnyék. Sosem láttam még ilyet élőben, mindig csak könyvben… Olyan selymesek a szirmai…

Mikor vissza akartam helyezni a dobozba, megláttam egy kis tépett lapot. Fekete tinta ékeskedett a sárga lapon, Louis betűivel.

„Találj valakit, aki mellett nincs játszma vagy színészkedés, aki elfogad úgy, ahogy vagy, mégis változásra bír.” –ez állt a lap első oldalán. Aztán megfordítottam. – „Melletted nem színészkedtem és te sem mellettem. Úgy szerettél, ahogy voltam mégis megváltoztam. Talán ez a baj? Sose fáradj bele a szerelembe és a reménykedésbe Harry!”

Van egy olyan érzésem, hogy ma éjfélkor valami olyat fog tenni, amit senki más. Megnézzük? – kérdezett a belső hang. Tényleg, mit tervezhet…?

***

Toporogva várom, hogy a zsebórámon a mutatók az új nap kezdetét jelezzék végre. Már tűkön ülök, bárcsak tudnám mi is az, amit akar.

Csak fél perc van, felpillantok az ablakra. Semmi nincs ott. Visszanézek az órámra, majd mikor eltelik a fél perc, megint felnézek. Ott áll az erkélyen, de… A korlát külső felén áll!

Mint egy bika, úgy rontok ki az erkélyre, mire ő csak mosolyog.

- Te nem vagy eszednél! Mássz be, most! – mondom parancsolón, mire még inkább mosolyogni kezd. Szeme villog a hold fényében, valamire készül.

- Nem! – mondott ellent egyszerűen. Míg fél kezével megkapaszkodott a korláton, a másikkal megragadta az ingem és közelebb rántott. Arca alig volt öt centire az enyémtől, még mindig mosolygott.

- Mit akarsz? Le fogsz zuhanni! – jajveszékeltem, de pillantása ellágyult és képes volt megnyugtatni.

- Az még ráér, előbb ez, mert ez fontosabb! – szólt. Időm sem volt meggondolni, mit is mondott, ajkai máris birtokba vették az enyémet. Heves volt, vágyakozó. Nem akartam elhinni, hogy újra képes így csókolni azok után, hogy miket vágott hozzám.

Csak kicsivel később engedett el. Ajaki elnyíltak, aprót sóhajtott. Szeme kicsit sem tükrözött félelmet. Inkább eltökéltnek látszott.

- Mi ér még rá? – kérdeztem halkan.

- Az, hogy leessek. De most pont aktuális…

- Mi?!

- Le fogok esni Harry. Azt mondtam volna rád, hogy játékszer? Inkább játékmester. Most rajtad múlik minden! – mondta és széttárta a kezeit, mintha szárnyak lennének. – A szerelmed nélkül mit sem ér az élet! Ha eldobsz engem, én is eldobom az életem! Te döntesz, elkapsz, vagy zuhanok!

- Megőrültél!

- Az holtbiztos! – mondta, majd lassan a mellkasa előtt csukta össze a kezét. Lehunyta a szemét és továbbra is mosolygott. Én csak figyeltem, ahogy hátradől és mimikája mit sem változik.

Kapd már el, mert tényleg öngyilkos lesz! – kiáltozott belülről a hang. Én megkapaszkodtam fél kézzel az korlát azon részén ami kívül esett, lábamat megvetettem és megragadtam a kezét. Először csak az egyiket kaptam el, és mikor éreztem, hogy ki akar csúszni a markomból, egy másodperc alatt leizzadtam.

Saját maga ragadta meg a kezeimet és ebben a pillanatban rántottam vissza őt. Mind a ketten beestünk az erkély kemény övére, de ő csak nevetett.

- Minden sütnivalód elment?! Képes lettél volna meghalni?! Mi van ha csak későn tudok cselekedni, nem vagyok józan?! – rivalltam rá halkan, de annál dühösebben

- Hát, akkor már csak integetni tudsz! Viszlát Louis! – nevette el magát visszafogottan. Esküszöm, ha nem tudnám ki van mellettem a kövön, még meg is ütném, de olyan erősen, hogy egy hétig ne kelljen fel!

