16.fejezet

Louis szemszöge:
Amikor megláttam Harry száját, először meglepődtem, majd elöntött a méreg. Zaynre néztem, majd vissza Harryre. Az előbb végigmért testvérem felé biccentettem, Harry pedig ajka meg nem sebzett részébe harapva hajtotta le a fejét. Esküszöm, megölöm Zaynt, csak kerüljön a kezeim közé.

Nem elég, hogy a tegnap esti vadságomnak köszönhetően én is megsebeztem őt…  Már meg mondtam neki előre, hogy bánni fogja, ha kezet emel rá, de úgy látszik ez nem érdekli. Majd teszek róla, hogy érdekelje!

Mielőtt még utána mentem volna, rákérdeztem Harrynél, hogy biztosra vegyem, Zayn tette. Harry rábólintott, tehát elindultam fel egyenesen a fiú szobája felé.

Nem kopogtam, nem vártam, csak berontottam a szobába, akár valami bika. Ő éppen kibámult az ablakán, mikor bementem. Bevágtam az ajtót és megálltam. Zayn megfordult és csak vigyorgott rám.

- Már vártam, hogy mikor veszed észre, hogy behúztam a kis kegyencednek.

- Ő nem a kegyencem! Te meg ne kekeckedj, mert esküszöm, tényleg agyon verlek.

- Miért, akkor mid, ha nem a kegyenced?! Elviszed piálgatni, felmented a munka alól… Tán szerelmes vagy belé, hogy ilyen sok időt töltesz vele, vagy mi? – tárta szét a karját. Én hirtelen rontottam neki, és úgy irányítottam, hogy a falnak szoruljon.  Éreztem, hogy az arcom égő vörösbe vált, de nem attól, hogy telibe talált. Dühös vagyok, nagyon.

- Rá ne mondj semmit, ne merd, egyetlen rossz szóval illetni! Te nem ismered!

- Mert te annyira ismered azt a kis fattyút, mi? – ököllel vágtam arcon, olyan erősen, hogy oldalra borult.

- Honnan tudod, hogy te nem egy fattyú kölyök vagy?! Az utcáról vittek be a dologházba, csak apámnak köszönhetően lett belőled úri gyerek!

- Ne vonatkoztass el a fiúról! Az én sorsomnak ehhez semmi köze! – mondta miközben felállt.

- Jó, nem vonatkoztatok el, maximum beváltom azt, amit ígértem a könyvtárban. De én nem csak a szádat szakítom fel, hanem kiütőm vele, minimum két fogadat is!

- Tudod mit Louis? Én nem félek tőled! Nem érdekel, én nem egy szolga vagyok, én visszaüthetek, és nem fogom tűrni, hogy egy szolga miatt üss meg engem!

- Hirtelen nyílt ki a szemed, mi történt, hogy ilyen verekedős ember lettél? És mit vársz, majd hagyom magam, hogy jó kedved legyen? Hát lássuk! Gyere és üss meg! Gyerünk! – mondtam neki. Sosem gondoltam volna, hogy lesz valaki, akiért arra vetemedek, hogy valamelyik testvéremet üssem meg, de megtörtént. Zayn, amint felállt,  megpróbált ütni, de nem hagytam, elkaptam a csuklóját, és úgy mint pár napja Harry nekem, a háta mögé tekertem azt. Kezét magasra húztam, miközben ő egy hangos szisszenéssel jelezte fájdalmát.

- Engedj el! – mondta. Én csak feljebb toltam a karját, amitől megint felszisszent.

- Nem csak nem ütheted meg Harryt, de ne is merj hozzáérni, érted?

- Engedj el! – ismételte meg magát. Én még feljebb toltam a karját. Mostmár felordított. Tény, igen magasra toltam a karját.

- A karodat is törhetem, ha akarod.

- Jó, megértettem! Engedj már el! A végén tényleg eltöröd a karom. – sopánkodott. Én előre löktem, így előre esett.  Nem érdekel, ha a testi épségéről van szó, senki nem tehet semmit Harryvel. Ő az enyém és senki másnak még egy rosszalló pillantást sem lenne szabad vetnie rá. – Miért ilyen fontos neked ez az idióta kölyök?! Miért törnéd érte a karomat?!

- Mert ő mindenkinél többet ér! – mondtam. Nem voltam hajlandó tovább beszélni vele. Dolgomat elintéztem, így hát nemes egyszerűséggel távoztam.

