27.fejezet

  

Orosz szöveg*

 Egy hét elteltével...

Harry szemszöge

Mikor berontottam a szobámba, nem számítottam Louisra. Azért kezdtem el zokogni, mert időt kellett húznom. Ki kellett gondolnom ennek a hétnek a cselekményeit, ami nem ment túlságosan egyszerűen olyan csekély idő alatt, s bár én képmutatón hazudtam neki, ő mégis olyan gonddal figyelt rám végig, hogy az felfoghatatlan. Minden apró mozzanatomat úgy figyelte, mint egy újszülött első lépését, akit el kell kapni, nehogy leessen. Bárcsak én is ilyen gonddal lehetnék majd rá, miután összetöröm, bár tudom, hogy ez lehetetlen.

Akkor este, elmondtam mindent, s mivel francia beszédem sokkal jobb, mint az angol, felkértem Jasminet tolmácsomul. Amit mondtam ő fordította, de ennél több feladatot kellett rábíznom. A levelemet, amiben a piti tolvaj megvallja az igaz érzelmeit, ő írta meg az én szavaimmal.

A virágokra, amikre neki adok, minden pénzem ráment, de ebben a pillanatban, ez érdekelt a legkevésbé. Louis a legjobbat érdemli mindenből, mégis pont velem találkozott, a legrosszabbal, akivel lehetett.

Bár a döntésemet már ezerszer megbántam, visszacsinálni lehetetlen. Annak ellenére, hogy nem akarom itthagyni, mégis úgy vélem, ez a legjobb mindkettőnknek.  Louis nálam ezerszer jobbat érdemel, egy olyat, aki hozzáillő mind korban, mind tudásban és rangban. Mert mi is vagyok én? Egy tudatlan szolgakölyök, ennél többre nem is akarom, hogy tartsanak. Ellenben Louisnak valaki olyanra van szüksége, aki az én szöges ellentétem, akit egyenrangúként ítélhet meg.

Most negyed órával éjfél előtt járunk, hárman vannak ébren. Én, Mr. Tomlinson és Jasmine, aki végig az én pártomon állt. Ő segítet összefogni a régi ruhámat. Meg is kérdezte, hogy miért viszem magammal azt az ócska, rongyos mosatlant? Erre egyetlen egyszerű válaszom volt: Hogy tudjam, ki voltam ezelőtt. Merthogy mostmár nem leszek szolga, nagyapa magával visz a házába, ami inkább fényűző villa és onnan utazunk el, már holnap délután.

- Harry, mindjárt itt az idő. Be kell menj hozzá, én nem tehetem meg helyetted. – biztatott halk szavaival Jasmine, kint Louis szobája előtt, ahonnét a leghalványabb pislákolás sem szűrődött ki, mert aki bent volt, ma korán nyugovóra tért. Mintha csak tudta volna, hogy van valami, amit nem szabad látnia.

- Féljek…

- Ne tedd. Te választottad ezt az utat, így hát végig kell járnod. El kell búcsúznod, még ha nem is hallja. – biztatott, ahogy az egész előző héten.

Óvatosan megfogtam a kilincset de mielőtt beléptem volna, még ránéztem a mellettem álló lányra. Tekintetével lökdösött befelé, én pedig beléptem. A szobába két üveg erkélyablakon keresztül sütött be a hold fénye, Louis nyakig be volt takaródzva, a tűz a kandallóban épphogy ropogott.

A kezemben szorongatott, szalaggal átkötött, henger alakúra tekert papírba belecsúsztatott rózsa mellett jobbomban pedig a kesze-kusza csokrocska, amit összeválogattam. A két apróságot letettem az üveglapos dohányzóasztalra, ami a szoba közepén állt kecsesen, majd elsétáltam a kandallóig. A vasból mívelt fatartó félig volt megrakva, én pedig óvatosan két darabot elvettem és a tűzre helyeztem.

