24.fejezet

Louis szemszöge:
 

- Mit mondtál neki?! – rontottam be Zayn ajtaján, Egy hangos csattanás jelezte, hogy bevágtam az ajtót. Ő teljes nyugodtsággal, egy apró rezzenés nélkül feküdt az ágyán, arcán óriási vigyor foglalt helyet. 

Lassan felült, és rám nézett. Én fújtatva néztem vissza, amíg fel nem állt az ágyról, mert abban a pillanatban, mint egy bika a vörös lepelnek, úgy indultam felé. Eddig nem álltam meg, ameddig a feje a szemközti fallal nem koccant.

- És a sebére még rá sem kérdezel… Mit történt veled? – vigyorodott rám, amitől csak még inkább ideges lettem. 

- Ha annyira fontos, majd azért is megkapod a magadét, most azonban követelem, hogy áruld el, mit mondtál neki! – ordítottam rá. Bárki meghallhatott, de nem érdekel. Szerelemben és háborúban mindent szabad.

- Semmi verés, akár egy apró ütleg sem, amíg be nem fejezem?

- Addig mond, amíg képes vagyok eltűrni a játékodat.

- Tőlem aztán félholtra is verhetsz, de azt bizony figyelembe kéne venni, hogy abban az esetben nem nagyon fogok tudni mesélni. Ha most elengedsz, a végén azt teszel amit akarsz, és mindent elmondok. Nekem már úgyis mindegy, a célomat bevégeztem, a kis orosz végleg meggyűlölt. – mondta magabiztosan. Szívem szerint már rég ütném, de a hidegvér segítségével és a józan észével elengedtem őt.

- Ne tégy olyat, amivel olyat produkálsz belőlem, amit mindketten megbánhatunk. Hidd el nekem, tudok rosszabbat is annál, minthogy megverlek…

- Szóval, a leglényegesebb, hogy tudok a tóba fulladt húgodról meséltem. Mellesleg, beszélhetnétek halkabban is legközelebb, mert az ajtóra tapasztott füllel tökéletesen értettem mindent. Akkor még csak halvány gondolataim voltak, miszerint te és Harry… De ez ma beigazolódott. Húsz perc teljesen elég volt, hogy kitaláljam, mit adok elő neki. Azt mondtam, hogy ő is egy ágyas, akit úgy fogsz kezelni, mint a többit, vagyis egy éjszaka után kidobod. A kétségbeesés, teljesen érződött a hangjában, mikor tagadta… - mondta, amitől idegesen morzsolgattam a markomat .

- Ne térj el, csak mond. – szóltam idegesen.

- Rendben. Ez után azt mondtam neki, hogy Lucinda miatt használod ki így az embereket. Elhitte, hogy ő nem a húgod, hanem egy lány akibe szerelmes voltál és elhagyott. Bizonygattam neki, hogy nem gyűlölöd az örökké szót, hanem majd ő fogja, mert összetöröd és elhagyod majd. Röviden és tömören ennyi. – mondta el, majd egy kis levezetés képpen még vállat is vont hozzá. Én teljesen elnyeltem a dühömet, igyekeztem nyugodtnak mutatkozni.

Remegő izmokkal bólintottam egyet elismerően.

- Neked írnod kellene egy könyvet. Olyan ügyesen szövögeted a szálakat, csak kár, hogy nem vagy ezzel egyedül. Nem csak te tudsz rólam eléggé sok mindent, én is tisztában vagyok a dolgaiddal. S most, mivel te is lelki hadviselést vetettél be irányomba, ezért én is e-képpen adom vissza.

- Ha fele annyit tudnál rólam, mint magadról… - csóválta meg a fejét.

- Szóval nem jól tudom, hogy halálosan szerelmes vagy Jasminebe? – vontam fel a szemöldökömet. Megdöbbent arckifejezését látva, most engem kapott el a mosolygás. Először csak össze-vissza hápogott, majd mikor abbahagyta,  egy percig némán nézett.

