15.fejezet

Harry szemszöge:

 
Nyikorgásra, mocorgásra keltem. Kicsiket pislogtam, még mindig sötét volt, de valami hiányzott. Nem éreztem magam mellett senkit, csak a nagy űrt.

- Louis… - suttogtam elhalóan. Nem tudtam itt van-e, vagy elment.

- Aludj vissza Harry, csak a szobámba megyek! Még két óra van az ébresztésetekig, addig pihenj! – éreztem, hogy egy kéz végigsimít a hajamon, tehát itt volt mellettem.

- Alszo. – a kezére tettem a sajátomat. - De marad itt míg alszjok e’! Pár minuta!  Kérek! – suttogtam és elengedtem a kezét.

- Jó, de nem soká mennem kell. Még én is visszafekszem. – éreztem, hogy a lehelete az arcomnak ütközik, ahogy a fülembe suttog. Boldog voltam, hogy ott van nekem…

***

Felriadtam, amikor reggel Mahidevran „berontott” a szobámba. Azt hittem, csak álmodtam, hogy visszament, de nem. Megnyugodtam. Reggeli közben Mathieu kérdezgetett.

- Hová mentéh te az úrfivhál? – kérdezte. Annyira el voltam gondolkodva,  hogy pár pillanattal később válaszoltam csak.

- Elvisz a kocsma. Ő persze isz, én net, mert utálok alkohol. Net volt legjob! – hazudtam, végig a szemébe nézve. Ez az, amit tudok. Hazudni. Ha van szemkontaktus, azt hiszi mind, nem hazudik a másik, de amúgy meg igen. Csak Louisnak nem tudok a szemébe hazudni.

Mikor felvittük a reggelit, mi már ott álltunk a falnál, mikor Louis betámolygott. A fejét fogva kért elnézést. Azt mondta visszaaludt, de én tudtam, hogy nem. Bénán játssza a másnapos ember szerepét. Nehezemre esett visszatartani a mosolyt, de csak megrándult a szám széle. Egész reggel tetette azt, hogy rosszul van, de a pillantása elárulta, hogy nagyon is a jó a kedve.

Most ebéd után, túl a fél órás pihenőn, járkálok a házban, feladatot nem osztottak rám, így gondoltam visszaviszem a kölcsönvett könyvet a könyvtárba. Nem számítottam arra, hogy Zayn úrfi is ott lesz. Nem is próbáltam meg elrejteni a könyvet, abból csak nagyobb baj lenne. Nem dermedtem le, csak köszöntem és egyenesen a helye felé vittem.

- Mi van nálad? – kérdezte egyszerűen. Megálltam  és mondtam ami eszembe jutott.

- Louis úrfi mond, hozzak vissza Aho’ Tetszjik könyve’. – ha Louisra hivatkozok, az nem baj, ő taln kihúz a bajból, ha rákérdeznek.

- Remélem, hogy tudod, hogy a lopás és a hazugság csúnya dolog. – beszéd közben feltápászkodott a karosszékből és elindult abba a sorba, ahol én álltam.

- Net lopjok el semmi és net hazjud! – mondtam neki, de hát ez már veszett ügy, ha úgy akarja úgyis megüt.

- Louis rühelli ezt a könyvet! Én olvastam ki helyette! – rivallt rám és mikor elém ért meg lökött. Nem volt túl erős, de a biztos egyensúlyból kibillentett. A földre estem, rá a kezemre az egész testem súlyával. Fájt, de nem nyikkantam meg.

Ő hirtelen letérdelt, egyik kezével lenyomta a bal vállamat, a másikkal ütött. Egyet, ököllel és a számat találta el. Nem volt olyan erős, hogy a fogamat törte volna, de éreztem, hogy a szám felszakad. Nem ütött többet, csak ezt az egyet.