Feláltommal egyenes lépteken indítottam el magamat az óriási ágy felé. Mellette megálltam és néztem a békésen alvó fiút, aki azzal a gondolattal hajtotta a fejét a párnájára, hogy a szerelme lent várja majd az étkező fala mellett állva peckesen, de nem így lesz. Holnap ilyenkor, talán már Franciaországban leszek.

Louis nagyokat szuszogott, szeme mozgott, biztosan álmodik valamiről.

- Bárcsak itt maradhatnék veled. Élni akartam, szeretni téged, de ép eszemnek hála rájöttem, hogy ez lehetetlen. Egyszer majd megházasodunk, de sosem az lesz a miénk, akit szeretnénk. Sajnálom, hogy rossz voltam és vagyok hozzád, de az égnek hála, nem leszek, lehetek rossz a jövőben. Legalábbis, a tiédben semmiképp. Egy apró tintafolt leszek az életed lapján, ami nélkülem sem lenne tiszta és makulátlan, de akkor is… Mire voltam én jó? Szerettük egymást. Talán még mindig szeretsz, én is biztosan szeretlek. El akartam menni, ez így igaz, de nem a te hibád. Nem vagyok hozzád való. Nem vagyok sem nő, sem gazdag, s még a nyelvedet is alig beszélem. Miképp lehetnék a megfelelő társ számodra, ha egy normálisan csengő szerelteket nem tudok kinyögni angolul?! Annyit szeretnék, hogy tudd, nehéz szívvel hagylak itt. Én igazán beléd szerettem most és az első szerelem emléke megmarad. Mindörökké megőrizlek, ha veled nem is lehetek. – mondtam el amit akartam, de nem voltam hajlandó elindulni. A szívem összeszorult, mikor megláttam az arcán szétterülő mosoly. Hihetetlenül halkan motyogott valamit, amit a mély ürességben szinte ordításképp hallottam meg.

- Szeretlek… - suttogta halkan, majd megölelte a párnáját. Talán engem képzelt a helyébe.

Ezt nem gondoltam komolyan...! Talán?! Az elmúlt időszakban tanúbizonyságot tett arról, hogy szeret engem. Mindig pátyolgatott, ölelt, csókolt a tőle megszokott vadság legcsekélyebb jelét is elhagyva. A pihenő alatt is, csak azért hívott magához, hogy míg ő olvas, én szundítsak egyet. Maga mellett akart tudni, ez kétségtelen… És én most itthagyom őt, aki hosszú ideje a legnagyobb szeretettel tekintett rám.

Kintről a beszűrődött a kattogás, ami a kocsi kerekének zötyögését jelezte. Magamban elmondtam egy imát, tíz másodperc alatt, hogy ne álljon meg, csattanjanak tovább a lovak patkói, de nem. Értem jöttek, az ajtó már nyílt is.

- Harry, megérkezett a kocsi. Jönnöd kell! – szólt halkan a résnyire nyílt ajtóból Jasmine.

- Egy perc még. – szóltam és az ajtó becsukódott. Kezemmel megtámaszkodtam az ágytámlán, majd lehajoltam és adtam egy puszit az arcára. – Köszönök neked mindent… Jót, rosszat, kedveset, gonoszat, kellemeset és fájdalmasat mind! Megtanultam tőled milyen is a szerelem és ezért hálás vagyok. Ígérem, sosem feledlek!

- Harry! – nyílt megint az ajtó. - Mr. Styles már vár rád! Gyere! – szólt megint Jasmine. Én kimentem a szobából, elfojtva magamban a könnyeket. Jasmine lekísért, karját az enyémre öltve, mintha tartania kéne, nehogy elszökjem. Az ajtóban ott állt a nagyapám.

Szája felett nagy szürke bajusz mozgott, miközben mormogott valamit Mr. Tomlinsonnak. Fején karimás cilinder díszelgett. Igazi úri külsőt sugárzott a legszebb, legjobb anyagból készült ruháiban, egyetlen pillantása tiszteletadást parancsolt. Mikor leértünk én csak lehajtottam a fejemet.

