Hosszan,
lassan és érzékien csókoltam meg az ajkait, amit ő boldogan viszonzott. Nem
akartam nagyon belefolyni, inkább lassan végigvonultam állvonalán, majd a füle
mögötti lágy részre tapadtam és elkezdtem szívni, óvatosan.
Száját
egy halk sóhaj hagyta el, mire elindultam lefelé, a nyaka irányába. Pár napja
már próbáltam kideríteni, hogy hol van az a bizonyos pont, ahol a
legérzékenyebb, de még nm jártam sikerrel. Most bőven van időm kideríteni.
Lassan
haladok, nemsokára az álla alatti hajlatot puszilom meg. Ennél a pontnál egy
mélyről jövő sóhaj szakad ki a száján, így ezt a pontos elkezdem szívni.
Apránként
onnan is elindulok lefelé, egészen a kulcscsontjához, le a mellkasára, ahol a
mellbimbóit is szívogattam egy kisebb ideig. Ajkait elhagyó hangos sóhajok
bíztattak arra, hogy csináljam tovább és tovább. A kezemet a hasára simítottam,
ami meghullámzott a tenyerem alatt.
Fél
kézzel kezdtem el gombolni az öt gombos nadrágot, lassan, bár tudtam volna
gyorsabban is, de nem akartam.
Első
gomb…
Második…
Harmadik…
Negyedik…
És
elértem az ötödiket, amit most a szokottnál ügyetlenebbül kapcsoltam ki.
Felhajoltam,
még nem kezdtem ott lenn semmit. Harry karjai a feje mellett voltak, két kisebb
háromszöget alkotva. Elhelyezkedtem, a kigombolt nadrágja fölé ültem. Arcához
hajoltam, hogy közelről csodálhassam a szemeit. Most köd ült bennük, a színe is
változott. Méregzöld színű lett.
Óvatosan
lehajoltam lopni tőle még egy csókot, mielőtt elkezdeném. Harry gyengén
viszonozta tettemet, majd mikor elváltak ajkaink, feje visszazuhant a
párnájára.
Elkezdtem
róla lehúzni a nadrágját, lassan, ezzel is kínozva őt. Teljesen lehúztam róla
és félredobtam. Férfiassága merevedve nézett felfelé. Kezemmel a combját
simítottam, majd óvatosan köré fontam a kezem, ezzel nyögésre késztetve. Lassan húzogattam neki és arra
következtettem, hogy élvezi. Minderre abból jöhettem rá, hogy a fejét hátra
hajtotta, kezével a lepedőt markolta.
Lassan
kezdtem el gyorsítani, mire nyöszörögve elfordította a fejét jobbról balra.
- Tetszik
ez Harry?
-
Da! Bol’she!
-
Angolul, hogy értsem! – szóltam rá, kicsit gyorsítva. Még viszonylag nem
diktáltam gyors tempót. Ajkait
összepréselte, szemeit lehunyta.
-
Kérek tová’! – mondta. Én kicsit közelebb hajoltam a férfiasságához, és
óvatosan megnyaltam a makkját. Harry nem tudott magával mit kezdeni, csak
nyöszörgött. Lassan vettem a számba, kicsit szívogattam, amitől kissé
megrándult a csípője. Igyekeztem hosszan a számba engedni, de öklendeztem volna
tőle, így csak bizonyos mértékig tehettem meg.
Egyre
hangosodó nyögései engem is feltüzeltek, belülről égetett a vágy, hogy
abbahagyjam és magamévá tegyem, most rögtön, de az ő és az én érdekemben,
vissza kellett fognom magamat.
Egyik
kezével belemarkolt a hajamba, ezzel kicsit jobban betolva a számba a
férfiasságát. Én gyorsítottam, ő pedig olyan erővel húzta a hajamat, hogy azt
hittem, menten kiszakad a fejemből az, amit markol.
-
Louis… - zihálta ki a nevemet két nyögése között. Éreztem, hogy a férfiassága
kissé megremeg és egy minden eddiginél hangosabbat nyögve engedi a számba az
élvezetét.
Én
mindent lenyeltem, ő pedig kicsiket markolgatott a hajamba és lihegett. Lassan
emelkedtem fel, keze lecsúszott a hajamról. Kicsit elfeküdtem én is, és
figyeltem, ahogy mezítelenül piheg mellettem. Arca sima volt, ajkai elnyíltak,
a levegőt az orrán át vette. Szemei lehunyva tartja, próbál megnyugodni
A
kezemmel a vállát cirógattam meg, de ő még nem is rezdült.
- Harry. – szólítottam meg halkan. Ő sehogy sem
reagált a megszólításra. – Harry, megengeded, hogy tovább menjek? – kérdeztem.
Egy határozott, jól látható bólintás volt a válasza.