- Ez nevetséges! – csattant fel a némaságból. Nem nézett a szemembe. Hát persze, hogyisne tagadná?

- Nem látom, hogy annyira vigadnál rajta. – vontam vállat semlegesen.

- Őrült vagy Louis, nem is értem, miért kapom fel a vizet arra, ami te mondasz…

- Tehát ha azt mondom, hogy tudom, miért utasított el téged mindig, nem érdekel? – kérdeztem egyszerűen. Arca elgondolkodni látszik. Egyszer a merengésből átvált dühös vizslatásba és összevont szemöldökkel kezd fixírozni.

- Ha olyan okos vagy, hát mond!

- Szóval elismered?

- Előtted minek tagadnám. Én legalább nőt szeretek! – vetette elém a szavait. Nyeregben érzi magát, hát legyen. Nincs kegyelem, szerelemben és háborúban…

- Engem meg legalább szeret a férfi, akit szeretek!

- Eddig szeretett! Ne légy olyan biztos benne, hogy azok után, amit elhitettem vele, továbbra is bízik majd benned!

- Elég, ez csak felesleges szócséplés! Inkább belekezdek a mondandómba. Tudod ki az a Burton Imvert? Fel tudod őt idézni, vagy adjak róla részletes leírást?

- Ha kérhetném…

- Jó. Imvert, 15 éves létére magasabb még nálam is, cirka 20 centivel. Vörös haja van, ami enyhén hullámos, arca makulátlan, egyetlen pattanása sincs. Helyette az orrán végigfut egy sor szeplő, ajkai szépen metszettek, és ha jól emlékszem, 10 méterről, pinknek tűntek. Emellett hiába erős, aránytalan vonalakból álló az arca, minden nő a nyakát törné érte. Így már tudsz képet alkotni róla?

- Igen, tudom, hogy kiről beszélsz. – bólintott egyet nyomatékosítva a helyeslő választ.

- Hát, akkor mostmár van tudomásod arról, ki vette el tőled Jasmine szívét.

- Még hogy az a kölyök?! A rosszsebet nem érdekli az, nemhogy még Jasminet! – adott hangot felháborodásának. Én csak magamba fojtottam a mosolyt, ami hitetlenkedése miatt alakult ki.

- Szerinted miért nem jár el a kimenő estéin Jasmine? Azt ne mond, arra gondoltál, hogy egy húsz esztendős hajadon lány, a szabad estéin is hímezget a székecskéjén ülve és figyeli az estét, hogy mikor lép be érte élete szerelme, aki elviszi őt messzire. Nem! Ő helyette máskor kér kimenőt, és titokban, férfiruhát öltve találkozgat a szeretőjével. Egy hónapja is azon kaptam, hogy kívülről kinyitja az erkélyajtót és azon mászik be kalapban, ingben, nadrágban és bakancsban.

- Miért kéne neki férfiruha ahhoz, hogy kiszökjön? És egyáltalán honnan szerzett. – vonta fel a szemöldökét. Engem hirtelenjében kapott el a nevetés. Csak pár pillanattal később voltam képes összeszedni a gondolataimat és abbahagyni, de amikor értetlen arcára pillantottam, megint rám tört.

– Eh… Ennyire te seh… Te sem lehetsz idióta! – itt már tényleg próbáltam megkomolyodni, amit két mély levegővel el is értem. – A ruha azért kell, hogy ne ismerjék fel. Magát az öltözéket, még Niall ruhatárából vette el, emlékezz csak! Niall mennyire kereste a bakancsát, a nadrágját és az ingét! Azt ne tudom, hogy kalapot honnan szerzett…

- Az a kis nyavalyás… Esküszöm, hogy valahogy véget vetek ennek…

- És azzal mit érnél el? Jasmine éppen azokért szeretett bele abba a fiúba, amik belőled hiányoznak!

- És mégis mi hiányzik, áruld el légy oly szíves! – köpte a szavait szemrehányóan.