Most olyan helyre megyek, ahol nem jártam, talán már… nem is tudom pontosan mióta. Lemegyek a lépcsőn, majd kinyitom az alatta nyíló, nagy fehér ajtót. Lentről árad felfelé a fény és a különböző ételek illata, a szolgálók beszélgetése összeolvadva egy félhangos morajjá lesz. Halk léptekkel megyek lefelé a lépcsőn, kíváncsi vagyok a lent folyó életre.

Meg is álok a legalsó lépcsőn, majd figyelem őket. Érdekes, hogy itt nemtől függetlenül beszélgetnek, kötetlenül, és mind hozzászólnak a témákhoz. Sokféle beszédrészletet lehet elkapni itt. Emlékszem, amikor még gyakran jártam ide Lucindával, még csak láb alatt lévő kis gyermekek voltunk.

De egy-egy érdekes témának bizonyuló kis foszlányt is elkaptam most. Többek között : Tudtad-e Trey bátyám, hogy Bridgett egyszer csókot váltott az egyik fogadott úrfival? Amilyen kis mulya… - na ezen tényleg meglepődtem. Bridgett? A halk, szőke hölgy. Vajon kivel lehetett dolga itt? De még egy érdekes szóváltásba is belehallok, akarva, akaratlanul, ami így hangzik: Ramona édes lányom, szerinted mitől van olyan jó dolga a Harry fiúnak? Nekem van ötletem bezony! Azt mondják, a család egyik barátjának kitagadott gyereke! Hát ez szerinted mostan igaz-e? – egy valami biztos, hogy idelent aztán sok cifraságot találnak ki.

Megköszörülöm a torkomat és mindenki elhallgat. Minden egyes szem rám szegeződik és ez nagyon nyomasztó. Egy két érthetetlen suttogás is felhangzik. Ahogy végig nézek a társaságon, nem találom Harryt.

- Harry hol van? – kérdeztem rá, mire mindenki egy emberként fordult meg, egyenesen a szakácsnő felé. Harry a kissé kövérkés nő takarásában állt, valamit készített, de hogy mit, azt nem láttam.

- Da úrfij? – nézett rám komolyan.

- Végeztél a vacsorával?

 - Da.

- Akkor gyere velem! – mondtam és mindenki pillantása köztem és közte járt. A sok értetlen, összemosódó arc közül csak Harryé volt kivehető számomra. A komoly arc mögé rejtett vidáman csillogó zafír zöld szempár, amely minden pillanatban elvarázsol.

Harry nagy léptekkel közelített felém és a többiek egy emberként nézték, ahogy felém lépked. Én szó nélkül megfordultam és elindultam felfelé. Amint látótávolságon kívül voltam, a többi ember beszédének moraja hangosabbá vált mint bármi más. Harry szorosan mögöttem járt, fent becsukta az ajtót és követett az emeletre.

- Az én szobámba megyünk. – jelentettem ki halkan, a lehető legnagyobb elhatározottsággal. Lehetetlenül érzem magam, ha nincs mellettem minden pillanatban. Hiába tudom, hogy képes lenne saját magát is megvédeni, de nem engedhetem, hogy tűrjön és tűrjön.

Kinyitottam az ajtómat és beléptem a szobába. Megálltam nem messze az ajtótól, hogy kevés hely legyen köztünk, mikor ő is belép és becsukja azt maga mögött. Meg is történt, rögtön velem szembe állt és a szemembe nézett. Arcán egy félmosoly díszelgett, szeme kicsit csillogott.

- Mit tesze’ Zayn úrfij? – kérdezte megkeményítve vonásait.

- Elintéztem, neked nem kell törődni vele. – mondtam halkan. Nem tudom miért beszélek fojtott hangon, hisz mindig is kieresztettem a hangomat, de mellette egyszerre vagyok erős és gyámoltalan.

- Megverte’?

- Nem, de megkapta amit érdemel. De most ne velük törődjünk, hanem magunkkal! – a kezemet a vállára tettem és közelebb léptem. Ő pár pillanatra félre nézett, majd vissza rám. – Megtehetem, ugye? – néztem a szemébe.

- Te bármiko’. – mosolygott rám újra. Lassan hajoltam közelebb, mire becsukta a szemét. Pár milliméterre tőle megálltam. Ajkaink összeértek és így kezdtem el beszélni.

- Harry… Miért nem csókolsz vissza soha? – kérdeztem halkan.

- Mjert én… - mondta, miközben a homlokát az enyémnek támasztotta, így ajkaink távolabb kerültek. – Én fél…

- Mégis mitől? Olyan ijesztő volnék? – mosolyodtam egy kicsit.

- Net! Csjak… ilyet net csjinál soha. Fél neked net jo!