- Többet ne lopj és ne hazudj, megértetted? – kérdezte, miközben felállt. Én megpróbáltam remegést színlelni, miközben bólintottam, és megtöröltem a számat. Eszeveszettül kezdett folyni a vér a sebből. – Tűnj el, a könyvet visszateszem. – hitegetem még azzal, hogy a földön maradok. Ő felveszi a könyvet, és mikor még ezután sem állok fel, arcon csap vele. – Nem hallod?! – én félre kaptam a szemem, felálltam, meghajoltam és elköszöntem.

A konyhába mentem és út közben törölgettem a véremet, hogy ne csöppenjen. Sikerült úgy leérnem, hogy nem lettem véres.

- Kérhete’ vizjes rjongy? – kérdeztem a szakácsnőt. Ő rám nézett és otthagyta a szeletelést és egy rongyot kapott el az egyik vödör széléről és hozzám sietett.

- Hát veled meg mi történt édes fiam?

- Hátj… - nem tudtam mit kitalálni, csak hallgattam. A nő óvatosan megtörölgette a számat és az államat, közben a fejét csóválta.

- Ne találj ki semmit. Rosszat tettél, igaz?

- Da. – mondtam.

- Tartsd ott a rongyot, nekem az étellel kell törődnöm. Legközelebb, ha túl vagy a verésen, hozzám gyere. A nevem Gertrude. Ha már itt vagy, segíts, és kavard meg a levest a tűzhelyen. Bárcsak ezer kezem lenne… - mondta a nő. Én fél kézzel megfogtam a fakanalat és elkezdtem keverni. Ez a nő, kedves hozzám. – Bolond vagy, ha nem akarsz kitörni innen!

- Tessék? - fordultam hátra és letettem a rongyot.

- Ebből a házból csak menekülni jó. Akinek van esze, az menekül, akinek nincs az… Az olyan lesz mint én. Itt vagyok már negyven éve fiam, amióta ez a ház a Tomlinsonok tulajdona lett. Én csak a pénzért tűrök, de te… Elcsavarták a fejedet, igaz?

- Ezt hogy értji? – kérdeztem vissza.

- Szerelmes vagy, nemde bár? – hangja kiolvashatatlan érzelmeket takart.

- Ezt mibő’ gondjol?

- Egy ideje már figyellek. Jó színész vagy, de néha mindenki kiesik a szerepéből. A reggeliknél, ahogy magad elé meredsz, miközben eszel és nem törődsz azzal, hogy Mathieu beszél hozzád… Nem az otthon édes otthonról álmodozol, ugye?

- Da, valjakin jár az eszjem… - vallottam be.

- Én nem faggatlak, de ha szerelmes vagy…  Akkor egy életre össze fogsz törni. Az ilyen fiatalon, nem a legszebb élmény. – mondta Gertrude és nem szólt többet. Még egy ideig segítettem neki, majd otthagytam.

***

Fent vacsoránál, végig lehajtott fejjel álltam. Egyetlen egyszer néztem rá Louisra, pont akkor, mikor ő is rám nézett. Egy pillanatra elcsodálkozott, majd visszaváltott komolyra. Elterelte a pillantását, más felé. Én követtem azt, s ha minden igaz, Zayn úrfira vetette a szúrós pillantásokat. Hirtelen megint rám meredt. Egy kicsit biccentett a másik úrfi felé. Beleharaptam az alsóajkam azon részébe, ami nem szakadt fel és lehajtottam a fejemet.

A hajam a szemembe borult, de láttam még, hogy Louis arca sem egyszerűen komoly, hanem az igazi düh uralkodik el rajta. Továbbra is engem néz, és egy aprót bólint, majd maga elé mered.

Tudtam, hogy baj lesz. Mahidevran is máshogy viselkedik velem, mióta Louisnak mondtam, hogy kezet emelt rám. Zayn úrfival is fog tenni valamit… Azt mondta, senki nem érhet hozzám, csakis ő…

Idő közben, mindenki felállt az asztaltól és mi elindultunk leszedni. Engem Louis visszatartott egy pillanatra. 

- Zayn volt, ugye? – kérdezte nyersen. Én nem tettem mást, csak egy aprót bólintottam. Ő is bólintott, majd hagyott a dolgomat végezni. Nem akarom tudni, mit akar csinálni Louis…