21.fejezet

Harry szemszöge:
 

Bizonyára elbóbiskoltam, mert arra ébredtem, hogy Louis a vállamat rázogatja. Nagyokat pislogtam rá, kissé kótyagosan. Míg ő teljesen felöltözve állt felettem én teljesen meztelenül feküdtem, egy egyszerű kis paplannal betakarva. Éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír. Louis megengedett magának egy kis mosolyt.

- Tekerd magadra a paplant és gyere. Van meleg víz és szappan. Hozom a ruhádat. – mondta és a kezét nyújtotta. Én megragadva azt, felültem, majd letettem a lábamat a padlóra. Ő felhúzott, de a lábaim cserbenhagytak, ezért el kellett kapjon. Fél kezemmel a paplant csavartam magamra, a másikkal támaszkodtam rajta. – Meg tudsz állni egyedül?

- Net hiszjek. – csóváltam meg a fejemet.  Megfogta a kezemet amivel támaszkodtam és átdobta a válla felett, hogy rácsimpaszkodva, tudjak támaszkodni.

- Gyere. – lépett kicsit előre és hála égnek, járni még tudtam. Óvatosan támogatott el egy kis szobáig, aminek a közepén egy kád állt, egy tükrös asztalon egy lavór méretű tál, mellette egy 

kancsó. Akádban majdnem csurig volt a víz. Két akasztó volt a falba rögzítve. Egyiken egy törülköző lógott, a másikon pedig semmi. Biztos arra akasztják a ruhákat. Ezen kívül, még egy szúette szék is állt a kis helységben.

Louis elsétált velem a kád széléig, ahol levette a kezemet a nyakából és a kád szélére támaszkodtam. Ő óvatosan beletette a kezét a vízbe, majd kivette és lerázta.

- Nem forró, és nem is hűlt ki. Nézd meg, hogy nem-e túl meleg, aztán segítek belemászni. – mondta halkan, hangja szinte simogatott. A kezemet belecsúsztattam a vízbe, ami kellemesen meleg volt.  – Jó lesz? – kérdezte, mire csak bólogatva tudtam választ adni. Nem tudtam megnyikkanni sem, valami okból kifolyólag.  – Segítek levenni a paplant. – ezzel szorosan rám tekert anyagot elkezdte lehámozni.

A szobában csak pár gyertya pislákolt, de tudtam, hogy azok is megvilágítják majd a pirulásomat. Mikor az anyag már nem érintette a testemet, Louis ledobta azt a székre és megfogta a derekamat.

- Lépj bele nyugodtan, tartalak. – mondta bíztatóan, én pedig csináltam. Két kézzel kapaszkodtam, ő is tartotta a derekamat és ennek hála be tudtam lépni a kádba. Óvatosan csúsztam le ülésbe, a víz így egészen a kulcscsontomig ért. Ki akartam próbálni valamit, amit eddig nem tehettem meg csak otthon, de jobbnak láttam előtte őt is megkérdezni.

- Elmerülhet? – néztem rá, miközben a kád falának támasztottam a  fejemet.

- Amihez csak kedved van. – mondta, és szája szélében egy apró mosoly ült. Én nagy levegőt vettem és lecsúsztam a víz alá. Az orromból előtörtek a buborékok én pedig hallgattam, ahogy bugyogva érkeznek a felszínre.

Amikor feljebb toltam magamat, a vizes hajam az arcomba tapadt. Prüszkölve simítottam oldalra a most egyenes tincseket.  Rég éreztem már ilyen kellemes meleg vizet. A testemet is átjárta vele a meleg, amitől kissé álmos lettem.

- Ide rakom a ruhád, a törülköződet és a szappant. Én visszaviszem a paplant a szobánkba. – ezzel megfogta a fehér rongyot és elindult az ajtó felé.

-Net! Net megy el, kér!

- Csak elviszem a paplant és már itt is vagyok.

- Kérek! Papljan ér rá megyünk vissza?

- Jó, igazad van. Most boldog vagy? Itt maradok. – mondta komolyan, de a szája széles mosolyra húzódott.  Szememmel minden mozdulatát követtem, ahogy a ruhámat felvette a székről, leült, majd a ruháimat az ölébe tette. A paplan rádobta a támlára, majd felém fordulva a térdeire könyökölt. - Nem fáj semmid?

- Olyan érzés, mint hangyja mászkál bőr alatt. Érzem kéz és láb.

- Szóval zsibbadsz… Akkor majd én megmosdatlak. Ez a legkevesebb.

- Net kell! – jelentettem ki gyorsan. Nem szeretem, ha akárki is pucéron lát.

- Ne legyél szégyenlős, tudod, hogy már láttalak így! - hangja kellemesen lágyvolt. Belegondolva ez elmúlt este eseményeibe, még jobban belepirultam.

Louis felállt, letette a ruhát a székre és elment a tükrös asztalhoz. Annak a széléről felvette a szappant. Mikor a kád mellé lépett, feltűrte az ingét és leguggolt. A mosolyától annyira hevesen vert a szívem, hogy csak arra tudtam figyelni és megint el tudtam volna tűnni a víz alatt.

- Gyere, dőlj előre. – mondta halkan én pedig átkarolva a térdemet, rá dőltem.  Egy pillanat alatt bevizezte a szappan és már éreztem is, ahogy a kezében tartva végigsimít vele a vállamon. Kissé megborzongtam, mikor a másik tenyerével végig simított a beszappanozott vonalon. A kezei szinte cirógattak, annyira gyengéd volt. Egyetlen heves mozdulata sem volt, talán soha nem ért még hozzám ilyen gyengéden.