- Indulhatunk? – kérdezett nyersen, én csak óvatosan bólintottam. – Mi az, tán kivágták a nyelved az elmúlt héten? Válaszolj rendesen, igennel vagy nemmel.

- Kérem uram, ha megengedi – szólt félénken Jasmine – Harry angol nyelvtudása igen csekély. Amit tud, azt is igen erős akcentussal ejti ki. Kérdéseinkre az igen és nem választ oroszul szokta megoldani egy da-val és egy net-tel. 

- Hát ez az elkövetkezendő időben megváltozik majd. Minden esetre kisasszony, köszönöm, hogy tájékoztatott. Nem volt fogalmam arról, hogy ennyire rossz a helyzetünk, de ezt a rossz szokást, hogy oroszul válaszolgass, majd kiirtjuk! – csapta meg a vállamat az öreg, olyan erővel, amit ki nem néztem volna belőle. Rossz sejtéssel indultam meg felé, ő pedig a vállamon tartva a kezét, indult meg mellettem.

***

- Sikerült mindenkitől úgy elbúcsúznod, ahogyan akartál? – kérdezte mély hangján a papa. Én akár mennyire is akartam, nem voltam képes kinyögni sem helyeslő sem tagadó választ. Helyette inkább megráztam a fejem, hogy nem. – Hát akkor miért nem kértél még időt? Megértettem volna!

- Töle net tud búcsúz. Töle net lehet. Soha…

- Csak nem egy ifjú hölgyet talált a szíved? –kérdezte kedélyesen, majd hátravágta magát az üléshez. Én csak görbe háttal ültem és figyeltem miképp cselekszik. Válaszul a kérdésére, tőlem megint csak egy fejrázást kapott. – Hát akkor miképp vagy ilyen fancsali kifejezéssel az arcodon?

- Szerjetek ő… Ő is én… Job külön.

- Tán csak nem egy eljegyzett lányt néztél ki magadnak Harold?

- Net. De ő más! – és közel sem hölgy vagy lány. Ő Louis Tomlinson, a tökély… tettem hozzá magamban. – Kérek, hív Harry. Senki hív Harold.

- Márpedig ez a tisztességes neved, nem foglak becézgetni, mégis mi vagyok én, játszópajtás, hogy eképpen tegyek?

- Net. – válaszoltam.

- Na látod. Figyeld meg, sokkal jobb lesz így mellettem, mint ott szolgának. Minden nyelvet tökéletesen fogsz beszélni, amit eddig hallottál. Nem hagyom, hogy úgy elkallódj majd, mint Stephan. Nem fogsz a szerelemért elrohanni tőlem. Ahogy látom, nem tettem jól hogy elengedtem. Szörnyű belegondolni, milyen nyomorban élhettetek. – mondta orrát felhúzva az öreg. Nekem lett volna okom ilyen csúfondáros fintorra, hogy a családomat becsmérli.

Ennek ellenére, hogy ilyen ellenszenves, én elviselem, mert tudom, már vissza nem mehetek. Tudom, hogy mindkettőnknek jó lesz így, a legjobb, ha nem is találkozunk többé…

Sziasztok! Ezer bocsánat mindenkinek, de kellemetlen hírt kell közölnöm. A következő héten táborba megyek, Szanazugra megyünk, Gyula mellé. Mivel ez az utolsó alkalom, hogy az osztály egy részével töltöm az időt /mert pénteken elballagtam/ , nem viszem a gépet, ezérthát ma, vasárnap lesz az utolsó rész. Jövőhét szombaton, amint hazaértem, kiteszem a 28-dik fejezetet. Hogy legyen miért idegeskednetek:
A kövi fejezetben megismerhetitek a kis henger alakú levél tartalmát és hogy miképp reagálja le Louis azt, hogy Harry hazudott neki és mégis elment.
Annyit tennék még hozzá, hogy a kövi hét után, már rendesen 3 naponta jönnek majd a részek.