Elkezdtem
felállni és gyorsan gombolni a nadrágomat, hogy ne legyen már ezzel több gond. Egyszerűen félre dobtam az övéhez, majd Harry lábai közé térdeltem.
-
Gyere. – nyújtottam a kezemet felé, mire ő kinyitotta a szemét és megragadta a
segítségem. Felhúztam őt, maga pedig próbálkozott takarni a péniszét. Arca
pírba öltözött, nem tudta, hova kapja a tekintetét a férfiasságomról, mert
mindig visszatévedt rá. – Nézz csak nyugodtan engem nem zavar. – mondtam, mire
megrázta a fejét és tincsei is elindultak a maguk útjára. Szemeit
összeszorította, majd kinyitotta és egyenesen a szemembe nézett. – Gyere, tedd
szét a lábad és ülj az enyémre. – adtam a parancsot.
Ártatlan,
megszeppent arccal nézett felém, de cselekedett. Nem ült sem az ölembe, sem a térdemre, majdnem
a combom közepére, de ez így volt tökéletes. Megszeppent arccal várta, hogy mit
kérek tőle következőleg.
-
Figyelj rám, jó? Hajtsd a fejed a vállamra, és harapd meg, ha fájna amit
csinálok.
-
Net fogok harap. – rázta meg a fejét, a hangja pedig olyan volt mint egy
megszeppent öt esztendős gyermeké.
-
Csak csináld amit kértem. – mondtam halkan, miközben egy ujjamat végigfuttattam
a gerincén. Ő kissé megborzongott tettemre. Szempillái megrebbentek, de a
szemembe nézett továbbra is.
-
Mijért?
-
Két okom van. Az első hogy ne szenvedj magadban. A második, hogy érezni akarom
legalább a töredékét annak, amit te fogsz! – mondtam továbbra is a szemébe
nézve. Állta a tekintetemet, még csak nem is pislogott. A szemei nemhogy nem
tükröztek félelmet, annál inkább eltökélt volt a tekintete.
Eztán
a fejét a vállamra hajtotta, éreztem a szuszogását rajta.
Az
egyik ujjamat megnyálaztam, majd az ujjammal elkezdtem ingerelni az ánuszát.
Harry egy remegő sóhajt hallatott, hozzám dörgölte arcát és kissé
megemelkedett.
-
Óvatos leszek, ígérem. – szóltam és óvatosan feltoltam az ujjamat a fenekébe. Éreztem, ahogy a fogai épphogy súrolják a bőrömet, én pedig örültem, hogy azt
teszi amit kértem.
Az
ujjam lassan mozgott előre-hátra, a foginak szorítása is egy kicsit erősödött,
ezért igyekeztem óvatosan csinálni amit műveltem. Amikor az ő szorítása
enyhült, erőteljesebb mozdulatokat tettem. Pár perccel később, kiszaladt a
száján egy apró, gyorsan elhaló nyögés és én is úgy éreztem, hogy éppen itt az
ideje a következő ujjamnak is.
Amint
azt is felcsúsztattam Harrybe, ő erősebben harapott meg, én pedig kicsit
felszisszentem. Akarva akaratlanul, de fájdalmat kell okozzak neki… Remélem,
nem vágom el magam teljesen és nem gyűlöl majd meg ezért. Igyekszem annyira
óvatos lenni, amennyire csak lehet, de nem megy egy bizonyos foknál jobban.
-
Harry, kibírsz ennél többet? – suttogtam a fülébe aggódva. Arra számítottam,
hogy mikor elhajol tőlem, egy könnyes szempárt látok majd, de nem. A szeme nem
mutatott semmit. Biztos vagyok benne, hogy titkolja az igazat, mert nem hinném,
hogy a fájdalmat sem érzi, azután hogy ennyire erősen harapott belém.
Hozzám
hajolt és megcsókolt, lassan, érzékin. Mikor elhajolt, megint a szemembe
nézett. A hideg végigfutott a gerincemen attól az érzelem mentes tekintettől.
-
Hiszjek, ez volt jo váljasz.
-
Gyere, feküdj le és tedd szét a lábadat. – adtam ki a következő feladatot,
miközben kicsúsztattam belőle az ujjaimat. Ő hátradőlt az ágyon, úgy téve ahogy
kértem. Szemét lehunyta, arca pírba öltözött.
Fölé
mászva, fél kézzel egyensúlyoztam, a másikkal magamat irányítottam. Mikor a
férfiasságom nekiütközött a testének, elfojtottam magamban egy nyögést.
-
Lazíts. Ne feszítsd meg az izmaidat, akkor csak rosszabb lesz. – mondtam, ő
pedig hevesen bólogatott csukott szemmel. Én nagy levegőt vettem és előre
nyomultam.