- Ez már a második! Öngyilkos hajlamaid vannak… - mondtam, miközben nagy levegőket vettem és felültem. Lassan álltam fel, mégis megszédültem.

- Amiket te idézel elő!

- Kelj fel mert meg fogsz fázni!  - mondtam és kezemet nyújtottam. Ő megragadta, én pedig felhúztam. – Egyáltalán hogy kerültél te az erkélyem külső részére?

- Felmásztam a rácson felfuttatott rózsán. Kicsit megszúrt, de vigyáztam.

- Óóó, várd csak meg a reggelt! Akkor az lesz a legkisebb gond, hogy megszúrt egy tövis! Most viszont gyere be! Hajnali ötkor, amikor ébred a város eltűnsz! Nem vagyok hajlandó ilyen állapotban elengedni téged! – mondtam és beléptem a kissé lehűlt szobámba. Ő követett és becsukta a ablakot.

- Mitől féltesz?

- Hogy egy lovaskocsi alá veted magadat. – mondtam szemrehányóan. Félrehúztam a takarót, majd ráléptem a cipőm sarkára. Mikor az ott hevert az ágy mellett, elmentem az ajtómhoz és kulccsal kettőre zártam. Ha valamikor benyit valaki, abból nagy baj lesz.

Bemásztam a helyemre és a takaró felét magamra dobtam. Éreztem, ahogy ő is mellém fekszik és közel férkőzik hozzám. Fél kezét átdobja az oldalamon és teljesen hozzám simul. Másik kezével kisimítja a nyakamból a tincseket, majd a szabad bőrbe csókol. Egy apró remegés fut rajtam végig ennek hatására.

- Tudtam, hogy szeretsz még! – mormolta.

- Ebben ne légy olyan biztos! Csak nem akartam, hogy meghalj.

- Jó újra így. – mondta mit sem törődve a válaszommal. Talán meg sem hallotta. De ez érdekelt a legkevésbé, mert belül őrjöngtem. Képes lett volna leugrani értem! Őrült ötlet, ellenben nagyon imponáló, a maga hajmeresztő módján. Szóval tényleg csak légből kapott szavak voltak! – Jó éjszakát!

- Szép álmokat! – mondtam félálomban. Jó érzés volt a karjaiban elaludni, tudva, hogy szeret.


Sziasztok! Bocsi a késésér, csak éppen 11:50-kor voltam hajlandó kimászni az ágyamból, bekapcsolni a gépet. Míg átolvastam, eltelt egy fél óra, közben megvolt a reggeli/ebéd is (túrós gombóc! NYAMI!). Szóval ezért van kint most. Mellesleg, remélem mindenkinek tetszett a békülés!

7 megjegyzés:

Leila W. írta...

Végre. Nem szeretem amikor szenvednek. Főleg Harry, ő túl cuki ebben a történetben. ♥
Az ebédet pedig egészségedre. Egy kis finomat ide is küldhetnél.

Jula írta...

imádtaaaaaaaaaam :$$$ <3 Siess és csak ilyen csodákat továbbra is ;) <3

Zsoo írta...

ohmygosh. imádtam. Lou képes lett volna meghalni érte...ez...nagyon jól kitaláltad. soha nem gondoltam volna, hogy ezért megy oda este. félek, mert szerintem tervezel még valamit reggelre. remélem, nem derül ki a titkuk. várom a kövi.

Bogiii *-* írta...

Wow! Azért az nem semmi, h Louis letgrott volna ha Harry nem kapja el... De nagyon jó lett! Imádlak és a blogodat is! *-*

Névtelen írta...

Imádom!!! :) Hogy tudsz ilyen jól írni?! :) Annyira magával ragad az írásod! :) Imádom hogy teljesen más, mint a többi Larrys történet. Alig várom a.folytatást! :)

Emi L írta...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ nagyon jóóóóóóóó kibékültek olyan meghaó volt azt hittem tényleg leugrik ne ilyeszteges de nagyon jóó gyorsan kövit :DD

Zsoo írta...

ja, és van itt neked, még egy díjam ;)
http://dark-turns-to-light-story.blogspot.hu/2013/07/tizenkilencedik-dij.html