2013. június 4., kedd

23.fejezet

Harry szemszöge:


A könyvtárból egy utolsó rövid csókkal távoztunk. A megbeszéltek szerint, nem szólunk egymáshoz holnapig, persze nem feltűnően kerüljük egymást. Louis azt mondta, hogyha adódik majd a helyzet, akkor megszólít…

De ez akkor sem jó! Valaki biztosan látott minket! A lehetetlenben reménykedem, hogy csak nyitva hagytam az ajtót és valaki becsukta, de ez bizonyára nem így történt.

A biztonság kedvéért, Louis felküldött velem egy könyvet a szobájába, Defoe Robinson Crusoe-ját. Azon a bizonyos harmadik személyen kívül, senki nem tudhatja, hogy nem könyvért mentem igazából.

Már majdnem elértem az ajtaja kilincsét, mikor egy éles hang ütötte meg a fülemet.

- Hová mégy? – kérdezte és közelebb jött. Zayn úrfi volt, semmi kétségem. Szinte már csak az lepne meg vele kapcsolatban, ha nem lenne él a hangjában, mikor hozzám beszél.

- Louis úrfij kért vigyek könyv szobája. Kér valami Zayn úrfij?

- Igen, ha letetted a könyvet, gyere a szobámba. – ezzel elment mellettem. Máris rossz szájízzel léptem be Louis szobájába, hogy letegyem a könyvet. Kinéztem az ablakon, ahol megláttam a felhőtlen, csillagos eget. Szép ez az éjszaka… Ezzel a gondolattal sarkon fordulva indultam el a másik úrfi szobájába. Az ajtaja előtt megálltam, halkan megkocogtattam azt, már jött is a félhangos „Tessék”.

Mikor beléptem, Zayn úrfi az egyik ablak előtt állt, háttal nekem, kibámulva azon. Valamit forgatott a kezében, de innen nem láttam pontosan. Annyit láttam, hogy nem csillogott, matt fénye volt.  Nem volt sem gyertya, sem olajlámpa fénye a szobában, csakis a holdfény adott világosságot a szobában.

- Szép az este, nem? Örökké tudnám nézni. – mondta az örökké szót erősen megnyomva.

- Mit szerjet úrfij? – kérdeztem kissé idegesen. Tény és való, ők nem ismerik az igazi, erősebb oldalamat, de akkor is, nem akarom, hogy meg kelljen ismernie.

- Beszélni arról, hogy mit is láttam a könyvtárban, ma este. Merthogy nem könyvet adott neked Louis, az holtbiztos. Inkább egy eléggé intenzív csóknak tűnt. – mondta miközben megfordult. Lassú, dülöngélő léptekkel elindult felém. Bennem megfagyott a vér. – Elmondanád, miért is láttam ezt?

- Net csinjál semmi! – léptem hátra egyet. Megláttam mi van a kezében. Egy alig húsz centi hosszú levélbontó kés.

- Miért hazudsz! Hallottam őt beszélni, láttam hogy magadra húztad! Undorító! – rivallt rám halkan, mégis fenyegetőbb volt a hangja bárminél. Amint a falhoz értem, összeszorítottam a szememet, amit jól is tettem. Zayn úrfi egy vágást ejtett az arcomon, amiből megéreztem a kifutó vért. – Áruld el mióta!

- Egy honap, úrfij… Akkor csjokol elöször.

- Ahogy Louist ismerem, nem feladatot kapott mikor elmentetek, igaz? Nem véletlenül vitt téged. Jól gondolom, hogy aznap este, ti ketten… - nem folytatta, csak vágott egy undoros fintort. Én óvatosan bólogattam, ő pedig prüszkölt. – Te sem vagy jobb, mint a többi. –köpte elém a szavait, majd elfordult és újra az ablakot közelítette meg. Én letöröltem a kezemmel a vért az arcomról és előrébb léptem.

- Mint töbi? Ki töbi? – kérdeztem értetlenkedve. Fejét oldalra fordította, így tökéletesen láttam a mosolyát.

- A fiatalság átka a naivitás. Majd idővel már nem leszel ennyire hiszékeny, biztosan kinövöd. Elmondom én neked, kire használtam a többi jelzőt. – mondta, ezzel megint előre fordulva. – Louis szép szavakkal édesget magához, másnak mutatkozik előtted, sőt előttünk is. Azt mondja szeret, de hogy is szeretne? Belőle már régen kivesztek az érzések. Neki semmi nem számít, csak egy-két éjszaka valakivel, akin kiélheti a vágyait. Nem vagy több neki egy újabb ágyasnál!

- Net hiszjek! – csóváltam meg a fejemet, de a szívem sajgott. Nem akartam elhinni, hogy ez igaz… Nem akartam hinni az úrfinak, nem akartam felfogni, hogy ez igaz is lehet.

- Szóval nem… Pedig esküdni mernék, hogy neked is elmesélte az örökké a legfájdalmasabb szó a világon történetét. Abban biztos lehetsz, hogy lesz örökké, csak nem vele! Örökké a társad lesz, de nem ő! A fájdalom, a bánat, a megbánás és ami a legjobb, az ezer felé szakajtott szív. 

- Ne… - nyöszörögtem halkan. A szívem minden újabb szavába, minden betűjébe bele akart szakadni.

- De bizony. És beszélt neked Lucinda-ról, ebben is biztos vagyok. Neked mit mondott róla? Az unokahúga, húga vagy esetleg elmondta az eredeti változatot?

- Mond, iker.