A
keze belemarkolt a paplanba, a száját összepréselte, a szemét erősebben
szorította. Nem tudtam mit csináljak. Gyors legyek és kevés ideig több
fájdalmat okozzak neki, vagy több ideig keveset?
Eszem
helyett a testem döntött. Egyetlen erős lökéssel a férfiasságom teljes
egészében belé préselődött. Harry elkapta a feje felett a támlát, fejét
vicsorogva hajtotta hátra, de meg sem nyikkant.
Óvatosan
ráhajoltam a testére, mellkasunk összeért, én pedig gyengéden kezdtem csókolni
a nyakát, hogy eltereljem a figyelmét.
-
Ha nem is mindent, legalább egy részét engedd ki. Ne tartsd magadban, csak
rosszabb lesz. Ne feszíts, próbálj megnyugodni. – mondtam halkan, ő pedig
hallgatott rám. Hangosan nyöszörgött, teste elernyedt. – Szólj, ha csinálhatom
tovább. – mondtam és igyekeztem nem mozogni. Amikor kicsit is mozzantam, a
karja megfeszült a támlán.
Pár
perc elteltével, fejét előre billentette, szemei lehunyva voltak, nagy
levegőket vett. Egyszerűen bólogatni kezdett. Jobbnak láttam rákérdezni.
-
Biztos? Ne várjak még? – megrázta a fejét, hogy ne. – Biztos?
-
Konechno! Csinál! – mondta. Hangja kiolvashatatlan volt.
Megint
óvatosan mozdultam, az arcát figyelve. Semmi reakciót nem mutatott, ezért
fojtattam. Igyekeztem lassan, óvatosan csinálni, hogy minél kevesebb fájdalmat
okozzak neki. Szememet lehunyva koncentráltam, hogy ne gyorsítsak hirtelen,
amikor megéreztem két kart fonódni a nyakam köré. Ezt jelnek vettem, hogy
gyorsíthatok.
Mikor
a szájából meghallottam az első nyögést, teljes lelki nyugodtsággal adtam át
magamat is a élvezetnek, extázisnak. Egy idő után fél kézre támaszkodtam, a
másik kezemet testeink közé vezettem és gyengéden megmarkolva péniszét,
húzogatni kezdtem.
Torkából
egy számomra ismeretlen, hörgésre leginkább hasonlító hang tört elő. A csípőm
egyre hevesebb iramot diktáltam, Harry is egyre jobban vonaglott alattam.
- Lújisz…
- arcára pillantottam, amikor furán ejtette ki a nevem. Vonásai egyre többször váltottak grimaszosba.
Fejét jobbra-balra dobálta és egyre csak hajtogatta a nevemet. Egy perc sem
telhetett bele, hogy egy újabb, minden eddiginél hangosabb nyögést hallasson és
gyönyörének mellékterméke a hasára került.
Nekem
sem kellett már sok, hogy át essek azon a bizonyos ponton és belé élvezzem.
Tolásaim lomhábbak, mégis erőteljesebbek lettek, majd pár másodperccel később,
megtörtént,
belé lövelltem az élvezetemet.
Csak
annyi lélekjelenlétem volt még, hogy kivegyem a kezemet közülünk és mellé
dőljek, ne őrá. Teljesen kifulladva, zihálva, ziláltan feküdtünk egymás
mellett.
-
Louis… - mondta ki a nevem, immáron normálisan. – Ez… Ilye’ még net ad senkji.
Net volt olya’ rossz, mint gondolok.
-
Sajnálom, hogy fájt.
-
Volt má’ rosszjab is. Louis… Tudjok valahol füröd? – kérdezte kissé pirulva.
-
Van itt egy elviselhetően tiszta közös fürdő. Akarod azt használni?
-
Da. Lenne jo. – bólintott.
-
Rendben, nemsokára visszajövök. – mondtam, ezzel elkezdtem felvenni a ruhámat,
hogy elinduljak megkeresni Mrs. Bennet-et.
Sziasztok! Nos, igen, ez egy igen gyenge fejezet, koromnak is hála. Nem mellesleg, ezzel a fejezettel két hétig kínlódtam. Meg kellett keresnem azokat a savakat, amikkel legalább kicsit hasonlítva a korhoz, leírhatom. És gondolom, a társaság okos fele tudja (vagy legalább ötlete van), hogy miért csak kétféleképpen hívtam a férfi nemi szervet.
Köszönöm a figyelmet!
3 megjegyzés:
szerintem a korodhoz képest jól megírtad :) csak a vége lett egy picit elsietve. mármint a fürdős rész. de amúgy tetszett :D ügyes vagy
OMG, nagyon jó lett! mégmégmégmég! :D wááááááááááá erre nincsenek szavak!! Várom a kövit! :) <3
szia. tegnap este találtam rá a blogodra, és ma reggel be is fejeztem:) egyszerűen nem lehet vele leállni, siess a következővel!
Megjegyzés küldése