Azt kívántam, bárcsak állandóan ilyen lenne. Nem csak velem, hanem mindenkivel, mert tudom, hogy nem csak elbeszélget az emberekkel. Saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen amikor ellenszenves neki valaki. És úgy érzem, hogy az akkor első nap kapott pofonok még csak a töredékei voltak az erejének.

- Min gondolkodsz? Túl sok ideje bámulsz előre. Beszélgessünk, olyan nyomasztó a csend…

- Mit aka’sz beszél?

- Nem tudom. Például a családról… - mondta, miközben a szappanos kezét a vállaimra simította újra. – Még mindig nem árultad el a nevedet.

- Net szerjetném… - fordítottam el a fejemet, hogy ne lássa a fanyarú arckifejezésemet.

- Persze, megértem. Ha neked így jó, akkor legyen, én nem erőltetem rád. Csak az érdekel, hogy miért titkolod? – kérdezte. Egy kicsit hátrébb csúsztam, ezért abbahagyta a vállaim mosását. Felé fordultam, immáron kisimult arccal.

- Net tudok, megértel-e. Ért az ok, ami’é net mondok el. Félek, néze’ rám más…

- Azt hittem érzed, hogy veled kapcsolatban mindent tolerálok .

- Mi toélár? – kérdeztem vissza. Láttam ahogy a szája megint széles mosolyra húzódik, vállai kissé remegnek a visszafojtott nevetéstől. Egy szempillantással később megkomolyodva köhint egyet.

- A tolerál annyit jelent hogy elvisel, eltűr, megért. Bármilyen elődöket takar a neved, az én szememben sem több, sem kevesebb nem leszel. Az vagy aki és nem a szüleid, nagyszüleid jellemeznek. Én téged szeretlek és nem őket. – mondta. Senki nem beszélt nekem ilyen szépet, soha. Boldog voltam, hogy ő van nekem.

Ezek után már bíztam benne, hogy tényleg nem néz rám máshogy. Pár pillanat erejéig, erőt gyűjtöttem, hogy ki tudjam mondani a mindössze hat betűből álló nevet.

- Ztylz. Otthon így ejtik apá nevét. Azt hiszjek, te mond papa neve S-el.

- Edgar Styles a nagyapád?

- Da. – fordultam el újra. Nem akartam látni az arcát, attól féltem, túlságosan is eltérne a reakciója attól, amit én elképzeltem. Tudtam, pontosan tudtam, hogy mi lesz az első kérdése.

- Miért hazudtál? – tette fel a kérdést, miközben tovább simította a bőrömre a szappant.

- Azt gondol, odaadnátok papa vigyen e’.

- Hát nem akarnál elmenni vele? – kérdezte bágyadt hangon.

- Mijé’t akarnék?

- Mindenki gazdagságra vágyik. Te nem akarnál pénzt szerezni, hogy új életet kezdhess itt?

- Akjarok, csak net erre. A pénzet küldenék haza. Én net akar lenni gazdag nagyúr. Net vagyjok én olyannak való Louis! Te net hagylak itt papa miatt.  Pénz net érdek!

- Fordulj felém, kérlek. – mondta, kissé remegő hanggal. Én megtettem, s nem láttam mást, csak egy könnyesen csillogó szempárt és kissé remegő ajkakat. - Komolyan is gondolod? Hogy soha nem hagynál itt, csakhogy gazdag lehess?

- A legkomoly. Te soha, semmijé. Örökké melletted akjarok marad!

- Ezek nagy szavak. Nem szabad velük csak úgy dobálózni! – mondta halkan. Amint pislantott egyet, kicsordult egy csepp a szeméből és gyorsan végigfutott az arcán. – Az örökké nagyon hosszú idő…

- Múlik rajtam, mindig mellettjed lesze’!

- Már volt valaki, aki ezt mondta nekem… Remélem, neked hihetek. – mondta, minden eddiginél halkabban. Nem várta meg, hogy válaszolok, csak némán felállt és elvitte a szappant a tükrös asztalhoz. Én hátradőltem és megint elmerültem a sápadt színűvé vált vízben. Mikor felbukkantam és kisodortam a vizes tincseimet az arcomból, ő még mindig a tükörképét kémlelte az asztal előtt.

Talán valamit elrontottam? Rosszul tettem volna, hogy elmondtam? Biztos nem kellett volna… Ez is az én hibám, mint minden…

- Harry. – mondta a nevemet. Ő felém fordult, én óvatosan ránéztem. – Kiszállsz? Vagy még ázol egy kicsit? – kérdezte halvány mosolyt varázsolva az arcára. Sosem értettem, hogy képes ilyen gyorsan hangulatot váltani…

- Kérek addjad törölközö. És kimenné’ kér? Szerjet egyedül…

- Ahogy akarod. Megvárlak az ajtóban. – mondta ismét ridegen, miközben közelebb tette a széket amin a törölköző van, a ruháimmal. Hátat fordított nekem, és nem szólva semmit, kilépett. Engem egy pillanatra megcsapott a hűvös levegő, ami beszökött az ajtón.

Valamivel megbántottam volna?

Sziasztok! Nos, megint kint az új rész. :) Sanyi, mellesleg, emiatt a fejezet miatt kaptam össze a másik végét. Előre is köszi a kommenteket! <3