- Hát igen, szépen kihasználta a tudatlanságod. Lucy egy lány, akibe szerelmes volt! Csak éppen a lány nem szerette és kigúnyolta.  Minden rózsáját visszaküldte, minden levelét a házunk előtti lábtörlőre tette! Ekkor tört el benne valami és határozta el, hogy nem lesz szerelmes többé, meg hogy ő csak kihasznál majd másokat. Hát, ez ahogy látom sikerült neki… Sajnálom, hogy ezt tőlem kellett megtudd, de előbb vagy utóbb be kellett következzen. Hidd el, jobb hogy most tudtad meg, minthogy sokáig hiteget azzal hogy szeret, majd egyszerűen eldob, mint egy rongyot.  Mostmár elmehetsz. Ha akarod, bőgd ki magad az éjjel, de döbbenj rá, hogy ez a való világ!  - mondta és ezzel el is hallgatott. Én meg sem szólalva rontottam ki az ajtón, majd rohantam el a szobámig.

Odabent elhúztam az éjjeli szekrényt és átkúsztam a kis menedékszobába. Talán két percig bámulhattam előre meredve a kislámpára, de egyik pillanatról a másikra, valami eltört. Sosem hittem, hogy valaha ennyire tud majd fájni valami, de mégis…

A sírás kerített a hatalmába, olyan mértékben, hogy nem győztem levegő után kapkodni. Zayn úrfi olyan komoly hangon mesélte, lehetetlen, hogy ne legyen igaz!

Engem is csak kihasznált? De tagnap éjjel a fürdőben annyira… NEM! A fürdőben sem volt máshogy. Pár percig gyengéd volt, hogy elhiggyem, hogy nem csak kihasznált, de amikor kiküldtem ő teljesen más hangulatú lett. Bizonyára nem tetszett neki, hogy ellentmondok annak amit akart.

De hogy volt képes kitalálni az egész Lucy-s ügyet? Lehetetlen ilyet kitalálni! Nagyon beteg elméjű ember képes csak erre!

Naivitás, hát persze! Nem is vagyok jobb, csak egy hülye kölyök! Pár szép szavára már ugrottam is. Mi a francért vagyok ekkora hülye! Nem hiszem el, hogy így elhittem amit össze vissza állított…!

Hirtelen kinyílt a kis ajtó a falban, de nem néztem fel, nem figyeltem hogy ki jön be, csak a kezembe temetve arcomat, sírtam tovább. Hallottam a nyikorgást, ahogy becsukódik az ajtó, de csak arra néztem fel, hogy valaki végigsimít a vállamon. Kissé felemeltem a fejemet…

A félhomályban a könnyfátylon keresztül is tökéletesen kivehető volt az arca. Gondolom a sebem miatt és a sírásomért tetet megdöbbenést. Már tudom, hogy sokkal jobb színész, mint én vagyok.

- Harry! Mi történt? Zayn bántott így? – kérdezte kétségbeesve. Hozzá akart érni a sebemhez, de nem engedtem. Elkaptam a csuklóját és amennyi erő volt bennem, annyival szorítottam meg. Szívem szerint csontját törtem volna… - Hé! Ez fáj! – jajdult és próbálta elkapni a kezét. Elengedtem, így nekiütközött a falnak, pont a szemben lévő sarokba.

- Fáj? – mordultam rá. Tettem egy gyors mozdulatot felé. Az alkarommal odaszorítottam a nyakát a falhoz ő pedig megragadta a kezemet, de a legerősebb próbálkozásra sem tudta leszedni magáról. Fejét helyezgette, erősen nyomtam oda, biztos nem kap levegőt…

- Harry… Meg… Megfulladok! – köhögte ki.

- Meg is érdemelné… - vicsorogtam rá, szavaim inkább vakkantások voltak.

Két kézzel markolta a kezemet, körmei még az ingen keresztül is a húsomba fúródtak, de mintha meg sem éreztem volna. Agyamra ködfátyol borult, nem láttam a haragtól, dühtől és fájdalomtól.

- Miért csinálod ezt…? – préselte ki magából a szavakat. Azt akarom, hogy szenvedje el amit én! – kiáltottam magamban.
 
- Hibád minden…! – mordultam hirtelen, majd elengedtem. Tombolnak az érzelmeim, de akkor sem lennék képes megölni! Túlságosan megszerettem őt.

Louis köhögve kapott a torkához, de nem nézett rám.

- Tűn el! – kiáltottam rá, miközben visszahúzódtam az eredeti helyemre. Nem bántam meg azt, amit tettem, csak nem voltam képes rá nézni. Szeretem őt, mégis képtelen vagyok undoros arckifejezés nélkül ránézni.

- Mivel bántottalak meg? – nézett rám fájdalmas tekintettel.

- Kérdez Zayn úrfij. Tűn el, mer’ legközelebb net állok meg! – morogtam dühösen. Louisra kiült a rádöbbenés jellegzetes formája, amit egy egyszerű bólintással le is tudott.

- Bár nem tudom, miket hazudott neked Zayn, de sajnálom. Sajnálom, hogy olyat tudott kitalálni, ami ennyire összetört téged. Ha belepusztulok, akkor is jóvá fogom tenni, ha nem is tettem semmit. – ezzel meglökte a kis ajtót, ami visszalendülve kinyílt, és ő kimászott a szobácskából. én egyszerűen rávágtam az ajtóra ököllel, ami hangosan bevágódott mögötte.

Bolond vagyok, ez már kétségtelen… Ép ésszel, hogy lennék képes ezek után szeretni?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

nagyon jóóó..lett....siess az újjal...:DD

Fucking Monitor. írta...

dejóó:3 Remélem nem lesz komolyan veszekedés:o Zayn meg...áhh remélem hazudott:$