- Az egyéniség Zayn! Benned semmi egyéni sincs, ellenben az Imvert fiú eléggé kitűnő egyéniség. Nézzük, mit tud ő! Zongorázik, hegedül, lovagol, vív, hat nyelven beszél és mindemellett a külseje is feltűnést kelt, főképpen az izzó vörös haja. És most lássuk, te mivel büszkélkedhetsz! Tudsz készíteni egy–két firkát és beszélsz németül. Ráadásul a külsőd is átlagos. Sötét haj, barna szemek. Mi különleges van benned, amire ő felfigyelhetne?

- Semmi… - fordította el a fejét.

- Na látod, küzdened sem érdemes! De várj, van még egy ok, amiért ha szét is tudnád választani őket, nem lehetnétek együtt! Egyezik a nevetek, s bár mindenki tudja, hogy fogadott testvérek vagytok, ezért is tilos együtt lennetek!

- És neked a ruszki?! Férfit szeretni még ezerszer nagyobb bűn! Nem is értem, mit lát benned ő! Te sem vagy olyan különleges!

- Mert nekem volt bátorságom megcsókolni őt, s bár szerelmet nem vallottam neki előtte úgy, ahogy mindenki elmondja az érzéseit, ő nekem adta magát önakaratból! Mert tudta, hogy szeretem! – vágtam vissza dühösen. Szinte kis sem láttam a fal mögül, amit a düh állított elém.

- Viszont te örökre elvesztetted őt általam!

- Téged viszont nem is szeretett az, akit mindörökké szeretni akarsz!

- Egy ilyen ikertestvér mellett, magamat fojtottam volna tóba Lucinda helyében! – mondta Zayn. Egy pillanatra lefagytam, de aztán cselekedtem. Olyan erősen ütöttem meg az orrát ököllel, hogy a falról koppant vissza a feje. Erőtlenül zuhant a földre.

- Ne merd még egyszer a szádra venni a nevét! Megértem, hogy engem gyűlölsz, van is rá okod, ez is bizonyos, de egy halott gyermek emlékét is meggyalázni? Ez még tőlem sem hallaná senki! Erkölcstelen vagy Zayn.

- Beszélsz te! – mondta, miközben megfogta az orrát, hangja kissé elváltozott. – Férfiakkal hálsz, de én vagyok az erkölcstelen!

- Ellenben veled, én nem gyalázom más szeretteit. Egyszer nem vetettem még a szemedre, hogy miféle szüleid lehettek, lehetnek-e testvéreid és mi van velük! Igen, én is erkölcstelen vagyok a szerelem terén, ez nem vitás. De azért kíváncsi vagyok, hogy esne neked, ha meghalna valakid és azt gyaláznám meg így. Neked nem volt elég, hogy Harry szívét porrá zúztad, az enyémmel egyetemben, nem, neked még jobban össze kellett zúznod. Legyél boldog, elvetted minden reményem a boldogságra! De remélem, hogy velem együtt te is pokolra jutsz! Sőt, menj elém, hogy még táncolhassak egyet a sírodon! Hogy te fogadhass engem a pokol kapujában!

- Te soha nem fogsz senki sírján táncolni, előbb teszlek alá én! – mondta továbbra is befogva az orrát. Óvatosan kezdett tápászkodni, míg végül fel nem ült. 

- Szánalmas vagy. Kívánom, hogy egyszer, egyetlen egyszer érezd meg igazán, hogy milyen az, ha valakinek megszakad a szíve! – mondtam neki és ezzel kívántam lezárni a „beszélgetésünket”. Egyszerűen kisétáltam a szobájából és elindultam Harryhez. Nem akartam semmit, még be sem akartam menni, de mikor megláttam a pislákoló fényét az ajtó alatt kiszűrődni, óvatosan benyitottam. Az ajtó megnyikordult a padlóval egyetemben, mikor beléptem. Odabenn Jasmine-t pillantottam meg, Harry ágya szélén ülve. Óvatosan simította az alvó szerelmem haját, cirógatta az arcát. Egyetlen kérdést tudtam csak kinyögni: - Te mit keresel itt?