- Harry, a semminél minden jobb! Megpróbálod?

- Da. – jelentette ki bátran. Adtam egy puszit a szájára, bátorítás képpen és hátrább húzódtam lehunyt szemmel.

Éreztem ahogy az ajkai az enyémeknek ütköznek, én erre szét nyitottam azokat, hogy szabad mozgást engedjek neki. Nyelve lassan átcsúszott a számban és tapogatózva derítette fel azt. Óvatosan elfogtam a nyelvét a sajátommal és táncra hívtam.

Harry keze elkalandozott a hátamat tapogatva, közben én sem voltam tétlen. A kezemet végigsimítottam az oldalán, majd hátra a fenekére, amit erősen megmarkoltam. Tettemre a számba nyögött.

Nyelveink keringője egyre hevesebb lett, én pedig olyan közel nyomultam hozzá, hogy semmilyen levegő nem marat köztünk. A testünk minden olyan ponton összenyomódott, ahol csak lehetett.

… Meg kell álljak! Ha nem teszem meg, még itt, a szobámban kezdem el vetkőztetni és magamévá tenni, ami a lehető legrosszabb ötlet. Itthon túl veszélyes lenne.

 Bármennyire is kínoz az bánat, elszakadok tőle. Egészen az ágyamig elsétálok, hogy a hirtelen jött szédülés közepette le tudjak ülni.

- Rosz, ugyje? – kérdezte, arcár elfordítva, a földet pásztázva.

- Ellenkezőleg! Tökéletes volt, de… De kezdtem elveszteni a fejemet és akkor sem neked, sem nekem nem lett volna jó… - és még szépen fogalmaztam. Ha a szeretkezésre kerül a sor, sosem állok meg, kinek hogy fáj, az már édes mindegy akkor. Valamilyen módón, élvezem, ha nekik fáj. 

- Én akjar még… Volt nagyjon jo! – mondta, miközben fel-felpillogott. Én megharaptam a szám szélét.

Én is akarom tovább és tovább, de nem bízom magamban. Túl sokáig vártam az előbb is és nem biztos, hogy a következőnél meg tudom majd fékezni magamat. De a bűn csábít, hisz kit nem? Nem mondhatok ellent, főleg, ha ő maga kéri. Majd jobban figyelek…

- Akkor gyere ide! – mondtam. Hangom szigorúbb volt, mint azt akartam, de ez neki fel sem tűnt. Harry megcsillanó szemmel lépett közelebb és közelebb, majd megállt, pontosan előttem.  – Vedd le a cipődet! –mondtam neki, mire értetlenül nézett. Én már elkezdtem lerúgni az enyémet, de ő csak állt. – Vagy vegyem le én? – néztem mélyen a szemébe.

Ő lehajolt és elkezdte kikötni a cipőt. A gyér fényben is látszott a pír az arcán, szemével egyenesen előre meredt. Fiatal, meg van szeppenve, nem is csodálom rajta, de majd később ez más lesz…

Harry hirtelen felegyenesedett, majd várta a következő feladatot. Végig mértem őt tetőtől talpig, és tetszett amit láttam. Szerettem volna most azonnal megkapni, de az még messze van, majd ha ő kéri.

Hirtelen megragadtam a derekát és az ölembe húztam. Ő kezeit a vállamra tette, hogy biztos pontot találjon rajta, miközben lábai megrogytak, de végül is támaszt találtak azok is az ágyon. Alájuk nyúltam és magammal együtt, feljebb csúsztam az ágyon.

- Mi csiná’sz? – kérdezte egy kis rémülettel a hangjában.

- Próbálom kitalálni, hogy ez most igazi, vagy hamis.

- Mit? – nézett rám értetlenül. Sosem tudom mikor színészkedik, mikor nem.

- Hogy ez álca-e vagy tényleg megrémültél. – mosolyodtam el halványan. Rossz érzés, hogy sosem lehetek biztos abban, hogy most az igazat mondja, teszi.

- Kicsjit megijed… - mondta a hangját nagyon halkra véve. Én óvatosan közelebb hajolva hozzá, megint megcsókoltam. A kezemet a hátára vezettem és húztam magamhoz, ezért a mellkasa nekem nyomódott. A csípőjét magától tolta közelebb, ami bennem megint csak tüzet szított. Óvatosan hátra dőltem és ő jött velem együtt, el nem szakadva tőlem.

Soha senkinek nem hagytam, hogy felém kerekedjen, ő az első, aki felettem van. Ebből is látszik, hogy bármit megtennék azért, hogy ő különleges számomra…